A fenti rövid ismertető ugyan pontos, de korántsem adja vissza a film lényegét. A kardok ugyan sűrűn előkerülnek, különösen a film vége felé, de ez nem kalandfilm, hanem nyomasztó hangulatú drámai történet, a szokatlan fajtából. A forgatókönyvet Shibata Renzaburo jegyzi, akit igazából a Nemuri Kyoshiro sorozat tett ismertté és mindig híres volt rendhagyó témáiról. Az elején hosszan taglalja egy kicsiny, átlagos klán hétköznapjait, a központba egy rendkívül alacsony rangú szamurájt állítva. (Neki a "kutyafi" megszólítás "jár" és szó szerint értve!) A keményen dolgozó, rendkívüli fizikai érzékekkel és képességekkel rendelkező, de mélyen megvetett és megalázott ifjúnak semmi reménye a boldogulásra, amíg egy véletlen, rendkívüli esemény nem történik. Pártfogásába veszi a klán ura, aki fokozatosan megőrül. Innen kezdve válik igazán drámává a történet. A legkisebb szeretetért is hálás, tisztalelkű szamuráj hidegvérű gyilkossá lesz annak az embernek az érdekében, akinek a puszta léte romlásba viheti a birtokot. Az ellenfelei ugyan durva lelkű alakok, de mégis ők képviselik a túlélés lehetőségét. Ehhez hozzájön még a szerelmi ellentét és máris nyilvánvaló, hogy minden együtt van, ami kell egy igazi drámai történethez.

A film nagymértékben épít Ichikawa színészi kvalitásaira, továbbá kiváló vívására. Ezúttal nem a tőle annyiszor látott deli szamuráj legényt kell adnia. A fizikailag erős, végtelenül becsületes, de nem éppen szellemi virtuóz, rang nélküli gyalogos közkatona tőle szokatlan szerep. Ahogy kötelességtudattól eltelve, hűséges kutyaszemekkel lesi a parancsot, mutatja, nem érdemtelenül volt sztár. Misumi pedig már ebben a moziban elkezdte kikísérletezni azokat a művészi eszközöket, amelyek egy évvel később a Destiny's Son  erejét fogják adni. "Beszél" a természet. Jelzi a szereplők lelki állapotát, vagy éppen előkészíti azt, ami várható. A figyelmes szeműek a kertészfiú virágainak tálalásánál és végső harc előkészítő jeleneteinél érhetik legjobban tetten ezt a rendezői szándékot. A tébolyodott klánúr környezetét szintén érdemes szemmel tartani a kép teljes szélességében, nem csak a középen zajló eseményekre koncentrálni. Azért nem csupán a drámai hatásokra használja fel ezt a formát, a rövid öröm képeinél sincs másként.

A mondanivaló szerintem egyértelműen a második világháborús nemzedék lelki konfliktusainak kivetítése egy távolabbi múlt eseményeibe ágyazva.. Lehet-e őszinte hittel, a hagyományokból merítkezve szolgálni azt, ami káros a többségnek? Fel kell-e áldozni önmagunkat olyanokért, akik nem szimpatikusak, de mégis az előbbre jutást szolgálják? Misumi és sorstársai elkötelezetten szolgálták a nagy világégésben a Tennót, az isteni császárt, aki viszont kiszolgálta azokat, akik véres hódításokba hajszolták a japán hadsereget. Vajon fel kellett volna ezt akkor ismerniük és meg kellett volna tagadniuk a tradíciót? Nekik ez húsba vágó, lelkiekben gyötrő kérdés volt akkoriban.

A főhőst sokáig követhetjük szörnyű hétköznapi világában, reménytelennek tűnő sorsában, ahol minden szépség és jóság az értékét veszíti. Amikor pedig minden áldozatot vállalva kiáll a meggyőződése mellett, a néző már tudja, hogy rosszul döntött, mégis neki szurkol. Ám boldog végre számítani nem lehet. Azoknak ajánlom akik szeretik a szokatlan hangulatú, az átlagtól  jóval eltérő filmeket. Például a HARAKIRI, KURONEKO, ONIBABA ismerőinek. Nem közönségfilm, nehéz befogadni. Nem adja könnyen a lényegét, nem kínál egyszerű válaszokat. De hát az élet sem teszi. Szokatlanságával együtt érdekes film, bár el tudom képzelni, ezt nem mindenki osztja. Sajnos, csak egy égetett feliratos példányom van belőle. Remélhetőleg,  felújított kiadása szintén sorra kerül valamelyik kiadónál.