Ennek előbb-utóbb be kellett következnie, eljött a búcsú ideje, lezárult a mini-sorozat. Lássuk, mit tartogattak a japán TV nézőinek a végére, amit – szerencsére – ma már mi is élvezhetünk. "Árulás a Jatate hágónál" - olyan cím, ami rögtön felkelti a figyelmet, és "nagyon japános."
Az erdőben békésen szundikáló Shunka Shutóra váratlanul egy csapat fegyveres esik. Ezt még akár kardrántás nélkül is képes volna megoldani, ám a puskagolyótól azért ő sem gyorsabb. Csúnya sebbel a lábán tér magához egy vívómester házában, ahol megtudja, rosszkor járt rossz helyen. Két klán között puskaporos a levegő, tehát nem bánnak kesztyűs kézzel a szerintük gyanús egyénekkel. Kémnek tartják, akit nem szívesen látnak a birtokon. Mindössze a vendéglátója jóakarata és tekintélye védi meg, de vajon meddig? Mert az illető magával a Sógunátusal készül dacolni...
Valahogy így kell lezárni egy sikeres szériát. Az előző két epizód lassúbbnak mondható, de ezúttal nem érheti panasz a ház elejét, kellően mozgalmas történetet láthatunk. A klán viszály ideális kiindulópont. Szerencsére nem ragadnak le ennyinél, sok apró fordulat van a történetben a szereplők életére vonatkozóan, ráadásul nem olyasmik, amiket már számtalanszor elkoptattak. Álca és hazugság vetélkedik a becsületérzéssel és tisztességgel. Korrupció és évszázados sértettség, szerelem és kötelességtudat áll szemben egymással. Meg számos ellenfél. Toshiro Mifune ezúttal egy mifelénk kevésbé, de Japánban annál jobban ismert és kedvelt színészt kap partnerül, (Wakabayashi Go) aki kardforgató tudománya révén kedvelt színésze a csambara sorozatoknak. Márpedig, ha két mesteri penge nekilát rendet tenni, esélyük nincs a cselszövőknek, elvégre az árulást a világ minden részén utálják. A szereplők létszámában, kiállításban a legnagyobb ívű történet a sorozaton belül, mintegy érzékeltetve, itt a vég, nincs tovább. Azért természetesen úgy alakítják, vagyis hagyják nyitva a történetet, hogy alkalomadtán azért még fel lehessen melegíteni. Nem tudok róla, hogy készült további epizód, de az archívumok mélyén még pihenhet.
Mifune „Császár” rajongóinak a „szerény ronin” kalandjai nyilván magától értetődően felkerülnek a megtekintendők listájára. Még akkor is, ha a közismert mozifilmjeivel nem vetélkedhetnek ezek a történetek. Viszont nem mondhatóak a „megélhetési mozik” kategóriájába tartozóknak sem, attól nívósabb kivitelűek. Jó szívvel ajánlhatók a vad erőszakot nélkülözni szándékozó, de a langyos unalmat azért szintén kerülni óhajtó fogyasztó számára. A mini-sorozathoz évadpakkot teszek fel a fordításokkal az Ázsiafilmen, ha valakit érdekel, arra keresgéljen.
