Ha a Duna Japánban folyna, akkor a magyar írásmód szerint Sinszen csoport története azok közé tartozna, amelyről készült feldolgozások sorával el lehetne rekeszteni. Legfeljebb a Csusingura és a jocujai kísértet története vetélkedhet a megfilmesítései sorával. Nagyon nem érdemes csodálkozni rajta, a híres-hírhedt csapat Japán izgalmas sorsfordulójának idején tevékenykedett, így méltán állnak középpontban. Számos ismertetőben kerültek szóba Kondó Iszami szamurájai, de miután mindig van újszülött, akiknek köztudomásúlag új minden vicc, ezért most ismét szánok egy pár sort a részletesebb történetükre.

Történelmi háttér

Amikor 1853-ban Perry kapitány fekete hajói (gőzösök) minden különösebb rizikó nélkül befutnak az elzárkózást kézzel-lábbal fenntartani akaró sógunátus kikötőjébe, ami a szigetlakók számára világossá teszi, mennyire elment mellettük a világ. A népesség jelentős része, köztük közemberek, de jelentős szamuráj klánok is, a változást szorgalmazzák, de megjelennek az ellenérdekeltek is. A helyzet bonyolult, sőt, inkább zavaros. Formailag a császár a változás ellen van, de a valóságban alig várja, hiszen oly hosszú idő után a tennó végre igazi uralkodó lehetne, nem csupán egy üres cím birtokosa. A gazdasági bajokkal megbirkózni képtelen Tokugava kormányzat színleg támogatja a nyitást, de a háttérben ellene munkálkodik, mert tisztában vannak vele, a bekövetkezése a hatalmuk végét jelenti. A szamurájok mindkét oldalra felsorakoznak, de miután a politikai cselszövéseket csak kevesen látják át, megesik, hogy pont az ellenkező félnél kötnek ki, mint amit szeretnének. Az Assassination mozi remekül mutatja be ezt a bonyolult helyzetet Kijokava Hacsiró karrierjén keresztül.

A Sinszengumi története Mibu tartományban indult., ahol néhány rónin összefogott a hagyományos értékek védelmében. A kezdeti melléfogásokat ők sem kerülhették el, de hamarosan teljes mellszélességgel kiálltak a sógun védelmére. Hogy ez az eredeti vezetők közül Ními Nisiki öngyilkosságba kényszerítésével és Szerizava Kamó meggyilkolásával járt, mondhatni természetes volt a nagy felbolydulás korában. El kell ismerni, a két említett harcos egyike nem vált a kaszt díszére. Erőszakos, a saját hasznukra dolgozó egyének voltak, a busidó méltatlan képviselői. Az új vezérek Kondó Iszami, Hidzsikata Tosizó és Okita Szódzsi lettek. (Szerizava halála a hivatalos jelentésben úgy szerepelt, hogy merénylet áldozata lett, pedig ez presztízsveszteséget jelentett a szervezetnek. Ezért léteznek olyan vélemények, hogy már ez a beállítás megmutatja, Kondóékat az elejétől kezdve a saját pecsenyéjük sütögetése érdekelte.) Szigorú szabályokat hoztak, amelyek megszegése halálbüntetéssel járt. Megtiltották a saját célra történő pénzbehajtást, a harcosi becsületkódex minden fölött állt, személyes okból nem harcolhatott senki és a csoportból tilos volt kilépni. Rideg, de hatékony szervezetté lett a Sinszengumi, amelynek a felemelkedése igazából az Ikedja fogadóban vívott csata után indult be, ahol a Kiotó felgyújtását és császár elfogását tervező összeesküvőket vágták halomba.(1864. júl. 08) Hamarosan újabb belső leszámolás következett, amelyben azokkal végeztek, akik a császár hűségére próbálták átcsábítani a csapatot. 1867-ben már hatamotók, vagyis a sógun közvetlen szamurájai közé tartoztak. Dicsőségük csúcsán mintegy 300 busi szolgált az osztagaikban. (A szamurájok nem nevezték magukat szamurájoknak, a hivalkodásmentes busi, vagyis harcos címet használták magukra.) Még azon év őszén a Bosin-háborúban hanyatlani kezdett a dicsőségük. A javarészt karddal és lándzsával küzdő embereik nem bírtak a nyugati puskákkal harcoló császári erőkkel. Mindvégig kitartottak a bakufu (a sógunátus kormánya) mellett. A toba-fusimi ütközet után kiszorultak Tokióból. Hiába próbáltak modern fegyverekre váltani, már késő volt. Kondó Iszami fogságba esett és kivégezték. Hidzsikata Tosizó vette át a helyét, de 1869-ben harcban elesett, ami a Sinszengumi végét jelentette. Groteszk fintora a sorsnak, hogy az állam védelmére elkötelezetten felsorakozó szamurájok végül árulóként lettek levadászva az új kormány által. Csak kevesen élték túl a csoport bukását. A megítélésük máig vitatott. Egyesek szerint könyörtelen gyilkosok voltak, akik a saját érdeküket lesve a nép ellen fordultak. Mások szerint a hagyományos szamuráj értékeket követő, becsületes, ám középkori gondolkodásnál megrekedt harcosok voltak, akik nem ismerték fel az új idők jeleit. Az egyik túlélőjük megírta a csoport történetét, ami a körülöttük kialakult legendák egy részét eloszlatta, s módot adott a tetteik reálisabb bemutatására. Amikor az 1960-as években előkerült az irat, a filmstúdiók két kézzel kaptak utána. A Raizo Ichikawa főszereplésével készült Shinsengumi Chronicles mintapéldánya a kezdeti feldolgozásoknak. Mondhatni, azóta minden adaptációnak az említett írásmű az alapja. Ennél a sorozatnál sem volt másként.A TV sorozat epizódjai

