Szamurájfilmek

Szamurájfilmek

Nemuri Kyoshiro 04 - At Bay (1964)

2013. január 26. - Oldfan

A DAIEI stúdió alaposan belehúzott a Nemuri sorozatba az 1964-es esztendőben, 3 filmet bocsájtottak útra. A mennyiség ezúttal nem ment a minőség rovására, sőt! Az év harmadik, ami a sorozat negyedik filmje volt, kiemelkedően jól sikerült. Ezúttal Ikehiro Kazuo ült a rendezői székbe, akinek a tehetségét már a Broken Sword-ban méltattam. Nyugodtan leírhatom, a sorozat egyik csúcsfilmjét forgatta le.

Nemuri 04-A.pngSzerencsétlen, vízbe fojtott lányokat találnak az edói tavak környékén. Nyílt titok, hogy a felelős Kiku hercegnő, az előző sógun "furcsa ízlésű" lánya, aki a hatóságok számára érinthetetlen. A kéjenc hercegnő hamar összetűzésbe kerül a főváros hírhedt rőt üstökű szépfiújával,akinek nagy érzéke van az emberi gyengeségek kiszimatolásához. Eközben az országban tart a titkos keresztény gyülekezetek üldözése. Az egyik hívő Nemurit kéri fel egy szentként tisztelt hölgy védelmére. A kényelem szerető ronin vonakodik tőle, ám amint kiderült, hogy az illető talán a vérrokona és fontos dolgokat tudhat Nemuri származásáról, megváltozik az álláspontja. Újra feltűnik Csin Szun, aki ezúttal a palota belső köreibe történő kábítószer csempészetből próbál hasznot húzni. Az összeérő szálakat Nemuri a maga módján óhajtja rendezni...

Nemuri 04-B.pngMint az a rövid ismertetőből is kiderül, konfliktushalmaz szakad Nemuri nyakába, de ez eddig sem volt másként. Az új elem a filmben a problémák milyensége. Kábítószer élvezet, szexuális deviancia, ördögimádás, gyilkos hajlam, mohóság és kéjvágy...az emberi természet legrosszabb tulajdonságai kerülnek terítékre. Az  1960-as években mindezeket vászonra vinni, és ilyen tömény adagolásban, korántsem volt egyszerű. Kellett hozzá Ichikawa tekintélye, hogy mindezt áttuszkolják a nagyhatalmú cenzúra bizottság állította akadályokon. Akkoriban más mércével mértek a vér, meztelenség és devianciák tekintetében. A rendezőt komoly dicséret illeti ezért a filmért. Feszes tempójú történet, semmi üresjárat, csak az szerepel, ami előreviszi a történetet, no és az elmaradhatatlan harcok. Szuggesztív képalkotása nagy erénye a mozinak. A Nemuri sorozatban mindvégig van egy misztikus szál, ami hol erősebb, hol gyengébb. Itt a fényképezés pazarul ráerősít erre a vonalra. Nemuri az eddigi legszenvedélyesebb harci jeleneteit vívja meg.

Nemuri 04-C.pngA Zatoichi eposzban, amely a DAIEI stúdió létfenntartó sorozata volt ugyanezen időszakban, nem igazán fontos az előző részek ismerete, mert az egyes epizódok csak nagyon lazán tartoznak össze. A Nemuri Kyoshiro történetek érthetőek külön-külön is, de az előzmények ismerete azért fontosabb, mint a Zatoichi epizódok esetében. Olyan részletek vannak bennük, amelyek ismeretében gazdagabb, élvezhetőbb a későbbi részek tartalma. A hercegnő és Nemuri összetűzése kulcsfontosságú információkat hoz felszínre, visszamenőleg világít meg rejtélyeket. De a 9. rész konfliktusai szintén érthetőbbek lesznek majd majd azok számára, akik ezt az epizódot ismerik.

Összefoglalva: Olyan kimunkált, mozgalmas, a maga korában tabudöntögető mozit láthatunk, amelyről ki lehet jelenteni, még mindig megfelel a mai néző elvárásainak. Ha valamelyiket, akkor ezt érdemes megismerni azoknak is, akik csak szemelgetni szeretnének a sorozatból.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr465026737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása