A vörös hajú félvér alakja az 1960-as években új típusú karaktert teremtett a megújulásra váró szamuráj film műfajban. Baljós tekintete, a nyomában járó balszerencse és pusztulás erős ellentétben állt az addigi jótevő harcosok alakjával. Olyan ronin ő, aki egy korrupt társadalom ellen harcol, de annak tipikus gyermeke. Félelmetes harcos és szerencsétlen ember, aki mélyen ülő gyermekkori traumáit nehezen tudja feldolgozni. Olyanokért húz kardot, akik kiközösítik. Nemuri alakja annyira összeforrt Ichikawa Raizo színészetével, hogy a címszereplő sajnálatosan korai halála után már csak két mozifilmet forgattak le a történet folyamból, majd a sorozat 1969-ben befejeződött. Követte ugyan egy TV sorozat, amelyet állandóan a filmekkel vettek össze, és nem jól jött ki az összehasonlításból, így végül eltűnt a kínálatból, bár elég sokáig húzta. A tetszhalott állapot 1982-ben szűnt meg. Bár nem mozifilm készült, az Asashi TV társaság vette a bátorságot, és újabb Nemuri kalandokkal lépett a színre. A szigorú előírások nem változtak a japán TV-ben, így a vágatlan változatok csak DVD formátumban kerülhettek a piacra, azok is csak mostanában.

Furcsa változás zajlik le sógun örökösének természetében. A szerethető Iejoshiból erőszakos, goromba fráter lesz, aki képes a saját emberei megölésére, vagy mások feleségének meggyalázására. Az egyik igazságát kereső asszony, megismeri Kyoshirót, aki még mindig igen utálja a hatalmukkal visszaélőket, így nem meglepő, hogy hamarosan nyakig van az ügyben. A szálak a legfelsőbb körökig vezetnek, ahol egy háttérben rejtőző hatalmasság sütögeti a saját pecsenyéjét. De meddig teheti ezt?

Egy legenda feltámasztásához igen gondosan kell eljárni. Az egyik kulcskérdés a főszereplő személye. Végül Tamura Masazaku lett a kiválasztott. Nemzetközileg talán kevésbé ismert, de a chambara filmek kedvelt színésze. Külön érdekessége történetnek, hogy az utolsó Nemuri moziban (Nemuri Kyoshiro 14: Fylfot Swordplay) még a ronin fő ellenfelét alakította. Nézzük, milyen örökséggel kellett megbirkóznia. Az első, a küllem. Ichikawa kifejezett férfiszépség volt a maga korában, akiért bolondult a szebbik nem. Tökéletesen megfelelt arra a szerepkörre, hogy olyan hőst alakítson, akiért halálos kockázatot is vállalnak a nők. Matsukata Hiroki már más típus volt, de még mindig megfelelt a "vonzó, jóképű gazfickó" elvnek. Mi tagadás, Tamurára viszont nehezen lehet ráhúzni a szívrabló szerepkört, pedig ez elég lényeges vonulata ennek a szerepnek. Másodszorra, a jellem. Jó ötletnek tartom, az új Nemuri már nem fiatalember, hanem középkorú szamuráj. (Kissé piperkőc hajviselete azért újdonság.) Sok mindenben változott. Továbbra is mélyen magányos természetű, de már nem hideg cinizmussal viseli, (Kevesebb a „beszólása.”) hanem megszenvedi ezt az állapotot. Bölcsebb és megértőbb lett, mondhatnám, emberibb. Így hibáival együtt könnyebb elfogadni. Harmadszor, a vívás. Harci képességei viszont talán még az eddigieknél is jobbak. Ichikawa elegánsan vívott, Matsukata igazi mészáros volt. Képzettségben Tamura egyáltalán nem marad el az elődeitől, sőt, gyorsaságban felülmúlja őket. Valami szédítő sebességgel forgatja a kardot, számomra helyenként Wakayamát idézi, ami azért jelent valamit annak, aki látta az utóbbi ténykedését. Így harci jelenetek elsőrangúak, bár, lévén ez egy TV változat, erőszakosak nem lehetnek. Az új főhős éppoly veszélyes, mint az elődei voltak. Érdekes, hogy mindhárom színész ugyanazt a „Full Moon Cut” technikát használja, mégis másként vívnak.

Miután a sorozat az új változat megjelenésekor szélesebb körben már nem számított ismertnek, csak a rajongók tartották számon, gondoskodni kellett valakiről, aki alkalmas a hagyományőrzésre, de képes szólni az újabb korosztályhoz is. Tanaka Tokuzóra bízták a feladatot. Változott a történelmi időszak a sorozatban. Ichikawa többnyire még Tokugawa Ienari fiaival és csatlósaival nézett szembe. Ienari a 11. shógun volt, aki rendkívül sokáig uralkodott. Japán népének szerencsétlenségére a legrosszabb uralkodónak bizonyult a dinasztia ténykedése során. Uralma alatt elburjánzott a korrupció és törvényeket semmibe vették. Ieyoshi követte a trónon, aki már megérte Perry admirális hajóinak felbukkanását, a Sógunátus szétesésének kezdetét. Mindkettőjük uralma zűrzavaros időszak volt, méltó színhelye egy antihős színrelépésének. Számomra nem meglepő, hogy Tanaka Tokuzo került a forgatás élére. Tapasztalt rendező volt, aki mára már eltávozott közülünk. A forgatás idején töltötte a 64. életévét. A mester forgatta le Ichikawával az első Nemuri mozit, (The Chinese Jade), a Zatoichi sorozat első filmjét, (Zatoichi Monogatari), de saját jogon is érdemes számon tartani néhány figyelemre méltó alkotása révén, például a The Betrayal című dráma őhozzá köthető. Magabiztos a kalandfilm területén, de a kifinomultabb helyzetekben sem vész el. Ezúttal sem okoz csalódást, stílusos filmet ad ki a kezéből. Mind a forgatókönyvön, mind a rendezésen érezhető a hagyomány tisztelete. A régi mozik hangulata, legjobb ötletei köszönnek vissza, modernizált köntösben. Egyetlen igazi változásnak az számít, hogy Nemuri ezúttal több segítőtárssal rendelkezik.(Feltűnik  néhány régi sztár is a szereplők között, egyfajta „tribute”-ként.) A TV mozi mindenképp alkalmas az ráhangolódásra azoknak, akiknek eddig még nem volt szerencséjük bekapcsolódni a kalandokba. Akik ismerik a teljes sorozatot,  igazán újat ugyan nem kapnak, de unatkozni sem fognak.

Tehát a történet alkalmas a legendakör továbbvitelére szánt bevezető epizódnak. Stílusos, szép kivitelű, a klasszikus vonulat legjobb elemeit tartalmazza. Talán némileg több eredetiség szerencsésebb lett volna, de így sem rossz. Részemről jöhetnek az új epizódok. Jönnek is majd.

Főszereplők: Tamura Masazaku, Shinoda Saburo, Yamamura So, Saito Kei
Rendezte: Tanaka Tokuzo
(1982, 115 perc, Asahi TV)