A Japánban rendkívül népszerű kísértet történet 1925-ben született meg Tsuruya Nanboku tollából, aki a negyedik volt ezen néven, és színpadi szerzőként tevékenykedett. Az eredeti címe Tokaido Yotsuya kaidan volt.
A film címe szabadon értelmezett fordítása az eredeti kabuki színdarabnak. Az előadást szívesen tűzték műsorra a forró nyári estéken, némi hideg verítékkel akarván csökkenteni a közönség forróság érzetét. Miután a darab két akkoriban megtörtént, nagy port kavaró gyilkosság elemeit egyesítette, letaszítja a szamurájokat a piedesztálról, és a szigorú nőelnyomás ellen szólt, ami szintén a kor valós jelensége volt, nagyon gyorsan közkedveltté vált. A filmipar hamar lecsapott rá, már a némafilmes korszakban vászonra vitték, ezek közül Ito Daisuke rendezése a legnevesebb. 1937-re 17 változatot forgattak le a történetből. A karakterek, motivációik, sorsuk, de még a tárgyak szerepe is, annyi különféle variációra és megközelítésre ad lehetőséget, hogy az alaptéma ismerete ellenére nem unalmas a néző számára megnézni egy-egy új változatot.
Tamija Iemon, bár a sógun szamurája, szegény ember, aki beházasodhatott egy jóhírű, de anyagiakban nem bővelkedő családba. Az anyagi gondok, és a férj nehéz természete miatt külön élnek. A büszke, de nem túl éleseszű após egy masszázsbarlangba küldi a másik lányát, nem tudván a „rejtett” üzletmenetről. Tamija mindenáron vissza akarja kapni az asszonyát, és ebben segítségére van Naoszuke, aki a kisebbik lányt szeretné megkapni, bár annak már komoly udvarlója akadt. A páros gonosz tervet eszel ki, mely sikerrel jár. Magukat megmentőnek kiadván, egy időre nyeregbe kerülnek. Ám a pénz továbbra is nagy gond, amit fokoz, hogy Tamijáéknál gyermek is születik. A házasság egyre inkább teherré lesz a rossz természetű férfinek, különösen azután, hogy egy gazdag kereskedő lánya rajongani kezd érte. A megoldás kézenfekvő: szabadulni kell a fölöslegessé vált asszonytól.
A fentiekből már érzékelhető a történet összetettsége, életszaga. A főbb szereplőkön kívül érvényes ez a kisebb karakterek esetében is. A korabeli japán társadalom számos kasztja képviselve van, bizonyítva a szerző éleslátását, na meg a jó pénzügyi érzékét. Filmvásznon mindez még érdekesebben mutat. A történet nagyrésze érthetően a felvezetés, amikor mindenkit alaposan megismerhetünk. Tai Kato, a rendező, meglehetősen sötét tónusúra vette a hangulatot. Szószerint is, de egyben remekül használja a fekete-fehér képvilágot. Feszes, rövid jelenetek során haladunk előre a borzongató effektusok felé, amelyeknek jönniük kell. A készítés évszámát figyelembe véve azt kell mondjam, a maga korában erőteljes mozi lehetett. A maszkok elsőrangúak, és bár a trükkök ugye még nem uralhatják a látványvilágot, a sokkoló jelenetek máig működő képesek. Akik kedvelik Mario Bava korai munkáit, itt sem fognak csalódni. A főszereplő Tomisaburo Wakayama mint „szamuráj etalon” bizonyára közismert. Itt az is kiderül róla, a harcművészetek elsajátítása mellett a színiiskolában sem lazsált. Az a rövid jelenete, amely a klasszikus kabuki előadás stílusában forgatódott, mesteri, teljesen másként mozog, mint filmszínészként. Egyébként remekül hozza a brutális férj szerepét, aki a pimasz fennhéjazástól jut el a rettegésig. Ronda egy karaktert kellett megszemélyesítenie, akiben szinte nincs is pozitív vonás. Érdekesség, hogy 4 évvel korábban már eljátszotta Tamija szerepét egy másik változatban, de abban korántsem volt ennyire visszataszító alak.
A mozi a régi iskola professzionális darabja. Egyszerre tud közönségszórakoztató és művészi lenni. Precízen megírt, igényes rendezéssel és kivitellel készült. Néhány keletiesen túljátszott - szerencsére rövid - jelenetet leszámítva a végén, az európai néző számára sincs élvezhetetlen dolog benne, pont azért, mert olyasmiket mutat a mohóságról, lelkiismeretlenségről, emberi gyengeségről vagy annak legyőzéséről, amelyek a világ bármely részén azonosak. Lehet meggyőződni róla.
