Az eredetileg 12 részes sorozat a 6. rész után kissé leült, önismétlő lett, sőt két meglehetősen gyengécske mozi is "becsúszott". Érzékelvén a problémát, a stúdió komoly lépéseket tett a közönség visszahódítására.

A Saeki klán nagy bajban van. Két magas rangú szamuráj vetélkedik a hatalomért, miközben a haldokló klánfőnök lánya hazafelé igyekszik, hogy mentse, ami menthető. Nemuri ismét rosszkor van rossz helyen, egy gyilkosság szemtanúja lesz. A hírneve előtte jár, így mindkét fél igyekszik a maga oldalára állítani. El sem tudják képzelni, hogy valakit állás és pénz hidegen hagyhat. Aminek a csengésére egyébként érkeznek a harcosok, néhány igazi kardművésszel a soraikban, de akad olyan is, akinek rejtett szándékai vannak. Nemuri persze fütyül az egészre, sem az állás, sem a pénz nem érdekli. A probléma az, hogy ezt senki nem hiszi el neki, ahhoz pedig túl gyanús, hogy futni hagyják...

Már a kiinduló helyzet ígéretes, valószerű, és világos, de később van még néhány beépített csavar a történetben. A DAIEI stúdió alaposan megerősítette a költségvetést, látszik is a kivitelezésen. A veterán Tanaka Tokuzo biztos kézzel vezette a forgatást, melyre kiváló színész-harcművész gárdát szerződtettek. A kaszkadőr gárdával ugyanez a helyzet. (Így nem csoda, hogy fölöttébb sűrűn húznak kardot.) A helyszínek és a fényképezés túlzás nélkül mondható pazarnak. A legjobb mégis a forgatókönyv, amely igen fordulatos, kalandokkal teli. Számos mozgalmas jelenetet írtak bele, de drámai percekre szintén futotta. Ichikawa ereje teljében volt, színészként és harcművészként egyaránt. Mondhatni minden összejött. A végeredménnyel elégedett volt a korabeli közönség, de a mai sem léphet fel érdemi kifogással.

Jó tempójú, a mostani igényeket ugyancsak kielégítő, nívós kalandfilm. Véleményem szerint a 4. és a 12. részek mellett a sorozat egyik legjobbja. Az "old school" stílusú szórakoztatás mintadarabja. Mindenkinek ajánlom.

Az előző rész kudarca után a stúdió gyorsan reagált. A monoton, helyhez kötött nyolcadik részt egy titkokkal, csapdákkal, látványos helyszínekkel teli utazás követte. Továbbá elővették a rég használt Nemuri-keresztény ellentétet.

Kyoshirót egy gazdag kormányhivatalnok testőrnek akarja szerződtetni, mert egy arany Szűz Mária szobrot kell eljuttatnia Kiotóba, miközben egy veszedelmes ördögimádó keresztény szekta van a nyomában. A ronint a pénz nem érdekli, de az a hír, hogy esetleg él egy húga, már inkább. Amikor pedig a tisztségviselő a lánya szüzességét is a mérlegbe dobja, cinikus főhősünk rábólint a felkérésre. Az út hosszú, tényleg veszedelmes, csapdákkal teli. Szinte mindenkinek van valami titkolnivalója, vagy hátsó szándéka...

1638-ban Kjushu szigetén a keresztény szamurájok fellázadtak a Sógunátus ellen. Roninok, parasztok, sőt városlakók is csatlakoztak hozzájuk. A Tokugawa uralom a mintegy 250 éves fennállása alatt 2 igazi kihívással került szembe, ez volt az első. Az ellenük küldött 100 ezres seregnek hónapokig tartott a lázadás leverése, miközben mintegy 40 ezer embert mészároltak le. Ezek után a központi hatalom ellenpropagandába kezdett. A keresztényeket gyilkosoknak, ördögimádóknak, családot és tekintélyt semmibevevő gazembereknek állították be. Egy szamuráj számára a "Ne ölj!" alapelv eleve ostobaságnak tűnt, az pedig, hogy "holmi" Isten felette állhat a hűbérúrnak, már önmagában is felháborító volt. A megközelítés persze alapjában hamis, de az uralkodó kasztnak nagyon megfelelt. A hivatalos hozzáállás, és az egyébként is létező, az idegenek iránt érzett ellenszenv adja a valós alapot Nemuri különc jellemének a megértéséhez. Hősünk feketemisén fogant, nyomorgott, árvaként nőtt fel, félvér volta miatt lenézték, de a szamuráj elveket megismerte. Beilleszkedni a rendszerbe nem tud, meg nem is akar. Származását titkolja, de a családja megismerésére titokban azért vágyik, bár ezt be nem vallaná, még önmagának se. Az egyszerre gyűlölt és megismerni vágyott múlt, a tisztaság keresése a piszkos jelenben, a nem vállalt érzések cinizmussal történő elfedése végigkíséri a sorozatot, de ebben az epizódban a legerősebb. Nemuri itt mutatja meg az emberi oldalát, azt hogy képes szeretni, másokat óvni. De a balsors végig a nyomában jár a "Sátán fiának". Számomra ebben a történetben vált legtisztábbá az eredeti szerzőnek, Shibata Reizaburónak a szándéka, az emberben rejlő jó és rossz kettősségének, az elpalástolt mozgatórugók feltárásának a technikája. (Nem árt többször látni a filmet, hogy a kalandos elemek ne fedjék el a lényeget.)