Akkor hát lássuk a medvét, vagyis hogy milyen eseményeket dolgoztak fel, mert csak ez adja a lényeget a néző számára. A könnyebb fellelhetőség kedvéért az érdeklődők számára az epizódok címét angolul adom meg.

01.The Incident At Ikedaya

Mi mással lehetne jobban elindítani egy Sinszengumiról szóló sorozatot, mint a leghíresebb viadalukkal? Még a történetükön belül is a legtöbbször megfilmesített eseménynek számít.

Bizonyos összeesküvők a fővárosban akarnak tűzvészt okozni, hogy a felfordulást kihasználva előkelő túszokat szedjenek a kormány zsarolásához. Nehéz megtudni, hogy kik ők, hol rejtőznek, és mikor akarnak lecsapni. A kémek mindkét oldalon tevékenykednek és a Sinszen csoportnak egy megbízhatónak tűnő hír fut be, de nem teljesen pontos. Az ekkor még kis létszámú csapatukat kénytelenek megosztani, egyszerre két helyszínt kell ellenőrizni. A létszámhátrány ellenére Kondó nem habozik támadni, amikor kiderül, ők vannak a megfelelő fogadónál.

A manapság divatos dupla bevezető epizóddal van dolgunk, de a történet igényli is a bővebb időtartamot. Egy nagyvárosban, ahol a kerületek és utcák szervezettség nélkül alakultak ki, nincsenek házszámok és az épületek nagy része külsőleg egyforma, éppenséggel nem könnyű eligazodni. Ügynökök és a levadászásuk, hamis hírek, fondorlatok, politikai intrikák és elszánt emberek mindkét oldalról. Kavarognak hát a dolgok, a néző nem unatkozik. A nagy leszámolás pedig olyan, amit a szamuráj mozitól elvár az ember. Látványos, hosszadalmas, visszaadva annak hangulatát a világ legjobb kardjai papírvékonyságú falak és szövetruhák közt állnak munkába. Nem kevés feldolgozását láttam már a neves viadalnak, ez jobbak közé sorolandó. A színészek harcosként sem vallanak szégyent. Azt azért nem árt tisztázni, és a sorozatra vonatkozóan végig igaz, a japán TV-s előírások nem engedik, hogy mozifilm keménységű jeleneteket forgassanak le a stúdiók. Mindazon által panaszra nincs ok, meglátja, aki megnézi.

2. The Assassination of Serizawa Kamo

A cím tökéletesen lefedi a tartalmat. Kerülve a történetrontást, azért annyit elárulhatok, hogy bár a Sinszengumi történeténél pár mondatban elintéztem a vezérkar véres cseréjét, a valóságban azért egy összetettebb folyamat volt. De erre nem vesztegetem a szót, mert a lényeg nem változik.

3. Okita Soji’s Love and Sword

Kard és szerelem. Örök téma. Még nálunk is készült ilyen címmel mozi, tartalmában pedig a kosztümös filmek egy jelentős része ide sorolható. Okita, aki alig tizenévesen vívómester volt, a korszak neves szamurájának számított. Pedig nehéz volt róla elhinni, hogy micsoda félelmetes harcos, mert a gyógyíthatatlan tüdőbaja miatt gyakorta alig állt a lábán és fizikailag sem mindig volt a legjobb formájában. De a legfontosabb percekben igen. Bár az életének nagy részét – amely amúgy nem volt hosszú – lefoglalták a Sinszengumi ügyes-bajos dolgai, azért a szerelem csak bekopogtatott hozzá. Számomra az egyik legjobb rész volt annak bemutatásáról, hogy erre az időszakra a közhangulat mennyire megváltozott a harcosok megítélésében. Régebben egy kaszton kívüli após jelölt a kezét-lábát törte volna a frigy létrejöttéért, de akkorra Japánban már sokakat taszított a busik életformája. A közembert elborzasztó véres összecsapásokon túl inkább a létbizonytalanságot látták benne, nem pedig a felemelkedés lehetőségét. Tényleg változtak az idők.

4. The Flute Playing Deserter

Ez az epizód jól adja vissza a Sinszengumi szabályainak rugalmatlanságát, és azt, hogy az életszerűtlenségük mennyi tragédiát okozott. Ismét a szerelem áll központban és ezúttal sincs boldog vég. Az ideák szerinti életforma képtelenség. Az ember nem tökéletes. Hozhat jó és rossz döntéseket. Ám aki ebbe a csapatba belépett, az egy életre szólóan hozott tragikus döntést. Az érzelmi töltést illetően talán a legjobb rész, persze egyéntől függően változhat a vélemény.

5. The Boy With Bangs

Már a korai hadseregek kialakulásától kezdve kényes témának számított a homoszexuális kapcsolatok megléte. A megítélés vegyes volt. A spártaiak kifejezetten támogatták. Egymás mellé állították őket a falanxban, mondván, hogy szerelmespárok a végsőkig küzdenek a másikért, tehát használjuk ezt ki. A keresztény országokban a vallás miatt hivatalosan keményen tiltották az ilyen kapcsolatokat, a gyakorlatban legfeljebb eltűrték. A japánokat különösebben nem érdekelte a magánélet, amíg az illetők harci készségét nem befolyásolta. Itt viszont pont ennek a taglalásáról van szó. A frufrus fiú ugyanis alaposan felbolydítja néhány szamuráj érzelemvilágát. Így aztán a Sinszengumi vezetése diszkréten, de folyamatosan szemmel tartja a náluk felbukkanó „párt.” Szakmailag érdekli őket, milyen stádiumokon mennek át, miként változik a személyiségük.. Az 1999-ben készült Tabu (Gohatto) mozi szintén ezen eset alapján készült, de meglehetősen csiricsáré felfogásban forgatódott. Itt realistább és férfiasan szemérmes formában közelítenek a nem könnyű témához. A valóság ugyanis Rómeó és Júlia esetét felülmúló próbatételt mér ki az érintettekre. Furcsa, de érdekes epizódnak bizonyult.

6. Jamanami Keisuke Deserts

A dezertálás egyetlen hadseregben sem bocsánatos bűn. Amikor az egyén hibája, meggyőződése és becsület összeütközésbe kerül, abból jó nem jöhet ki. Ezúttal egy veterán és képzett szamuráj kerül szembe az addigi életével a kikerülhetetlen végig. Tartalmas epizód, kiválóan adja vissza egy eszmerendszer nagyszerűségét és halálos korlátait.

7. The Choshu Spy

A klánok közötti kémkedés bevett szokás volt. A veszélyességét aligha kell ecsetelni. Kevesen jártak sikerrel, a gyanakvás óriási mértéket öltött, mondhatni paranoiássá lett. De mégis akadt, akinek sikerült a beépülés. Nagy motiváció volt szükséges egy ilyen feladathoz. A színlelést mesterfokon kellett űzni. Néha túl jól sikerült. Megesett, hogy őszinte barátság szövődött a rejtőző ellenlábasok között. A Csószú klán a Tokugavák elszánt ellensége volt. Így az igazság, vagyis a lelepleződés pillanata valódi drámát hozott mindkét félnek. Mert megbocsátás nem létezett,  a kor nem arról híresült el.

8. The Vendetta

Vérbosszú. Van ennél „szamurájosabb” dolog? Csak százasával mérhető a témakörben fogant filmek száma. Ezúttal a Szacuma klán kerül szembe a „hűségesekkel.” (A „hűség” a Sinszengumi zászlaján állt mindvégig.) A szacumaiak ingadoztak a két fél között, a vezetőik titkolták a valódi terveiket. De végül kenyértörésre került a sor. Akadtak, akik a pálfordulás kiderülésekor rosszkor voltak rossz helyen. A többit az olvasó fantáziájára bízom. Ez ugyancsak összetettebb történet, mint amennyit a leírás – egyébként szándékosan – sejtet.

9. The Showdown At Abura-no-Koji

A Sinszengumi utolsó nagy belső viszályának ecsetelése. Ahogy haladt az idő, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szamurájok vezette társadalom ideje lejárt. A harcosok között akadtak, akik felismerték ezt és hajlandók voltak az előjogaikat feláldozni a jövő érdekében. Még a rideg Sinszen csoporton belül sem múlt el nyom nélkül a viták sora. Két filozófiai irányzat csapott össze. Néhány szamuráj megpróbálta átcsábítani a harcosokat a császár hűségére. A szabályok ismeretében ez halálos vállalkozás volt balsiker esetén. Egykori bajtársak kerültek szembe egymással, harcosok a tisztelt vezetőjükkel. Mint annyiszor, megint a kardok döntöttek, nem az érvek. A Sinszengumi kimondta a végső szót.

