Szamurájfilmek

Szamurájfilmek

Broken Swords 1969

2012. szeptember 22. - Oldfan

Broken Sword 03.pngAz újraforgatás nem mai találmány, régebben szintén éltek vele a stúdiók. Részben a pénzcsörgésre vágyás volt erős, máskor egy rendező állt elő valami új ötlettel, netán egy tehetségesnek tartott színészt akartak az élvonalba emelni általa.

Egy ifjú szamuráj rohan a kijelölt párbaj színhelyére és még időben érkezik hogy győzelemre fordítsa a vereséget, de a tragédia azért őt is megérinti. Csakúgy, mint a népszerűség és a szerelem. Két jellemes ember ismeretsége nem mindig végződik igaz barátsággal, ha közbeszól a végzet. Márpedig ezúttal sűrűn látogatja a szereplőket, felborítva az életük megszokott rendjét.

Broken Sword 01.pngNem, nincs tévedés. Ez bizony a Samurai Vendetta (Hakuoki) remake-je. Potom 10 évvel az eredeti után készült, ami a DAIEI esetében jellemzőnek nem mondható megoldás. Azért érdemli meg az ismertetőt, mert az a ritka eset fordult elő, hogy az újraforgatott változat állja a versenyt az eredetivel, sőt bizonyos tekintetben még jobb is lett. A már az első változatnál is dicsért forgatókönyvnek ebben nagy része volt. Az új változat kissé rövidebb, feszesebb tempójú, alkalmazkodott a változó igényekhez, de megmaradtak a lényeges pontok, így igazi erőteljes filmet kapunk. Jobban koncentrál a megindítóan szép, tragikus szerelmi történetre, még az első változatnál is erősebben. Szeretném leszögezni, európai szemnek is megfelelő, szó nincs holmi szirupos ömlengésről! Igazi érzelmeket hoz elő a nézőből,  azokból is, akik talán maguknak sem vallanák be, hogy ilyesmi lekötheti őket. Van egy másik lényeges változás is, ami szintén erényévé lett a filmnek. Az eredeti mű szép, elegáns, emelkedett stílusát felváltotta a testközeli fényképezési-rendezési felfogás. Ezáltal a nézőt bevonják a cselekménybe, így fokozva az érzelmi hatást és kiválóan működik. A harci jelenetek intenzitása a felerősített hanghatásokkal a The Sword of Doom összecsapásait idézi, s aki látta a filmet, az tudja, ez nem rossz ajánló. A kor követelményeihez alkalmazkodva, a képi megvalósítása helyenként bizony rámenős lett.

Broken Sword 02.pngA főszereplők (Kojiro Hongo és Matsukata Hiroki) nálunk kevésbé ismertek, de méltó utódai a Katsu-Ichikawa párosnak. Közülük Matsukata vitte többre, aki több megkezdett filmterv esetében ugrott be Raizo helyére annak betegsége, majd hirtelen halála után. Az eredeti mozi egyik legjobb mozija volt a nagy sztárnak, a népszerűségét az egekbe röpítette. Úgy hiszem, ez az újra forgatás egyfajta jutalom volt a színészpalánta számára, hogy előtte vállalta a kockázatot. Bizony, Ichikawa helyére lépni igazi kockázat volt, ami bukás esetén alaposan megakaszthatta volna egy pályakezdő karrierjét. Érdekesség még, hogy vannak olyan további háttérszereplők, akik az első változatban megformált szerepüket ismét eljátsszák. A mozi a korát megelőző felfogásban készült, közelebb áll a mai filmkészítési szemlélethez, mint az akkorihoz. Csodálom, hogy még nem adták ki a felújított változatot, mert a mai piacon komoly érdeklődésre tarthatna számot. Nagy mértékben ajánlott a harcos, kalandos, erős érzelmi töltettel rendelkező filmek kedvelőinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr14717196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NinkyoTsukamoto 2018.01.30. 17:27:00

Kiváló film!

Nemrég sikerült felújított változatban megnézni és valóban túl tesz az eredeti történeten. Anno a Samurai Vendetta volt az első szamuráj film amit láttam, egy véletlenszerűen megjelenő youtube videó volt a kiváltó hatás, ott elpattant valami :-)

Hiroki Matsukata remekül játszik, nem kis nyomás lehetett rajta eljátszani Raizo Ichikawa egyik legjobb karakterét. Azután nem akármilyen karriert csinált, Kojiro Hongo-t pedig ezután az alakítás után megnézném több fimben is.

Bár csak összesen 3 nagyobb összecsapás van a filmben (a felújított változatban nagyon jól mutat az első és a végső párbaj a zene és a hanghatások hihetetlenül jók) a jó történet és a színészek csak viszik a nézőt az utolsó snittig :-)

Oldfan 2018.01.30. 18:04:29

Hol érhető el a felújított változata?

Kojiro Hongo: A Satan's Sword trilógiát és a Haunted Castle mozikat érdemes kutatnod, ahol "szamurájkodik."
Az 1961-es változatban pedig ő Buddha.
www.azsiafilm.hu/ismertetok/japan/1788-buddha-shaka-1961

NinkyoTsukamoto 2018.02.01. 13:59:13

Szia Oldfan!

A filmet erről a helyről szereztem be:
www.japanesesamuraidvd.com/.sc/ms/dd/ee/1457/Broken%20Sword%20-%201969%20Remastered

Ha veszel 5-6 filmet akkor már nem olyan húzós a szállítási költség és 10 napon belül megérkezik.

Köszönöm szépen a gyors választ, a hétvégén utánuk nézek! :-)

Oldfan 2018.02.01. 16:35:37

@NinkyoTsukamoto: Ismerem a "céget." Semmi esetre nem vásárálok többé az illetőtől, és jó okom van rá.
süti beállítások módosítása