Maga a kivitelezés korrekt, de nem igazán eredeti. Mint azt már írtam, igen látványos mozi. Van veszedelmes sásrengeteg ONIBABA módra, bambuszerdő, hőforrás, vagy földalatti szentély. Sajnos, a csapdák nagy részét már "elsütötték" az előző részekben, itt legfeljebb feljavították a kivitelezést. A jellemrajz ugyan alapos, de valami mégis hiányzik. Az igazi kalandfilm hangulat. Gördül ugyan a történet, de enyhe melankólia hatja át, amire a zene még ráerősít. Azt hiszem, ez a rendezői  felfogáson múlott. Összességeben azért nem rossz, de többet ki lehetett volna hozni ebből. Valahogy úgy, ahogy azt a 10. részben Tanaka Tokuzo tette, a THE RONIN CALLED NEMURI-ban.

A siker csalfa nőszemély. Megszédíti az embert, újabb táncba hívja, de közben alaposan rátapos a bütykére az elcsábulónak. Így járt a DAIEI, amikor a kezdeti sikereken felbuzdulva különösebb elképzelés és alapos elemzés nélkül láttak neki az újabb epizód leforgatásának.

Szokatlan rablás történik Edo egyik nagy olajkereskedőjénél. A tettes békésen bújócskázik a kárvallott unokájával, miközben nyüzsög a rendőrség. A tulajdonos lapít. Nemuri kedveli a titkokat, de azt azért ő is furcsának találja, hogy egy halottal tévesztik össze, sőt, egyesek azon vannak, hogy az említett állapotban maradjon az illető. A kíváncsi ronin nekilát a szövevényes ügy kibogozásának és olyasvalakivel kerül szembe, akinek az alapcéljával tulajdonképpen egyetért. De az a kis különbség viszont erős vízválasztónak bizonyul a gyakorlatban.

Nem szeretnék mellébeszélni. Számomra ez a film a sorozat leggyengébb darabjának számít. Pedig a kiinduló helyzet egyáltalán nem rossz. Mi siklott hát félre? Legfőképp az eseménysor. Az ígéretes indítást nyögvenyelősen hosszú magyarázkodás követi. Titokzatosnak szánták, de csak kusza lett. Szereplők üldögélnek, sétálnak, miközben nevek és rokonsági fokok röpködnek a levegőben. A kardok először a 40. percnél kerülnek elő, ami egy kalandosnak szánt sorozatnál nem szerencsés dolog. Ennél már csak az volt butább döntés, hogy ezt a szövegközpontú filmet Misumira bízták, akinek az akció építés volt az erőssége. Ő bizony csak kínlódik, sikertelenül próbálja képre vinni a nem neki való mozit. Ez két meghatározó melléfogás volt, nem csoda, ha helyenként a film csöndes unalomba fullad. Mindössze 2 harci jelenet van, ahol azért a rendező felvillant valamit abból, miben is volt mester. A magam részéről a hibák közé sorolom, hogy ez igazából nem Nemuri történet, hanem egy szamuráj bosszúdráma, amibe a különc rezes hajú ronin tulajdonképpen nem illik bele. A kivitel egyébként szép, a fényképezés kifejezetten jó, a szereplők is hozzák, amit lehet, mégis valahogy légüres térben mozognak. A végén jönnek a "mindent bele" látványosságai, amik mentik a menthetőt, már amennyire lehet. Megőriztem, hogy teljes legyen a sorozat, de sűrűn nem tűzöm műsorra a házi vetítéseken.

Csak gyűjtőknek és Misumi rajongóknak merem ajánlani.

A sorozat utolsó filmje volt ez - számomra. A beszerzésében egy darabig visszatartott, hogy az IMDb-n lehúzó véleményt olvastam, miszerint teljességgel szokványos bosszú dráma, közepes vívójelenetekkel, semmi érdemleges nincs benne. (Azóta egy japán olvasó kiokosította az illetőt a kardrántás finomságairól.) Szerencsére nem csak ebben fogott alaposan mellé a kommentáló, így a film kellemes meglepetésnek bizonyult számomra.

