A Kicsi, a Nagy, az Artur és az Indián.... Jaj, nem, most egy másik műfaj jön. A zene sem rossz, de ezúttal filmről lesz szó. Hogy mitől villant be mégis az előbbi négyes? Asszociáció. Mostanság ugyanis valami ilyen címet kapna a Zatoichi nyolcadik története: "A MASSZŐR, A ZSEBTOLVAJ MEG A KISBABA". Ehhez képest az eredeti cím még visszafogottnak mondható. Szerencsére a történet nem az. A harmadik és a nyolcadik film között a sorozat minden egyes alkalommal gazdagodott valami részmozzanattal, fenntartva a közönség figyelmét.
A Manji klán profi bérgyilkosai csapdát állítanak Zatoichinak, de tévedésből és pont hősünk előzékenysége folytán, egy ártatlan kisgyermekes nő esik áldozatul. A megrendült masszőr nehéz küldetést mér ki önmagára. Egy távoli faluba kell eljuttatnia a kisbabát, pedig azt sem tudja, ki az apja és méltó-e a bizalomra.. Számos ellenfél nehezíti az útját, köztük a kitartó bérencek...
Kenji Misumi visszatért a sorozatba és hozta magával a kiinduló szellemiséget. Nála Zatoichi nem szuperhős, hanem közönséges ember, de rendkívül találékony és ügyes. Ennél is fontosabb, hogy mélyen erkölcsös. A változást gyorsan a tudomásunkra hozza. Míg az előző epizódban Kazuo Mori a közvetlen bevezetésben szupermani képességeket igénylő légyvagdosással indított, addig Misuminál a szakadt ruhás, elnyűtt szandálos, fáradt utazó mindössze egy kis kényelemhez szeretne jutni, majd pont a segítő szándéka okoz tragédiát. Éppoly erőteljes kiinduló helyzet, mégis mennyire más tartalmú. Zatoichi belső tartása hamar megmutatkozik. Olyan ember ő, aki képes a saját érdekei ellenére cselekedni mások javára, legyen bár az illető egy kisbaba. Nem véletlen, hogy a mozit keretjáték foglalja egybe. Egy csapat vak zarándokkal újra és újra kereszteződnek Ichi útjai, szimbolizálva az ő spirituális fejlődését.
Misuminál nem változott a már az első epizódnál megdícsért egyéni látásmódja. Képei látványosak, néha egész vizuális költemények, melynek jelentős részét szolgáltatják a röviden bevágott, a természethez kötődő embert jelző villanások. Ichi, a köznép bajnoka, útnak ered, hogy teljesítse önként vállalt kötelességét, mi pedig élvezzük a címben jelzett viszontagságokkal és harcokkal teli misszió beteljesedését. A sűrűn előkerülő kardok ellenére a nagyobb hangsúly Zatoichi emberi oldalára esik. Megindító, ahogy egyre jobban ragaszkodik a gyermekhez, hiszen a néző sejti, a legnagyobb erőpróba a célban várja. Az ő életformájába ugyanis nem fér bele a felnevelése, el kell válniuk. Nem csak a kisbaba révén ismerhetjük meg, hogy milyen elvek vezetik. Egy zsebtolvajnőt is kisegít, újabb gondot véve a nyakába. A hölgy nem csak a foglalkozása miatt nem erkölcsbajnok, más téren sem makulátlan. Közös útja Zatoichival egyszerre ad módot a "geg faktor" alkalmazására és a konfliktus helyzetek gyarapodására. Mi lehetne jobb ötlet, mint hogy a hagyományos dajkai szerepkörben a férfi sokkal ügyesebb, mint a nő? Katsu jutalomjátékra kap módot, él is vele. Egy-két lökött jelenetet belecsempészett a történetbe, hogy miket, azt nem árulom el, tessék megnézni. (Később, amikor már a teljes jogokkal rendelkezett, megszaporodtak a mozikban az extrém ötletek.) A végül "kötelezően" megjelenő érzemi csapdát a főhősünk ügyesen megoldja. Egyet kell értsünk vele, a nő nem neki való. De talán sikerült elindítani a tisztesség útján. Furcsa, de a mozi a sok fordulat ellenére érzés keltésben közelebb áll a drámákhoz, mint a mozgalmasabb, de azért könnyedebb hangvételű csanbarákhoz. Ez viszont már a forgatókönyv dícsérete és egyben a rendező értő kezét bizonyítja. A fáklyák között vívott látványos záróküzdelem bármely kalandfilmnek a becsületére válna, Misumi mégis képes igazi drámai jelenetté változtatni, finom zen buddhista eszmeiséggel.
