Jól jár az a második rész, ami elsőnek jön ki. Nem, nem tréfálok, pont így történt. Ezért lett a The Spray of Blood a legközismertebb rész a mini szérián belül, de nem teljesen érdemtelenül.
Itt ugyanis már egy jól kidolgozott világot és kereken felépített mozit nézhetünk meg, a kezdeti vadhajtásokat lenyesegették. Igaz, a bevált fogásokat vetik be, - például: humoros mellékszereplő, váratlan tragédia, veszélyben lévő gyerek, - a történet fordulatai szintén visszaköszönnek a csambara filmek rajongóinak, de úgy őszintén, zavar ez valakit? Engem biztosan nem. Valahogy úgy mint a western filmeknél. Ha felharsan a magányos trombitaszó, megpendül a bús gitár, s két szúrós tekintetű, pisztolyos alak ballag egymás felé, mindjárt sejti az ember, ezek nem jó szándékkal közelednek a másikhoz. Japánban meg néhány szamuráj igazítja feszesre az övét és lazára kardot rögzítő pecket, mielőtt megfeszített koncentrálással tenné kockára az életét. Sokszor, a jó rendezőknél, izgalmasabbak ezek a másodpercek, mint a villanásnyi párbajok.
A magányosan vándorló ronin többször is összefut egy fiatal asszonnyal, aki minden alkalommal kétségbeesetten menekül valakik elől a gyermekével. Évekkel később egy békés kis falu megszokott életét kavarja fel egy rablóbanda érkezése. Vajon miért üldözik a nőt? Milyen kapcsolat fűzi a bandához? A falusiak nem tudják a választ, de vannak, akik szerint a nő már közéjük tartozik, hiszen sokukon segített. Vajon merjenek-e úgy kiállni érte, hogy a múltjáról mit sem tudnak? A szintén arra járó Shunka Shuto döntő elhatározásra jut. Nem szereti, ha ártatlanokat ölnek, azt meg végképp rosszul tűri, ha őt fenyegetik. De azért korántsem egyszerű a helyzet...
Az egész estés részek jól működhettek. Fordulatos történet és TV sorozathoz képest eléggé rámenős, pedig ezt a társaságok vezetői nem igazán kedvelték, sőt máig sem. Clint Eastwood nyilatkozta Mifune halálakor: "Számunkra mindig is ő marad a nagy szamuráj". Ebben a filmben már 62 éves, de korát meghazudtoló fürgeséggel mozog a harci jelenetekben. Neki elhisszük, hogy képes egy szál karóval élet-halál harcba bocsátkozni egy egész rablóbandával és nem jó dolog a bot rossz oldalán állni, ha az ő kezében van a másik vége. Színészi képességei nem koptak meg, fölösleges lenne túlzottan ecsetelni, már az első megjelenésétől magára vonja a figyelmet. Bár a The Lowly Ronin ezen epizódjára elmondhatjuk, hogy "one-man-show", azért nagyon jók a társai is, az átlagsorozatoknál igényesebb környezetben láthatjuk a mestert. A történet önállóan élvezhető, nem szükséges az előzmény ismerete. Miután kuriózum az egész sorozat, érdemes megismerni.