Kiku hercegnő, akivel egyszer már meggyűlt különc hősünknek a baja, visszatér és rosszabb természetű, mint valaha. Pénze és hatalma van, ráadásul válogatott szamurájok állnak a rendelkezésére. Nemuri eközben, talán önmagát is meglepve, jót cselekszik. Egy szegény sorsú lányt igyekszik révbe juttatni, miközben hol pénzzel és szerelemmel kecsegtetik, hol pedig az életét igyekeznek rövidre fogni. Szó szerint értve az utóbbit...

Bizony szép számú rejtett finomság van ebben a filmben a kalandfilm álcája alatt.  Az egyik rögtön a fentebb már szintén megemlített vívójelenetek, amelyekre panasz nem lehet és a műfaj savát-borsát adják. Ennek technikai finomságait úgy is csak a rajongók és a művelőik díjazzák igazán, ezért kár lenne részletezni. Továbbá érdekes a szamuráj kaszt belső meghasonlottságára utaló jelek összegyűjtése. Van egy kiváló klán, akik rejtőzve kénytelenek élni, mert egy félőrült, előkelő lány szeszélyét kell szolgálniuk. Köti őket a hűség, esélyük sincs a vágyott és megérdemelt magaslatokra emelkedni, miközben a valódi harcosok értékeit nem hordozók a hatalomban lehetnek. A vezetőjük személyes konfliktusa szintén figyelemre méltó. A példaképnek tartott személy ellen kell tevékenykednie, pedig tiszteli az illetőt. Pikánssá teszi a dolgot, hogy mint magasan képzett testőrben, azért ott bujkál benne a kisördög. Mi lenne, ha élesben kellene összemérni a tudásukat? Tisztelet, kötelesség és személyes dicsőségvágy ügyes kombinációját kapjuk. Ezúttal a hercegnő is jóval összetettebb karakter mint az előző filmben volt. Szerelemre vágyik, de képtelen kilépni az elkényeztetett gazdag lány parancsolgató stílusából. A halálát akarja annak, akinek valójában a csodálatára vágyik, vagy legalább a testét szeretné megkapni egy éjszakára. A „gyűlöljelek, vagy szeresselek” közti vívódás valós helyzete jót tesz a filmnek. Nemurinak, szokatlan módon a sorozaton belül, ezúttal  a hagyományos jótevő szerepe jut. Elmaradnak a kiszólásai, kétértelmű megnyilvánulásai. Felméri a problémát és megoldja, emberi módon viselkedik. Még az a „csúfság” is megesik vele, hogy a végén bácsikámnak szólítja pátyolgatott lány, ami csak azoknak jár arrafelé, akit szeret és tisztel az illető, ha nem valódi rokon. Sem a megelőző, sem a későbbi részekben nem kerül ilyen helyzetbe.

Az igazi csemege azonban a képi megformálás. Írtam itt a blogban, - akinek kedve van hozzá keresse vissza az ismertetőt, - hogy Kenji Misumi úttörő munkája, a Destiny's Son nagy hatással volt az akkori új rendezőnemzedékre. Ez itt jól nyomon követhető. Akira Inoue az ő nyomán járva próbálja visszaadni egy bomló lélek lenyomatát úgy, hogy nem mondatja ki szavakkal. A háttérbeli táj változásait figyelni. A megszokott környezetet kapjuk, amíg a történet a köznapi emberek világában játszódik. Ám ahogy közeledünk Kiku hercegnő rejtekéhez, úgy torzul a táj, csavarodnak a fák és az indák, és szokatlan kameraállásokból látjuk a szereplőket. Minden arra utal, nem ép lélek a gazda, de ki nem mondatik, csak a képek árulkodnak. Bár Inoue igyekszik megváltoztatni a beállításokat, azt szintén észre lehet venni, hogy a helyszínek egy része ugyanaz, mint ami Misumi filmjénél volt.

Összefoglalva: a sorozat egyik figyelemre méltó darabját kapjuk, amiben ügyesen ötvöződik a művészfilm a kalandfilmmel. Sajnos, pont a főhős „hagyományossá tétele” az, ami megakadályozza, hogy a legmagasabb kategóriába soroljam. Nemuri ugyanis nem szokványos jótevő szamuráj, ez a szerepkör nem igazán áll jól neki. Ichikawa persze könnyedén eljátssza ezt, hiszen számos más filmben megtette előtte.. Mellette mindenképp említésre méltó partnerek a testőrkapitány, a hercegnő, és a gyámolított leány alakjai, vagyis a szereposztás átlag felettinek bizonyult. A rendezés pedig mindenképp az. Még a forgatókönyvet kellett volna szokatlanabbá tenni, új szemléletűvé, s lehetett volna a filmből egy igazi kalandfilm klasszikus. De így is ott a helye egy jó gyűjteményben.