10. Final Farewell

Kondónak, a sereg vezérének végnapjait taglalja. Ő, aki sosem tekintette magát a császár ellen lázadónak, mégis árulóként lett elítélve. Az ellenségei ugyan tisztelték, de túl veszélyesnek tartották és túl sok kiontott vér állt közöttük ahhoz, hogy megegyezés születhessen vele. Továbbá, már felbukkantak az első jelek arról, hogy egy japán Heintje majd elénekelhesse valamikor: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam.” A szamurájok közvetlen hatalmának bukása már közel volt, de a szellemiségük tovább élt az új birodalomról ábrándozókban. Az út egyenesen vezetett Port Arthurtól Pearl Harboron át Hirosimáig. Mindezek még időben távol vannak, de valahol mégis ott kószál a kísértetük ebben a részben. A bevezető elolvasói tudják, hogy a fővezérük kivégzése ellenére a Sinszengumi még nem adta fel, de igazából többé már nem voltak történelembefolyásoló tényezők. A sorozat utolsó epizódja stílusosan és tisztelettel búcsúzik a fő karaktertől.

A sorozat jól szerkesztett. A történelmileg fontos események és szereplők mind feltűnnek benne, de mellettük a korszak és a csapat jellemző alakjai szintén ott vannak. Ekkortájt újra lehetett közemberből szamuráj, úgy mint a „daliás időkben.” A városi legendák ellenére a Sinszengumira nem volt jellemző, hogy "töltelék" harcosok sokasága lett volna köztük, Miután adminisztratív munkakörök ugyancsak voltak a frontvonalban szolgáláson kívül, náluk is megfordultak olyanok, akik az abakusszal vagy az írásjeleket festő ecsettel jobban bántak, mint a kardokkal. Van is ilyen eset az egyik mesén belül. Ám a korabeli statisztikák szerint, - csak volt némi haszna a bürokráciának, legalább az utókor számára - náluk a képzett harcosok voltak túlsúlyban. Viszont ezek a furcsa karakterek remekül színesítik az epizódok fő mesefonalát. Megesik, hogy felmagasztosulnak, az alkalmatlanok viszont elhullanak.

Watari Tetsuya alakítja Iszami Kondót. Nem igazán ismert arc Európában, de megbízható mesterségbeli tudással rendelkezik. Színészileg és vívásban egyaránt megállja a helyét. Toshiro Mifune vagy Wakayama Tomisaburo után eljátszani ezt a szerepet kétségkívül nem könnyű feladat. Az én fejemben más kép él Kondóról, de ennek ellenére megfelelőnek találtam az általa mutatottat.

Hidzsikata Tosizó, akit a Sinszengumi rossz szellemének tartottak, Murakami Hirokira maradt. Ugyanazt mondhatom róla is, mint a filmbeli fölötteséről. Számomra mindkét karakter túl filozofikus volt. A történetmesélésben működik ez a felfogás, de hogy autentikus volna, azt kétlem. Az alkotók kétségkívül nem azt a véleményt követik, miszerint mindketten válogatott gégemetszők voltak, Japán legrosszabb énjének képviselői. Sokkal inkább kemény emberek, akik tragikus időkben képviselnek egy múlóban lévő életformát.

Tőlük Nakaumra Shunsuke sokkal jobban tetszett Okita Sojiként. Bár pozitív hősnek nehéz volna nevezni, az ő Okita formálása azt hiszem, közel állhat az eredeti személyiséghez. Olyasvalakit láttat, aki egy eszményre tette fel az életét, s amellett minden körülmények között kitart. Akkor is, ha időnként önmagának árt vele. Hihető mentalitás egy elkötelezett szamurájtól.

A TV sorozat kellő anyagiakat kapott a stílusos megjelenéshez. Fényképezés, zene, kosztümök díszlet és statisztéria – minden abszolút rendben van. Az epizódok sava-borsát jelentő vívójelenetek ugyancsak rendben vannak. Igaz, nem mozifilm a színvonal, de nem is várható el. Aki a Sinszengumi történetét „nézőbarát hosszúságban” és felfogásban – értsd: túlzott részletezés nélkül – szeretné megismerni, nyugodtan válassza magának. Miután „meesee” révén évadpakkos magyarítás létezik hozzá, már csak némi keresgélés szükségeltetik az Interneten .Jó szórakozást mindenkinek!