A szamuráj kor belső viszonyain át a saját korának problémáit tárgyaló trilógia utolsó darabjában Kudo Eiichi megint maradandót alkotott. Sőt, ha a mai néző elvárásai szerint vizsgáljuk a filmeket, minden bizonnyal ez a mozi a legjobban fogyasztható.

Nariatsu, a shógun örökbe fogadott gyermeke az egyik vadászaton megsérti a szomszédos Oshi klán határát, majd féktelen viselkedésében halálra sebzi annak urát. Tatewaki kamarás panasszal él a felsőbbség felé. Bár mindenki tisztában van a valós helyzettel, a Sógunátus méltóságának megőrzése érdekében a vádat hamisan megfordítják és a klánt feloszlatásra ítélik. (Elvégre a legfőbb hatalom családi berkein belül méltatlan személy nem létezhet.) Ám a szamuráj szokásjog ad egy lehetőséget a menekülésre az elítélt klán számára, de abba az érintettek biztosan belehalnak…

Amikor kiszolgáltatottak küzdenek a hatalom ellen, melyik a helyes és eredményes út? Meddig mehet el egy kormány az „arcának megőrzése” érdekében? Hol húzódnak a tisztesség határai? Lehet-e merénylet által igazságot szolgáltatni? Izgalmas kérdések, mind a mai napig aktuálisak.

A rendező harmadszor boncolgatja ezt a témát. Leszögezhetjük, sokat tanult az előző két kísérletéből, véleményem szerint itt ért a filmes csúcsára. A trilógia előző történetei megújították a jidai-geki műfajt, de itt-ott nehézkes szerkezetűek voltak. A javulás mértéke elsősorban a forgatókönyvön mérhető le. Rövid, hatásos jelenetek segítségével építkezik és bontja ki az alapkonfliktust. Az előző moziknál változatosabb és reálisabb karakterek találhatóak meg benne. Az emberi áldozatvállalással így könnyebb azonosulni a nézőnek. A történetvezetés szintén kiforrottabb lett. Párhuzamosan látjuk a merénylők és a testőrök erőfeszítéseit, továbbá a klánját menteni akaró kamarás és a bürokrata hivatalnok szellemi párbaját. Ez a felépítési technika egyre emelkedő feszültséget teremt.

Az emberi oldal bemutatása ugyancsak magasabb szintre lépett. A merénylők között akad elkötelezett szamuráj, pszichopata gyilkos, felemelkedésben reménykedő szerelmes, elkeseredett ronin, sőt, nő is. Különösen az ifjú házas parancsnok áldozatvállalásának nagysága sikerült megindítóra. Iszao Natszujagit bizonyára megjegyezték már a csambara kedvelők. Itt az egyik legjobb alakítását nyújtja. A testőrök csoportja szintén több részre bomlik, az ő belső problémájuk az, hogy tisztában vannak vele, méltatlan személyt kell akár az életük árán is megvédeniük. Ezúttal a főgonosz személyét ezúttal sikerült a sablonokon túlmutatóan felvázolni, bár ebben azért kevesebb volt a variációs lehetőség.

Amit megőriztek az előző két részből, az a harci jelenetek profizmusa. Megnézhetjük, milyen volt egy középkori kamikaze támadás. Erről csak annyit, hogy egyértelműen jobb karosszékből nézni, mint esetleg testközelből megtapasztalni, bármely fél oldaláról. A szereplőgárda nagy része ismerős már a trilógia előző részeiből, ez egyben garancia a magas színvonalú színészi játékra. Képileg sem érheti panasz a filmet, kifejezetten hangulat teremtő az operatőr tevékenysége. A rendező végképp igazolja, miért van jó hírneve.

Kiforrott alkotás, amely a drámai és a kalandos elemeket jó érzékkel vegyíti. Komoly érzelmi töltéssel rendelkezik, tempója megfelel a mai néző számára is.  Magyar fordítás van hozzá.