A Nemuri sorozat 6.-7. részeit meglehetősen nehezen sikerült beszereznem. A többi lassacskán csak megkerült, de ezek valahogy mindig kimaradtak. Amikor sikerült, persze rögtön megjelentek felújítva. Ilyen az én szerencsém. Végül csak sikerült teljessé tenni a gyűjteményemet. Lássuk, megérte-e várni rájuk.

Kyoshiro a szokásos cinikus hozzáállásával vérig sért egy szerencsétlen lányt, aki öngyilkos lesz emiatt. A halott különös örökséget hagy a vörös hajú roninra, egy fiúgyermeket, akinek a titokzatos származása miatt számos ellensége van. A jakuza világból pedig egy bosszúállásra készülő nő pályázik Nemuri fejére, aki ezúttal egy teljes klánnal kénytelen szembeszállni...

A sorozat célja nem titkoltan az volt, hogy megújítsa a szamuráj történeteket. Ebben a filmben aztán igyekeztek a szokásosnál több titokzatos szálat összefonni, legyen mit kibogozni a kóborló főhősnek. Van hát itt hagyományos bosszúálló, kelletlenkedő szamurájok, haszonleső nagyúr, a hatalomba kerülésre nem vágyó örökös, pusztulás szélén álló klán és annak elszánt mentői. Még nem is teljes a sor, de azt hiszem, ennyi elég az érzékeltetésre. A címszereplő - mint mindig - alaposan beletapos a dolgok közepébe, akad hát bőven dolga a kardoknak.

Mintegy 20 perc kell hozzá, hogy a nézőket eligazítsák a bonyolult helyzetben, de onnan már sínen van a mozi. Tulajdonképpen minden adott egy nagyszerű kalandfilm létrejöttéhez, de valahogy mégsem ez a végeredmény. Mik az okai? A forgatókönyv kieszelői ezúttal túllőttek a célon. Hiába a sok jó ötlet, a mozi időtartamához képest túlzsúfolták történetet. Például a sorozatban egyébként visszatérőnek számító sátánista szekta bevonása ezúttal kifejezetten fölösleges, igazából nem tesz hozzá semmit a cselekmény fő vonalához. Egyes szereplők gyorsan belekerülnek a történetbe, majd hasonlóan gyorsan kiesnek belőle. A sorozatra egyébként jellemző a magas halálozási ráta. Vagy Nemuri kezétől halnak a mellékalakok, vagy azért, mert közel kerülnek hozzá, ami nem túl szerencsés dolog egy számos ellenséggel rendelkező egyén esetén, aki csak úgy vonzza a balszerencsét. Ez már az előző részekben is így volt, de ennyire még sosem lett nyilvánvalóvá.

A másik döntő tényező a rendező ténykedése. Kimiyoshi Yasuda kalandfilm specialista volt, de ezúttal nem a legjobb formáját hozza a kamera beállításaival. A rengeteg félközeli fényképezés elegánsan távol tartja a nézőt akkor is, amikor tényleg felforrósodhatnának az események. Csupán az összecsapásoknál jön ez jól, mert ott megcsodálhatjuk Ichikawa vívó parádéját. Miután gyakoriak az „egyedül a sokaság ellen” jelenetek, látható az a kiváló képzettség, amivel szinte vágások nélkül leforgatták a hosszú beállításokat, és nem lóg ki a lóláb. A kard csak milliméterekre kerüli el a statisztákat, pedig fölöttébb bonyolult cselekvéssort kell Ichikawának végrehajtania. Sőt, jól látható, hogy a kilőtt nyílvesszőket valóban elüti a karddal, nem trükkel oldják meg a felvételt.

A színészi játékkal eddig sem volt probléma az ő esetében, a többieknek viszont igazából csak rövid karakterszerepek jutnak, amit mindenki rutinosan teljesít. Az egyetlen kivétel a bosszúálló nő alakja, neki módjában áll érdemi alakítást nyújtani. A helyszínek jellegzetesen japánok és a szamuráj időszakra jellemzőek. Az embermagasságú nádast és a titokzatos, fenyegető, félhomályos erdőt, a szűk utcákkal teli, kastély őrizte városkát megcsodálhattuk már jó néhány hasonló témájú moziban, de még mindig nem unalmasak.

Összegezve a dolgokat: Kellemesen elszórakoztató darab, amíg nézi az ember. Nem hoz álmot a fogyasztó szemére. Ám a "Vége" felirat megjelenése után szinte rögtön kiesik az ember fejéből. Egyedüli vigasz, hogy holmi ordító bakiparádé emléke sem fog visszamaradni. Szóval, átlag darab, de a sorozat csak ezzel együtt teljes. Nálam ez elég indok volt a megtartására.

A Tokugawa hatalom megszilárdulása, majd a külvilágtól történő elzárkózása után a csempészés és a kalózkodás "virágzó üzletté vált" , mert nagy volt a kereslete a külföldi holmiknak. A gyors gazdagodás reménye sokakra hatott csábítóan, de a Sógunátus kalózt és szamurájt egyformán büntetett érte. Itt nem ismertek kíméletet, akik megszegték a törvényt, fej nélkül végezték be a földi pályafutásukat. Épp ezért a  csempészek zárt köreibe nem csak bejutni volt nehéz, hanem onnan kiszállni sem volt egyszerű, mert a távozó "fölöslegesen" sokat tudott, amit a tovább maradók veszélyesnek tartottak és "intézkedtek" az ügyben. A veszélyek persze sem közembert, sem előkelőséget nem tartottak vissza a kihívás vállalásától, ahhoz túl nagy volt a kecsegtető haszon. A kötélhúzás a központi hatalom és a kereskedés vámszedői között egy évszázadnál tovább húzódott, számos filmben vetődik fel a probléma. Az egyik legközismertebb az "Inn of Evil" mozi, amit nálunk "Az ördög fogadója" címmel vetítettek egy rövid ideig.

Nemuri Kyoshiro nyugalmat szeretne, de a Todo klán határánál segít egy nőnek a hivatalos bosszújában (Ilyesmi is csak a szamurájoknál létezhetett...) ésa terve rögtön füstbe száll. A haldokló szavai fölöttébb furcsák: "Ezzel szégyent hozott magára...". A ronin önfenntartó ösztöne működésbe lép, miszerint több lesz az, mint szégyen, inkább veszedelem. Ebben nem is téved. Egy másik véletlen találkozás és kérés után pedig különösen megsokasodnak a fejére pályázók. Kénytelen utánanézni, mi állhat mindezek hátterében. Hamarosan rájön, fel akarják használni. De kicsoda, és miért? Az illető még nem tudja, rossz alanyt szemelt ki magának, mert a felbosszantott Nemurira a megbocsátás nem jellemző.

A film egy pszichológiai szállal bővített detektív történet, mely sok mindenre rávilágít Nemuri kettős személyiségét illetően. Egyrészt gátlástalan alak, másrészt viszont mérhetetlenül tiszteli az önzetlenséget és a lelki tisztaságot. Olyannyira, hogy akár a saját érdekei ellenében is képes cselekedni a védelmében. Bár szelídebb formában mint az előző részben, ebben a filmben is vannak provokáló elemek, különösen a "nőszerzési ügyekben". Misumi Kenji visszatért a sorozathoz és ezúttal már a kalandfilm felé vezéreli a történetet. Harci jelenetei az elkövetkezendő nagy filmjeinek előfutáraiként tekinthetőek. Ichikawa remekel "Nemuri detektívként." Fanyar humora, vesébe látó megjegyzései, gátlástalan célratörése remek kontrasztot alkot helyenként gyermeki tisztaságvágyával. Ügyes a forgatókönyv, fejtetőre állítja a "jó hatóság - rossz csempészek" világosnak induló leosztását. A végső megoldás igazán "nemuris", bizony felszisszen rá, aki beleéli magát a helyzetbe.

Filmes értékeit tekintve kiemelkedőnek nem mondanám, de attól még a film jó. A nézőket elvarázsolni aligha fogja, viszont szórakoztatni igen. Érdekes, rejtélyes, kellően mozgalmas. A sorozaton belül az első harmadba teszem a listán.

A DAIEI stúdió alaposan belehúzott a Nemuri sorozatba az 1964-es esztendőben, 3 filmet bocsájtottak útra. A mennyiség ezúttal nem ment a minőség rovására, sőt! Az év harmadik, ami a sorozat negyedik filmje volt, kiemelkedően jól sikerült. Ezúttal Ikehiro Kazuo ült a rendezői székbe, akinek a tehetségét már a Broken Sword-ban méltattam. Nyugodtan leírhatom, a sorozat egyik csúcsfilmjét forgatta le.

