Számos patakvéres csambara, kemény dráma után itt az ideje némi lazításnak. Nehogy új jöjjön már ki, hogy a szamurájfilmekben csak az élet kemény oldala jeleníthető meg, mosolyra vagy nevetésre nincs mód. A félkarú, félszemű Tange Sazen kedvelt alakja a japán folklórnak, de a mozi sem hanyagolta el. Már a kezdetektől fogva lecsapott rá a filmipar, számos formában vitték vászonra a kalandjait. Ez a film 1935-ben, az elsők között készült. Népszerűsége tehát töretlennek mondható. (Hideo Gosha például két változatot is forgatott róla.) A legnépszerűbb hozzá fűződő mese az egymillió aranyat érő urna esete. Nem csoda hát, hogy ezzel kezdték a filmesek.
A Yagyu család másodszülött fia a szegény vőre váró sanyarú életet éli a felesége családjában, mit sem sejtvén arról, hogy egy ócska cserépedény van a birtokában, amely kincset ér. Zsugori bátyja elküldi az egyik emberét, hogy csalja ki tőle. Az öccse lusta ugyan, de nem féleszű. Megtudván a titkot, a saját érdekeit nézve, menekülni akar a mindennapi fojtogató unalomból. De az urna már Edo hatalmas városának valamelyik üzletében van. Itt éldegél a ronda képű és goromba természetű Tange Sazen, aki fokozatosan belekerül a dolgok folyamatába, számos más szereplővel együtt.
A legelső dolog, amit nem árt nyomatékosítani, hogy ez nem kalandfilm, a főhősről forgatott sok más mozitól eltérően. Gosha 1966-ban készült verziója például meglehetősen vérgőzösre sikerült, míg vannak rendezők, akik inkább a parodisztikus megközelítést választották. Jelen esetben az emberi természeten való csipkelődésen van a sor. Remekül megírt, igazi karakterszerepekkel teli a forgatókönyv. Meg-megfricskázza a kalandfilmek fordulatait is, de sokkal inkább a mindennapi gyengeségeinket veszi célba. Tange alakja a macsó mentalitást teszi nevetségessé: „Annyira zord vagyok, hogy az Istennek be nem vallanám, mennyire szeretnék saját családot és gyereket”. A fogadósnő: „Úgy utálom ezt a ronda alakot, hogy mindjárt a nyakába borulok. Meg a gyerekeket se bírom, de az én pártfogoltamat nem adom.” A Yagyu örökös: „Rögvest indulok a klán megmentésére, csak előbb pár heti dolgom van ebben a játékteremben.”
A műfajban otthonlévőknek bizonyára külön szórakoztató a Yagyu család tálalása. Ők három generáción át testesítették meg az kardvívás elkötelezett művelőit, tényleges legendák Japánon belül. Itt viszont alaposan kifigurázzák a család tagjait. A fentebb említetteken kívül még számos más egyedi zsánerszereplő található a jó hangulatú történetben. A felvezetés ugyan kissé lassú, a régi mozik más időmérce szerint íródtak, de miután felvázolták a konfliktust, már elég jó a tempó. Nem nagyon mozgalmas persze, de mindenben megfelel az 1930-as évek legjobb hagyományainak. Bátran oda merném állítani a hasonló időszakban készült hollywoodi filmek mellé. A zene képre szabott, érzelmeket közvetít, jellemzi az adott szereplőt, vagy helyzetet. Pazar. Bár a kameramozgatás ugyan kevés, de mégis találékony, sok a képi humor. A színészek már a mozi világának megfelelően alakítanak, semmi színpadias pózolás nincs. A főszereplő már 2 évvel korábban eljátszotta ezt a főhőst egy másik rendezőnél, nyilvánvalóan „kidolgozta a figurát.”
A főszereplőt, Okochi Denjirót nem láttam még más filmben, de kifejezetten élveztem a játékát. A rendezést figyelve végig azt járt az eszemben, volt kitől tanulni az 50-es, 60-as évek nagymestereinek, ha már a 30-as években ilyen alkotások voltak a piacon. Yamanaka Sadao mindössze 7 filmet forgatott le, mielőtt 1938-ban elesett Mandzsúriában. A jelek szerint sokat veszített a halálával a japán filmművészet. A régi idők mozijának kedvelői semmiképp ne hagyják ki, de azoknak is merem ajánlani, akik mindössze egy derűs estét szeretnének, azon mulatva, hogy ironikusan megcsipkedik a hétköznapi gyengeségeinket. Szerethető, de esendő karakterek küzdnek a rosszak ellenében, könnyű az azonosulás velük. A rendező családi kikapcsolódásra szánhatta a filmjét. Láthatóan megértően kezeli hősei gyarlóságait. Hagyja a nézőt önmagára ismerni. Kapunk egy-két fricskát, de semmi bántás. A mozi ugyan a szamurájkor vége felé játszódik, de sokkal inkább szól az általános erkölcsi értékekről, mint az adott kor sajátos gondjairól. Pont ezért élvezhető mindmáig.Felirat van hozzá.
