A DAIEI stúdió szorgalmasan folytatta a kilencedik résszel elkezdett útkeresést. A gyerekek fokozottabb szerepeltetését bizonyára vakvágánynak találták. Érthető módon, hiszen azért minden új epizódban hullottak a gonoszak. Nem igazán gyerek világ az. De azért a teljes mellőzésükre nem szavaztak. Viszont a humoros oldal becsempészése a kalandok közé változatlanul élt. Még ebben az új történetben is, ami pedig nem igazán a vidámság jegyében indult.

Zatoicsit a hatóságok megbotoztatják tiltott szerencsejáték miatt. A börtönben egy kétségbeesett ember fordul hozzá, aki azt állítja, hamis vádak miatt halálbüntetés vár rá. Arra kéri a vak masszőrt, hogy menjen el azokhoz, akik igazolni tudják az ártatlanságát. Ichi vonakodik teljesíteni a kérést, mert a tapasztalatai szerint a szívességek teljesítése mindig bajt hozott a fejére. A megérzése most sem csalja meg. Viszont hiába próbálja kerülni a bajt, ha az teljes erővel lohol a nyomában. A véletlen elsodorja abba a városkába, ahová eredetileg menni kellett volna. Hamarosan rájön, a szerencsétlen börtöntárs igazat mondott. A nyugalmasnak tűnő háttérben nagyobb pénzügyi játszma zajlik, melyben fölöslegesek a tanúk. Immár ő is azzá lett…Az első meglepetés a film kapcsán, hogy a főhősünk lebukott. Eddig minden alkalommal ügyesen kicselezte a hatóságokat, most meg rögtön a bevezető képsorokban kap a fejére. Pontosabban a hátára, nem is keveset. Magához sem tér az ember a meglepetéstől, s máris lát egy „új” Zatoicsit. Hiszen eddig, ha segíteni kellett, az igazság önjelölt bajnoka bárkinek habozás nélkül a segítségére sietett. Erre meg cserbenhagyni tűnik egy arra tényleg rászorulót. Vagyis igazán hatásos az új rész indítása. Sajnos, itt megszakad a fonál. Az, hogy az önzés jelenik meg Zatoicsi tulajdonságai között egyáltalán nem volna gond, csak emberibb lesz tőle. Továbbá nem kockáztat sokat, aki arra tesz, hogy úgyis másképp fordul a történet sora.

Icsi egy szerzetesnek tűnő imposztorral együtt céllövésben megkopasztja a jakuzákat, így rögtön sort tesz egy halom ellenségre. Meg egy kéretlen, kellemetlen útitársra, aki előbb a pénzétől igyekszik megszabadítani, majd a nevét nyúlja le. Naná, milyen jól jön neki, hiszen az alvilági körökben Zatoicsi már nem akárki. Kényelmes szállás, nigyen kaja, ingyen pia. Miközben nem is sejti, micsoda veszélybe sodorja magát, mivel a kardforgatáshoz viszont nem ért. A filmnek ezek az epizódjai a legjobbak, kifejezetten szórakoztatóak. A minden lében kanál ál-Zatoicsi jópofa humoros figura. Kanbi Fujiyama élvezi a szerepét, teljes beleéléssel komédiázik. Így olvasva, tulajdonképpen nehéz megérteni, miért nem lett a tizenegyedik epizód igazán sikeres. Annyi jó ötlet van benne. A válasz egyszerű. A történetmesélés gyenge. Jönnek a maguk lábán megálló részmozzanatok, miközben a mese egészként nem áll össze. Nincsenek átvezető részletek. Színpadi megoldások sorjáznak egy filmben. Teljesen váratlanul bejön a képbe egy új szereplő, akinek előzőleg nyoma sem volt, utalás sem történt rá, és elmeséli azt, amit láttatni kellett volna. A másik gond, hogy úgy tűnik, a vágóolló önállósította magát. Szorgos használata miatt rövid is a film, de ennél bosszantóbb, hogy logikai hézagok tátongnak a meséjében. Miközben a főhősünk szorgalmasan bogozgatja az ojabunok által összecsomózott szálakat, a néző lassan megérti, hogy minek mi az oka, azon kaphatjuk magunkat, hogy fontos részletek teljesen elsikkadtak. Például a címadó halálra ítélt fogoly a mozi végére eltűnik. Talán abban a ködben, aminek azért fontos szerepe van. (De erről kicsit lejjebb.)A gyermekek szintén csak a hiányt kitöltő vatta szerepét kapják, de az egyetlen fontosabb női karakter sem jár jól. Váratlanul belép, besegít egy kicsit, - elég légből kapott indok alapján - majd a végén dolga végezetlen kisétál a képből. Csakúgy, mint Zatoichi. Nála ugyan ez nem meglepő, de az már igen, hogy egy halom rendezetlen problémát hagyjon hátra. Nem sorolom tovább, pedig volna még mit. Azt hiszem ennyiből már világos, hol lett elszúrva a dolog. Kimunkált mese nélkül nincs jó film. Pedig a rendező, Kazuo Mori, nem felejtette el a szakmát, az azért látszik. Tulajdonképpen mellékes a film történetén belül, de fölöttébb hatásos fényképezéssel érezteti, mit jelenthetett a vak főhősnek a tengerrel való „ismerkedés.” Remek és kifejező beállítások sorát alkalmazza, amik révén a képek mentik, amit lehet. Ez a végén nagy fontosságot kap. Mert a sok elnagyolt részlet után a lezárásra valami összeállt. Ez a szokásos „showdown,” vagyis a leszámolás.Egy roninokkal bőven megerősített jakuza banda szeretné a túlvilágra juttatni az akkorra már végképp a begyükben lévő masszőrt, így egy ködös reggelen az egyik halászfalu nagy események színhelye lészen. Ha eddig kárhoztattam a elnagyolást, az összecsapás bő hét percére vonatkozóan gyorsan visszavonom. Azt ugyanis pokoli jól megcsinálták, a teljes saga legjobb összecsapásai közé tartozik. Mind fényképezésben, koreográfiában, vágástechnikában elképesztően profi. Végig így kellett volna, kedves filmesek. Ahogyan a kiszámítottan lassú mozgású Zatoichi halálos balettbe viszi bele a támadóit, az valami lenyűgöző, ment mindent, amit előzőleg elszúrtak. Itt szintén újat húztak elő a kalapból. Kiderül, ha kell, - márpedig most muszáj, nagy a túlerő és jó harcosok - Icsi képes a két kardot is forgatni egyszerre. Ám amikor elégedetten hátra dőlnénk, hogy: „Na, így már mindjárt más,” a végképp trehány búcsú elveszi a jó szájízt. Stílusosan azt mondhatnám, egy katanával elnyisszantották a sztorit, hagyva mindent a manóba. Elszúrták, na.A film a fentiek miatt csak a tisztes középszernek számít a sorozaton belül, pedig egyértelműen több lapult benne. Ha valaki pont ezzel az epizóddal kezdi az ismerkedést a Zatoicsi történetekkel, legfeljebb Katsu vívótudására és a számos jó humorú részletre fog felfigyelni és nem érti, miként nyúlt el a sorozat 26 mozifilmig. Azért biztatásul közlöm, már a következő mozi sem ehhez hasonló lett.