A "létező szocializmus" éveiben volt néhány olyan japán film, amelyek némi szerencsével áttörték a bürokrácia falait, és nagy hírnévre tettek szert a moziba járók sorai között. Ide tartozik a Harakiri, melyet rövid úton betiltottak, majd átkerült a csekély létszámú filmklubok világába. A Kardforgatónő két része pár éven át a csemege kategóriába tartozott, de vetítési jogok lejárta után többé nem vették meg. Az űzött szamuráj elképesztő vívójeleneteit azóta is vadásznák a rajongók, de ez a film sajnos máig nem került be a dvd forgalmazásba. Sőt, ami még rosszabb hír, az eredeti forgalmazónak sincs meg a teljes kópia. Végül, de korántsem utoljára, ott volt a baljós című és hangulatú "A HALÁL ERŐDJE", melyhez hasonló harci parádét akkoriban még véletlenül sem lehetett látni a mozikban.

A szamurájkor vége felé közeledünk. Az idejét múlt társadalmat egyre kevésbé tudják eltartani a végsőkig kizsákmányolt parasztok. Az egyik eldugott klán területén lázadás robban ki. Elkeseredett szegények vetik be magukat egy elhagyatott erődbe. A kormánytól és a parasztoktól egyaránt tartó helybeli vezetők mindent megtesznek a felkelés elfojtása érdekében. A gyakorlatlan parasztok tisztában vannak vele, hogy harci tapasztalatokkal bíró emberekre van szükségük a követeléseik sikerre viteléhez. Sikerül is pár ronint felbérelniük, de vezér még nincs. Az egyikük hallott egy orvosról, aki a szóbeszéd szerint alkalmas volna. Kiváló kardforgató az illető, tehetséges irányító, sőt, valami titkos fegyverrel is rendelkezik…

Nehéz egy olyan moziról írni, amely egy egész nemzedéknek volt meghatározó élménye. A korabeli cenzúra gondoskodott róla, hogy a propaganda szövegekbe nem illő alkotások a határokon túl maradjanak. A meztelenkedés és hátborzongatás eszközeit alkalmazó mozik pedig végképp a tabu kategóriába tartoztak. Csak a legritkább esetben csusszant át egy-egy film a szűrőkön. Ha viszont mégis megesett, az "nagyot durrant". A horror filmekről csak hallomásból tudó közönséget, amely leginkább a szocialista országok langyos filmjeihez volt hozzászokva, sokkhatás szerűen érte Kudo Eiichi filmjének helyenként dermesztő hangulata. Tulajdonképpen már ez az egy eszköz is elég lett volna a sikerhez, de azért többről van itt szó. Kezdjük azzal, hogy jól felépített, változatos történetet kap a néző.

Ugyan a szamuráj filmek tipikus fordulatai vannak benne, de akkoriban még semmi összehasonlítási alap nem volt. A történet vadonatújnak számított, továbbá az, hogy a nyílt kegyetlenség is megjelent benne. Ma már, Jason, Freddy Krueger és társai világában semmi különöset nem jelent, de elhiheti az olvasó, akkoriban letaglózó erejű mozi volt. Volt olyan, aki rosszul lett 1-2 jelenet láttán, és elhagyta a mozitermet. A sikerben döntő része van Wakayama Tomisaburo alakjának. A japán filmművészetben nem ő volt a legnagyobb színész, de a legkiválóbb vívó címért minden bizonnyal jó eséllyel indulhatna. A "Shokin Kasegi"-nek, az egy személyes harci csapatnak a szerepét számos alkalommal eljátszotta a mozivásznon és TV sorozatokban. (Itt is van egy ismertető róla, ha valakit érdekel a dolog.) Markáns alakja, villanó kardja képes volt elhitetni, hogy ő csakugyan halomba tud vágni egy egész hadsereget. A film végén bemutatott "one-man-show" feltuningolt változata a Lone Wolf and Cub mozi sorozat 4. részében lett kiteljesítve, de itt szintén lenyűgözően pörög, ugrik, és tévedhetetlenül sújt le az ellenségeire.

A rendező, Kudo Eiichi, számos alkalommal mutatta meg tehetségét. Az Eleven Samurai, vagy a Thirteen Assassins című filmekben a hangulat teremtés magasiskoláját láthatja az arra időt szánó. Személyes véleményem szerint ebben a filmben inkább csak közepeset alkotott. (Gyanítom, ezzel sokan nem fognak egyetérteni.) A sors furcsa fintora, hogy mégis ez a mozi lett legendává a világnak ezen a részén. A nagy sikerben tagadhatatlanul szerepet játszott a politikai környezet. Némileg spoileres a dolog, de ezúttal elkerülhetetlen, hogy ezeket leírjam. A történet végén Wakayama kritizáló  szavakat vág oda az ottani uralkodó osztály képviselőihez, szemükre hányja, hogy béke csak látszat és felteszi a kérdést, miként kormányoznak. Bizony, több mint nyilvánvaló volt a politikai "áthallása" akkoriban az ilyen "példabeszédnek". (Van egy olyan érzésem, az aktualitása mostanra sem igazán fakult meg.) Nem csoda, hogy film pár hét után "kikopott" a nagy mozikból, pedig a sikerfilmeket akkor is kedvelték, csak kisebb, eldugott filmszínházakban lehetett megtekinteni, lehetetlen időpontokban. Kivonni a forgalomból nem merték, mert az a melléfogás nyílt beismerése lett volna. Az állam viszont tévedhetetlen, ugye?

Véleményem szerint a film nem tartozik a műfaj valóban magas eszköztárú, kiemelkedő alkotásai közé. Ügyesen kivitelezett, tisztességgel vászonra vitt kalandfilm, de nem túl eredeti, semmilyen vonatkozásban. A humorosnak szánt elemek pedig kifejezetten blődliségek, ripacskodó előadásban. A rendező és főszereplő profizmusa szerencsésen találkozott egy rendszer társadalomkritikára kiéhezett közönségével, amely viszonyítás hiányában piedesztálra emelte az alkotást. A "hiánypiacon" így olyan magasra juthatott, amelyre normális körülmények között valószínűleg nem lett volna módja. A szórakoztató része máig működőképes, de aligha valószínű, hogy még egyszer elérheti a fiatal nézőknél az egykori "tátva marad a szám" hatást. Ennek ellenére az idősebb nemzedék nem fogja egykönnyen feladni az illúzióit, a sok szép régi emlék megmarad, amiket előhív. Talán lesz mód rá újra átélni, mert a sorok írásakor úgy tudom, már készül a mozi felújítása, sőt, a fő karakter egy újabb kalandjával együtt kerül majd piacra. Tehát a tartós siker megmarad.

Végre előkerült a mozi felújított változata, és amint az a képeken látható, magyar szöveg van hozzá. A régi rajongók mostantól méltó formában láthatják az egykori kedvencüket, a fiatalabbak pedig megnézhetik, mi az a történet, amin az "ősök" egykor úgy elhűltek.