A saját klánja által elárult, félszemű és félkarú harcos a japán népmesék kedvelt alakja. Az urna titka egyike a legtöbbször feldolgozott Tange Sazen történeteknek. A múltkor a vidám alakjáról ejtettem pár szót, ám ezúttal a legenda keményebb változata kerül terítékre.

A sógun főtanácsnoka szeretné rátenni a kezét a Yagyu klán birtokaira és a tulajdonukban lévő 1 millió aranyat érő urnára, ezért az anyagi erejüket meghaladó megbízatást ad nekik a sógun nevében, amit persze így visszautasítani nem lehet. Egyedül az urna segíthet rajtuk, arra viszont számos pályázó akad. Ám senki nem számít a cinikus ronin megjelenésére.

A rendezői pálca Hideo Gosha kezébe került, akinek a neve garancia a jó csambara mozikra. Nem csalódunk benne, mindent bevet a szórakoztatás érdekében. Azt azért be kell ismerni, ezúttal lazábbra engedte a gyeplőt. Hogy finoman fogalmazzak, a hitelesség érzete, ami máskor annyira átjön a filmjeiben, itt nincs jelen. Az akciókra meg a poénokra került a hangsúly, a hihetőség pedig....Nos, az sutba lett dobva. Mondjuk, a téma nem igazán sír a komolyság után.

A film elején röviden megismerkedünk Tange Sazennel, majd tanúi lehetünk, hogyan húzza csőbe a saját klánja, aminek a testrészei elvesztése lesz a kellemetlen következménye. A Yagyu klán ügyes-bajos dolgaiba véletlenül csöppen bele, már felépülve. A fölöttébb szarkasztikus hangnemű ronin a saját kezébe veszi a dolgok irányítását...meg az urnát. Segítségére van egy tolvajbanda, körülötte lábatlankodik egy pimasz kisgyerek, - ismerős? - a fogadósnővel ezúttal is zavaros a viszonya, a kardja sem sokat pihen a tokjában. Ellenfelei mindent bevetnek az elbirtokolt tárgy visszaszerzése érdekében. Szamurájok, testőrök és nindzsák pályáznak a fejére, de hősünk nem csak a szót forgatja elsőrangúan. Csak a magánéletben jön zavarba. Na igen, a szerelem fölöttébb zűrös dolog, pláne az ő kinézetével. A végén a megejtődik a "kötelező" nagy leszámolás, de végső lezárás nem éppen hagyományos.

A film végig "bulis", nem óhajtja magát komolyan venni. A főszereplő, Nakamura Kinnosuke, élvezi a kötetlenséget. Annyi komoly dráma után végre kiélheti a vígjátéki hajlamait. Bár, az biztos, hogy nem éppen laza poénkodások sora folyik, hanem mellette a "patakvér" is. Tulajdonképpen ez az egyetlen zavaró mozzanat a moziban. Túl sok a keménykedés egy vígjátékhoz képest. Nem tudni, kikből áll a célközönség. Az akciófilmek kedvelőinek komolytalan a történet, a vidulni vágyóknak meg túl vad. Valószínűleg a trash mozik rajongói lesznek maradéktalanul elégedettek, mert mindent megkapnak, amit abban a műfajban szeretnek. Legfeljebb azt kifogásolhatják, hogy a kivitelezés nem elég gagyi, mert arról azért nincs szó, hogy Gosha elpuskázta volna a rendezést. De hát senki nem tökéletes...:)