Mint azt már a sorozat elején írtam, az 1960-as években lassú változás indult el a japán filmstúdiók világában, még azok között is, amelyek a DAIEI-hez hasonlóan a tradicionális szerepjátszást és filmkészítést részesítették előnyben. A szamuráj hősök vonzóak, szerethetőek, jól eljátszhatóak, de bizony meglehetősen kiszámítható viselkedésűek voltak. Kevesen tudják, de Katsu Shintaro 1954-ben találkozott James Dean-nel, akinek viharos sikere nagy hatással volt rá. Akkor döntötte el, ő is rendhagyó karakterek eljátszásával fog karriert csinálni. 1960-ra már 18 filmben játszott a DAIEI-nél, de messze állt attól, hogy sztár legyen. Fő vetélytársa a jóképű, remek színész, Ichikawa Raizo volt, aki a hagyományos stílust képviselte, nagy sikerrel. Katsunak a nagy lehetőséget a KENGYO SHIRANUI (A TALE OF SUGI NO ICHI) hozta meg, ami tulajdonképpen a Zatoichi filmek előfutárának tekinthető. Főhőse egy vak masszőr, aki gyilkosságot követ el, mohó, élvhajhász, ellentmondásos valaki. Ebből a karakterből lett később Zatoichi, persze alapos átdolgozás után. A papirosízű szamurájokra ráunt közönség lelkesen fogadta az új főhőst, arcot és játékstílust. A sikeres kezdés után 1963-ban már a negyedik film készült vele. Viszont egyértelművé lett, hogy valami újdonsággal kell csalogatni a nézőket. Miután az első három epizódban a vak masszőrnek meglehetősen intenzív és nyomasztó magánéleti gondok jutottak, az a vonal nem volt tovább járható. A másik kézenfekvő változás némi stílusváltás lehetett. A bevezető részek jó mozik, de lassan építkező történetek. Ideje volt rátenni egy lapáttal.

Ichi megérkezik Shimonita faluba és megtudja, hogy vérdíjat tűztek ki a fejére. A helyi bandafőnök beiktatási szertartására más főnökök is érkeznek a csatlósaikkal. Egy erőteljes ronin, aki most az első két moziban megismert kedves Kanéval él együtt, hamar vetélytársat lát a masszőrben, szerelemben és vívótudásban egyaránt. A háttérben valaki keveri a kártyákat, hogy átverjen egy zöldfülű, szerelmes ifjú főnököt. Zatoichi próbál békét teremteni, de túl sok érdek ütközik ahhoz, hogy el tudja kerülni a vérontást.

Az első szembetűnő változás már a bevezetésnél megmutatkozik. Az addigi sötét, borongós világ helyett tűző napfény, hőséget sugalló képek, élénk, de természetes színek fogadják a nézőt. Ez a film egészére jellemző, szokatlan is a sorozatban. Alig van olyan Zatoichi kaland, amely szinte végig napvilágnál játszódik. Még kevesebb az olyan Zatoichi történet, ahol a vak masszőr szenvedélyből veti bele magát a küzdelembe, inkább bele szokták kényszeríteni. Itt megtörténik és fényes nappal, ami ugye nem jellemző a jakuza világra, mert ők inkább éjszakai életet éltek. (A sorozat nagy része sötétben vagy félhomályban játszódó eseményeket dolgoz fel és néha ez nem tesz jót a látványnak.) Katsu az egyik legjobb és leghosszabb leszámolási jelenetét forgatta le Tanaka Tokuzo rendezővel, aki már a harmadik részben is bizonyította, a harcok  filmezésénél elemében van. Szerencsére nem csak ezekben. Míg a harmadik mesében hiányoltam a tőle a leleményes képi világot, Tanaka úr ezúttal rendesen odatette magát ezen a téren. Szokatlan, fantáziadús beállításokkal operál, sok-sok finom jelzéssel. Külön ajánlom megfigyelésre, hogy Kane és Zatoichi találkozásainál a szereplőket miként mozgatja a téren belül, hogy jelezze az idő közbeni eltávolodásukat. Ellenpárként ott szerelmes jakuza ifjú és a párja, akiknél viszont pont a titkolt vonzódás kifejezésére ad remek megoldásokat a koreográfiában. Az a jelenet pedig, amikor Zatoichi és a ronin az első, hang nélküli találkozásnál felismerik a másikban vetélytársat és felmérik egymást, joggal nevezhető pazarnak. (Egyébként a kalandos vonulatra történő váltás tudatosságát jelzi, hogy Katsu lefogyva, kifejezetten "kigyúrt" alakkal tűnik fel. A következő moziban még rá is fejelnek az itt sem szűkre vett akció halmazra.)

Miután az élete nagy részét a Japánon belüli vándorlás teszi ki, Zatoichi rengeteg mindenben kipróbálja magát, már csak az unaloműzés végett is. Horgászás, zenélés, ének, tánc egyaránt szerepel a repertoárján, de fog még bővülni a sor. Ebben az epizódban szumo viadalra nevez be, ami kifejezetten élvezetes. A fortélyos esze rögtön kitűnik az első összecsapásnál. A jellemének megmutatásában ezúttal a becsületessége és önzetlensége kerül előtérbe. Önként megy el egy jakuza anyához, akinek megölte a fiát, hogy a fájdalmát próbálja csökkenteni. Nem kockázatmentes az ügylet. Hasonlóan veszélyes feladatba fog a jólelkű, de az alvilági főnökségre reménytelenül alkalmatlan ifjú istápolásával. Ám ő nem olyan lélek, aki ne állna egy szerelmespár mellé.

A drámai rész Kane alakja köré fonódik. Az egyetlen nő, aki három történetben is szerepet kapott. Az előzőekhez képest nagyot fordult az élete. Az újabb találkozáskor egy nehéz természetű, gátlástalan roninnal él együtt. Az illető pedig az első veszélyes gazfickó, aki szándékosan hívja ki a főhőst. Banry Masayo alakítása tényleg emlékezetes. Még az élete utolsó pillanataiban is ártani akar Kane befeketítésével. A filmből nem derül ki, vajon igazat mond-e, vagy hazudik. Ichi nem hisz neki és a néző sem igazán. A szavai azért képesek keserű ízt hagyni a masszőr szájában.

A film a saga egyik igazán közönségbarát darabja, könnyen követhető történettel. Egyedül az nem világos benne, hogy a főhősünk minek megy a jakuza főnökök találkozójára, ahol nyilvánvalóan nem látják szeretettel. A továbbiakra vonatkozóan pedig azért fontos rész, mert végleg megalapozódik a kardforgatói legendája, kiderül, miért lesznek állandóan a nyomában a fejpénzre vadászók, és az is, hogy mi az oka a bandavezérek szüntelen gyanakvásának a neve hallatán. (Négy kalandban négy főnököt vág le, így a többi körzetben érthető módon rossz híre támad.) Az, hogy egyetlen "családba" sem hajlandó belépni állandó tagnak, a függetlenségre vágyó jelleméből adódik.  Az ojabunok ugyan szeretnék maguk mellett tudni a híres kardforgatót, de legalább annyira félnek is tőle, hogy ellenük fordul.  Ez a rész az, ahol már többször feltűnnek a "Zatoichi bölcsességek," amik a további epizódoknak mintegy védjegyévé válnak.  Ám a teljes kiforrottságot még most sem érte el a karaktere, így újabb meglepetések várják a folyamat követőit.

Alul, a mellékelt részletben láthatjuk, mit jelent egy formában lévő Zatoichival ujjat húzni.