Zatoichi, aki tulajdonképpen "antihős", ezúttal a legjobb szamuráj erényeket csillogtatja, bár társadalmilag fölöttébb távol áll az uralkodó kaszttól. Gondoskodó, önfeláldozó, megértő, nemeslelkű - talán csak nem a THREE OUTLAW SAMURAI valamelyik hősével cserélt szerepet? Nem. Masszőrünk továbbra is kitaszított, aki másokkal tehet jót, de az ő vágyai teljesíthetetlenek maradnak. A forgatókönyvben pont megfelelő az akciók és a jellemformálás aránya. Így az is elégedett lesz, aki a fordulatos mesét szereti, de az sem fog panaszkodni, aki az előző részben nagy szerepet kapó villanó kardot favorizálja.
Misumi a természet hangjait - patakcsobogás, lépések, csapkodó ruhák zaja - gyakorta építi be a jelenetekbe, érzékeltetve, hogy a hangok mennyire fontosak Zatoichi számára. Szokásától eltérően itt hosszú beállításokat alkalmaz. A legemlékezetesebb, amikor egy fogadó udvarán Ichi szumósokkal verekszik, majd rázúdulnak a gyilkosok, elejti a kardját, menekül, védi magát, visszaszerzi a kardot és öl. Majdnem 3 perc vágás nélkül! Szinte emberfeletti teljesítmény volt Katsutól mindezt csukott szemmel, tévesztés nélkül végig mozogni! Ide bizony kellett a precíz mozgáskoordináció és térérzékelés. Eléggé köztudott ugyan, de elmesélem, hátha valaki még nem ismeri. Katsu a teljes beleélés kedvéért a forgatási szünetekben is csukott szemmel közlekedett a stúdiókban, a technikusok nagy rémületére. A filmekben Ichi földöntúli precizitással szúrja ki és kerülgeti az akadályokat, de a gyakorlatban hiba volt a kréta körül. A jól megtermett Katsu néha egy rinocérosz "kecsességével" gázolt át a lámpák és kábelek során, a technikai személyzet amúgy sem csekély gondjait szaporítva. Továbbá a DAIEI-nél szokás volt, hogy a stáb tagjai legalább naponta egyszer közös étkezésen vesznek részt, erősítvén az összetartozás érzését. Katsu ekkor sem volt hajlandó elhagyni a "csukott szem technika" gyakorlását. Ismerve a Japánban kedvelt apró italos csészék és ételes tálacskák mennyiségét egy lakomán, amihez még hozzájött az evőpálcikák használata, a végkifejlet elképzelhető. A pályatársai közül többek visszaemlékezésében szerepel, hogy a "beleélési állapotban" a közvetlen szomszédságában ebédelni emberpróbáló feladat volt. De a végeredmény őt igazolta. Ez a mozi a sorozat kiemelkedő darabja, melynek népszerűsége évtizedek óta töretlen.
A film zenéje jóval átlagon felüli. Ugyan a szokásos, bosszantóan oda nem illő westernes gitár szól a főcím és felvezető stáblista alatt, de utána már igen kifejező, a jelenetek érzelmi hatását fokozó minőségi dallamok jönnek. Akira Ifukube később a Kagemusha (Árnyéklovas) zenéjét írta Kurosawa számára.
A számos fordulatot rejtő, mélyen emberi történet, pazar akciójelenetekkel kiegészítve a Zatoichi saga egyik csúcspontja. Misumi visszahozta azt a pátoszt, ami az első filmet oly sikeressé tette. Viszont alkalmazkodott a közönség igényeihez, tehát jóval mozgalmasabb, remek összecsapásokkal dúsított minőségi mozi lett a végeredmény, melyet nyugodtan ajánlok azoknak, akik 26 filmből álló folyamból csak a legjobbakat szeretnék kimazsolázni. Az sem utolsó szempont, hogy a drámai pillanatok mellett bőven lett adagolva a humor, szóban és képben egyaránt. A nyolcadik részt okvetlenül vegyék be megtekintendők sorába.
Ui: A történet erősségét bizonyítja, hogy a nemzetközi filmipar lecsapott rá, számos adaptációja készült. Mifelénk leginkább a Rutger Hauer főszereplésével készült 1989-es Vak végzet (Blind Fury) lehet ismerős. Már csak a kíváncsiság kedvéért is érdemes összevetni őket.