Szerencsétlen, vízbe fojtott lányokat találnak az edói tavak környékén. Nyílt titok, hogy a felelős Kiku hercegnő, az előző sógun "furcsa ízlésű" lánya, aki a hatóságok számára érinthetetlen. A kéjenc hercegnő hamar összetűzésbe kerül a főváros hírhedt rőt üstökű szépfiújával,akinek nagy érzéke van az emberi gyengeségek kiszimatolásához. Eközben az országban tart a titkos keresztény gyülekezetek üldözése. Az egyik hívő Nemurit kéri fel egy szentként tisztelt hölgy védelmére. A kényelem szerető ronin vonakodik tőle, ám amint kiderült, hogy az illető talán a vérrokona és fontos dolgokat tudhat Nemuri származásáról, megváltozik az álláspontja. Újra feltűnik Csin Szun, aki ezúttal a palota belső köreibe történő kábítószer csempészetből próbál hasznot húzni. Az összeérő szálakat Nemuri a maga módján óhajtja rendezni...

Mint az a rövid ismertetőből is kiderül, konfliktushalmaz szakad Nemuri nyakába, de ez eddig sem volt másként. Az új elem a filmben a problémák milyensége. Kábítószer élvezet, szexuális deviancia, ördögimádás, gyilkos hajlam, mohóság és kéjvágy...az emberi természet legrosszabb tulajdonságai kerülnek terítékre. Az  1960-as években mindezeket vászonra vinni, és ilyen tömény adagolásban, korántsem volt egyszerű. Kellett hozzá Ichikawa tekintélye, hogy mindezt áttuszkolják a nagyhatalmú cenzúra bizottság állította akadályokon. Akkoriban más mércével mértek a vér, meztelenség és devianciák tekintetében. A rendezőt komoly dicséret illeti ezért a filmért. Feszes tempójú történet, semmi üresjárat, csak az szerepel, ami előreviszi a történetet, no és az elmaradhatatlan harcok. Szuggesztív képalkotása nagy erénye a mozinak. A Nemuri sorozatban mindvégig van egy misztikus szál, ami hol erősebb, hol gyengébb. Itt a fényképezés pazarul ráerősít erre a vonalra. Nemuri az eddigi legszenvedélyesebb harci jeleneteit vívja meg.

A Zatoichi eposzban, amely a DAIEI stúdió létfenntartó sorozata volt ugyanezen időszakban, nem igazán fontos az előző részek ismerete, mert az egyes epizódok csak nagyon lazán tartoznak össze. A Nemuri Kyoshiro történetek érthetőek külön-külön is, de az előzmények ismerete azért fontosabb, mint a Zatoichi epizódok esetében. Olyan részletek vannak bennük, amelyek ismeretében gazdagabb, élvezhetőbb a későbbi részek tartalma. A hercegnő és Nemuri összetűzése kulcsfontosságú információkat hoz felszínre, visszamenőleg világít meg rejtélyeket. De a 9. rész konfliktusai szintén érthetőbbek lesznek majd majd azok számára, akik ezt az epizódot ismerik.

Összefoglalva: Olyan kimunkált, mozgalmas, a maga korában tabudöntögető mozit láthatunk, amelyről ki lehet jelenteni, még mindig megfelel a mai néző elvárásainak. Ha valamelyiket, akkor ezt érdemes megismerni azoknak is, akik csak szemelgetni szeretnének a sorozatból.

A különböző vívóiskolák és stílusok mindig nagy becsben és rivalizálásban álltak a szamurájok világában. Főhősünk egy ritka, alig ismert stílus követője. A "Telihold vágás" látszólag egyszerű. A leeresztett kard az óramutató járásával ellentétesen emelkedik, teljes kört ír le a test előtt. Az emelkedő kard látványa csábítja az ellenfelet a támadásra, mert védtelennek állítja be a harcost. Ám ez csak csapda, a támadó sosem látja meg a teljes kört, mert a látszólag egyszerű és kiszámítható technika valójában halálos.

Nemuri vívása a sorozat folyamán egyre kifinomultabb és a vége felé már olyan fényképezési technikával mutatják be, ami misztikussá teszi. Kyoshiro egy Masamune kardot forgat, aki a 14. század első felének kiváló és elhíresült kardkovácsa volt. Pengéi remekművek voltak, amelyekhez legendák fűződtek. Isteni erőt kölcsönöztek a kardforgatónak, sőt bölccsé és gazdaggá tették. Ilyen kardokat csak a legjobbak és/vagy a leggazdagabbak birtokolhattak. Újabb talány, hogy juthatott egy Nemuri-féle nincstelen ronin a birtokába. Egy ilyen értékes holmi birtoklása már önmagában is konfliktusforrás lehet, amit természetesen kihasználnak az alkotók.

