A DAIEI filmstúdiót a vártnál lényegesen nagyobb siker folytatásra ösztönözte, amiből természetesen nem maradhatott ki a főszereplő Ichikawa Raizo.
14 év telt el a sekigaharai csata óta. A büszke és meggondolatlan Toyotomi klán újra nyíltan szembefordul a Tokugawákkal. Az egyenlőtlen erőviszonyokkal tisztában lévő nagyurak közül csak kevesen mernek melléjük állni. Az ostromlott osakai vár védői hamarosan megalázó békefeltételeket kénytelenek elfogadni. Fő reménységük Sanada Yukimura, az egyetlen vezér a nagy klánurak közül, aki hajlandó szembeszállni Ieyasu shógun hatalmas túlerejével. De a várba bejutni nem egyszerű eset, szükség van hát a nindzsákra. Ám a központi hatalomnak szintén erős shinobi csapata van, akik parancsba kapják, hogy végezzenek a Sanada klán urával. Az „árnyékok” harca könyörtelen...
Nem egyszerű eset folytatást találni ki egy sikeres sorozathoz. Míg az eredeti trilógia ügyesen ötvözte a valós történelmi eseményeket a nindzsa praktikák pazar tálalásával, és a magánélet valószerűen ható eseményeivel, addig a folytatáshoz más utat választottak. A film elején történelmi helyzetismertetőt tartanak az eredeti sorozatot nem ismerő nézőknek, majd következhetnek a kitalált kalandos elemek. Az előző rész szimpatikus, tépelődő nindzsáját kiírták a történetből, a helyébe viszont egy nem kevésbé híres, valóban élt személyt állítottak be főhősnek. A furcsa név a shinobik által előszeretettel alkalmazott füstbombákra utal, meg a főhős azon képességére, hogy fölöttébb hatékonyan tud „köddé válni”.
Goemon utolsó története kevéssé mozgalmasra sikeredett, itt viszont igazi nindzsa filmet kapunk, sűrűn megpakolva harci jelenetekkel. A túlélésükért küzdő üldözöttek és a kormány szolgálatába álló „lakáj” nindzsák kíméletlenül likvidálják egymást. Kevesebb valós harci technikát látunk mint az előző részekben, annál többet az emberfeletti magasságokba pattanó kémekből. Raizo Ichikawa otthon volt az akciójelenetekben, neki még a lehetetlent is elhisszük. A másik nagy fordulat az, hogy a Toyotomi klán, amely a trilógiában a fő gonoszokat adta, ezúttal a szimpatikus oldalra került. A Sanada klán urát Wakayama Tomisaburo alakítja, aki a bevezetésnél még a könyörtelen nindzsaölő Oda Nobunagát vitte vászonra. Hogy mégiscsak legyen némi valóságszag is a történetben, arról egy kéjhölggyé süllyedő nemes kisasszony tragédiája gondoskodik. A tapasztalt Tanaka Tokuzo biztos kézzel rendezte meg a kalandokat éppúgy, mint az emberi tragédiákat.
A mozi nem igényli az előző részek ismeretét. A felvezetésben részletesen elmagyaráznak mindent, majd indulhat a mozgalmas cselekmény. A siker része a komoly kiállítás, a stúdió ezen a téren sem spórolt. Nagyon jó, mozgalmas film ez, de azért a történelmi részét nem árt fenntartásokkal kezelni.
Egy kis történelem: Az 1614-es „téli hadjárat”-nál a mintegy 80 ezer, gyengén felszerelt, többnyire roninokból álló Toyotomi sereg veresége előre tudható volt a jól kiképzett, puskákkal, ágyúkkal bőven ellátott Tokugawa szövetségesek ellenében. Csak az őket szívből gyűlölők álltak ki a biztos vereség tudatában. Tehát a mozi erős érzelmi töltete valós alapokon áll. A Toyotomik végső vereségét hozó, „nyári hadjárat”-ot megelőző időszakba írt történet igazi keretet biztosított egy fiktív, de mégis valósnak is tetsző kalandfilm számára. Meg remek lehetőséget a folytatásra, elvégre a bosszúállás mindig „hiteles”.