Az edói nyomornegyed lakóin egy álarcos "élesben" teszteli a kardját, ami persze tilos. Az arra járó répafejű szamurájunk emiatt " fölösleges" tanúvá válik. A tettes a sógun számos fattyainak egyike, akit becsvágyó anyja úgy nevelt fel, hogy erkölcsi aggályok nélkül állítson félre mindenkit, aki a hatalomba vivő úton elébe állhat. Így Kyoshiro veszélyes ellenségre tesz szert, aki számos vazallussal rendelkezik. Hozzájön még ehhez egy féltékeny jakuza férj, egy talpig becsületes, régimódi szamuráj, aki becsületbeli kötelességből vadászik a főhősünkre. Feladták neki a leckét rendesen...

A kezdeti 2 film sikere után a DAIEI stúdió felgyorsította a Nemuri sorozat forgatását, váltott rendezőkkel, megnövelt költségvetéssel. A harmadik rész a kalandfilm specialistának számító Yasuda Kimiyoshinak jutott, aki a Zatoichi sorozatban és a Lone Wolf and Cub-ban is letette a névjegyét a későbbiekben. Rámenősebb, gyorsabb film lett az eredménye, Nemurinak viszont a "jófiú" szerepkör jutott, ami nem teljesen illett bele az előző filmek által kialakított képbe. Érzékelhették ezt az alkotók, mert " becsempésztek" egy sötétebb tónusú cselekedetét. Ichikawának az eddigieknél jobb vívójelenetek jutottak, különösen a végén. Bár a történet kissé eltér a Nemuri jellemvonások ábrázolásában, azért egy stílusos kalandfilm lett a végeredmény. Sikerült egyensúlyba hozni a történet misztikus-kalandos részét a hihető társadalmi problémákat mutató jelenetekkel. Mondhatni összeállt a sorozat szerkezeti egysége, ami a továbbiakban meg is őrződött.

Megesik néha, hogy a pontos adatok vezetik félre az embert. Ha valaki a címből, Ichikawa hírnevéből és a rendező személyéből indul ki, és valami dögös kalandfilmet vár, az csalódni fog. Ugyanis nem akciófilmet fog kapni. Ez a mozi azt mutatja meg, mitől lett híressé a Nemuri filmek alapjait adó "Son of The Black Mass" sorozat  írója, Shibata Renzaburo. Összetett cselekményvezetés, számos apró, ám fontos részlet, amelyek bármikor a feje tetejére állíthatják a néző film közbeni számítgatásait. Nemuri személyiségének az összetettsége sokkal jobban kijön, mint az első részben. Ichikawa innentől kezdi igazából kidolgozni a mozgás- és gesztusrendszert, ami majd végigkíséri a főhőst a sorozatban. Belepillanthatunk a főhős titokzatos múltjának egy kis részletébe és rögtön újabb kérdések merülnek fel. A többi szereplőnek is bőven jut a fordulatokból, így az átlagos kalandfilmeknél nagyobb tere nyílik a színészi játéknak. A komplexitás végighúzódik a filmen, de nem teszi nehézkessé a megértést, mert az emberi motivációk teljesen világosak.

Rossz idők járnak a fővárosra. Csavargók, mindenre kapható roninok, zsebtolvajok keserítik a békés lakosság életét. Ráadásul megjön Nemuri Kyoshiro is, aki egy nap alatt számos ellenséget szerez. Párbajozik, majd megvéd egy jelentéktelen külsejű öregembert, akiről kiderül, hogy egy kissé különc, ám nagyhatalmú pénzügyi tanácsnok a sógun udvarában és keményen nyirbálja  a gazdagok luxus kiadásait a szegények megsegítése érdekében. A kéjenc sógun számos lányának egyikével is így jár el, ezért veszélybe kerül az élete. Nemuri felcsap az öreg önjelölt védelmezőjének, bár a két különc kapcsolata egyáltalán nem zökkenőmentes...

A rendező Misumi Kenji a korai filmjeinek a stílusát követi, képkomponáló és hangulatteremtő képessége jól érvényesül. Gyors, pörgős harci jelenetei, rövid jelenetes vágástechnikája csak a film vége felé kerül elő, eleinte inkább a jellemábrázolásra fordít figyelmet. Teljesen más a kameramozgatása, jelenet beállításai, mint amiket az első filmben Tonuko Takazánál láttunk. Sokkal jobban visszaadja a magányos ronint övező titokzatos légkört.

Bár kronológiai sorrendben nem az, nekem mégis ez az első "nemuris" film, mely ha a hagyományos értelemben nem is nevezhető kalandfilmnek, mindenképpen jó felvezetése egy érdekes karakternek. Kedvet csinál a főhős alaposabb megismeréséhez. Ezt az epizódot még újabb 10 rész követte Raizóval, így valószínűleg még számos fogyasztó gondolta így.

Az 1960-as évek elején a japán filmstúdiók válságot éltek át. A közönségnek elege lett a lovagias, daliás, jótevő, de kimódolt, a valós élet problémái helyett mindenféle papirosízű konfliktusokat bemutató játékfilmekből. A "képregénymélységű"  történetek unalomba fulladtak, bármilyen szép kivitelben is kerültek vászonra. A szamurájfilmnek meg kellett újulnia.

Az egyik lehetséges kitörési pontot Gosha Hideo és társai munkássága jelentette. Megjelentek a szamurájkorszak sötét tónusú filmjei, melyeknek főszereplői egy kegyetlen, bürokratikus korszakban vívják nem mindig egyértelműen pozitív harcaikat. Munkájuk úttörő jellegű volt (lásd: Sword of The Beast ismertetője). Másik lehetséges kitörési pont a rendhagyó hősök megjelenítése volt. Ekkor született meg Zatoichi legendás alakja, Goemon, a nindzsa, hogy csak a legsikeresebbeket említsem.Továbbá Nemuri Kyoshiro, egy olyan szamuráj, aki önként vállalja a ronin lét viszontagságait. Származása homályos, tettei kiszámíthatatlanok, néha megkérdőjelezhetőek. Fütyül - ő másképp mondja - a Bushido alapelveire, igazi fapofa, nagy "nőbarát", élvezi az életet, meg azt, hogy senkinek sem engedelmeskedik, csak a saját kénye-kedvének. Nem ő a szamuráj ideál, az már biztos. Lételeme az izgalom, szinte betegesen vonzzák a rejtélyek, máskor meg semmi sem érdekli. Tenyérbemászó viselkedése miatt sok ellensége akad, de rendkívüli, ritka kardforgató technikája minden bajon átsegíti. Megérzi a halált, a nyomorúságot és vonzza a balsorsot, közel kerülni hozzá nem érdemes, de maga szintén tesz róla, hogy magányos maradjon. Gyermekkorában sokat szenvedett, ezért gyűlöli a hatalmaskodókat és a kereszténységet. (Fokozatosan tárul fel a sorozat folyamán, mik ezeknek az okai.) Egyetlen, állandónak mondható pozitív jellemvonása, hogy kiáll a reménytelen helyzetben lévők mellett, bár erősen szelektál a nehezen követhető logikája szerint.

Nemurinak egy veszélyes titkot rejtő szobor kelti fel az érdeklődését, mely egy befolyásos klán úr végzetét jelentheti, akinek a birtokára nem nehéz bejutni, de élve onnan kijönni annál inkább. Társával - vagy ellenségével? - a kínai származású karate mesterrel indulnak az előkerítésére. Nyomában van egy pimasz alak, aki a technikájának titkait szeretné ellesni, meg szerelmi vetélytárs is egyben, de állandóan a szolgálatait ajánlgatja. Zűrzavaros helyzet, nehéz eldönteni, ki segít és ki az ellenség - igazán Kyoshirónak való helyzet. Nindzsák, szamurájok, gonosztevők - lehet válogatni az ellenfelekből. Ám főhősünk pokolian tud vigyázni a bőrére...

A sorozat indítására a már jelentős tapasztalatokkal bíró Tanaka Tokuzót kérte fel a stúdió, aminek a vezetése azért óvatosan kísérletezett. (A rendező munkásságának egyik a kiváló darabja, a "The Betrayal" , amiről itt van ismertető.) Így Nemuri rendhagyó karaktere egy hagyományos stílusú kalandfilmben bukkan fel először. A karakter megteremtője az a Shibata Renzaburo, aki híres volt rendhagyó stílusú munkáiról (pl.Shinsengumi Chronicles). Wakyama Tomisaburo a film készültekor még nem tartozott a sztárok közé, de mostanra már az ő szerepeltetése szintén emeli a mozi értékét. Ichikawa sajnálatosan rövid életének az egyik legnagyobb sikerű karakterét vitte vászonra. Összesen 12 Nemuri mozi készült vele, az utolsó közvetlenül a halála előtt.

A hagyományos szamurájfilm stílus találkozása néhány rendhagyó elemmel kibővülve közönségbarát mozit eredményezett, de az is igaz, a  bemutatásakor különösebb figyelmet nem keltett. Csak a negyedik epizód hozta meg az áttörést és az azóta sem szűnő keresletet a különc ronin viselt dolgai iránt. Ichikawa rendkívüli népszerűsége miatt egy darabig leálltak a kalandjai, mert nehéz volt az ő örökébe lépni. Aztán, mint mindenen, túllépett az élet az általa hagyott űrön. Kyoshiro visszatért Japán hétköznapjaiba. Készült róla Tv sorozat, máig játsszák színpadon a kalandjait. Alakjának színészi megformálása nagy kihívás, de gyakorlatilag biztos népszerűséget hozó szerep a szerencsés kiválasztottnak.