Mióta elkezdődött a felújított szamurájfilmek kiadása, az albumok mélyéről időnként elképesztő ritkaságok kerülnek elő. Persze, nem minden arany, ami fénylik, Japánban sem. Egyik-másik akár ott is maradhatott volna. Ez a mozi viszont nem a méltán feledhető kategóriába tartozik. A „régi szép iskola” nagyon is korrekt darabja.

Misawa Ihei és Oba Gunjuro, két nincstelen ronin, a létfenntartás egyik veszélyes és nem túl etikus eszközét választották a megélhetésük forrásául. Sorra járják a harciskolákat, amelyekben a tanítványok elpáholása után a mestereket is legyőzik. Majd „nagylelkűen” hagyják magukat meggyőzni,  - némi  „önkéntes adomány” elfogadása után, - hogy nem beszélnek az adott dojót ért kudarcról.  Misawa egykor állással rendelkező harcos volt, ám a szerelem a roninok közé sodorta. A feleségét ugyanis egy másik klánból és heves ellenkezések dacára választotta. Sikerült ugyan megszökniük, de a bosszúálló klán harcosai és a vérdíjra pályázók a nyomukban járnak. Oba viszont az a típus, aki mindent elvállal megfelelő díjazás fejében. Az útjaik egy erős ellenőrző pont közelében kereszteződnek. A menekülő szerelmesek szeretnének átjutni rajta, ám sok pénz kellene a megvesztegetéshez. Vagyis jöhetnek az újabb kihívások. Mondhatni csak idő kérdése, hogy a két kiváló harcos egy helyen húzzon kardot. De ki ellenében?

Kevés az olyan mozi, amely a roninok hétköznapi életének, problémáinak bemutatására jelentősebb időt szentel. Inkább a kalandjaikra, vagy az áldozat vállalásaikra koncentrálnak, ami filmes szempontból tulajdonképpen érthető. Számomra a történet nagy erénye, hogy ezúttal bepillantást engednek, mit jelenthetett a gazda nélküli életforma a maga prózai valóságában. A másik érdekesség, hogy keveredik az 1950-es évekre jellemző idealista hősök felvezetése az évtizeddel később felbukkanó elszánt és sötét tónusú vándorló szamurájok központba állításával. A romantikus hagyományt Ihei, a néző szimpátiájára méltán pályázó harcos, míg a sötétebb oldalt a pozitív és negatív jellemvonásokban egyaránt bővelkedő Gunjuro életformája testesíti meg.

Nagato Isamu és Tamba Tetsuro – Vannak olvasók, akik nem ismerik ezeket a neveket? – számos filmben bizonyították, hogy színésznek és harcosnak egyaránt kiválóak. Bőven megfelelnek a róluk kialakult képnek, tehát a mozi jókora előnnyel indul.  A női főhős pedig a meseszép Iwashita Shima, aki, - korántsem mellesleg, - a korszak egyik méltán ünnepelt színésznője volt. Az irodalmi alapanyag pedig nyugodtan nevezhető szamuráj klasszikusnak. Az  „Ame agaru” mostanában leginkább az „After The Rain” révén forog a köztudatban, amit szintén érdemes keresni a netes kínálatban. Szóval, van itt minden, aminek köszönhetően érdemes belevágni a „kihívók” kalandjainak megtekintésébe, és ebbe beleértem a rendezést is. A határállomáson történő áttörés igazi vívó parádét hoz, hogy azért a kalandos vonulat kedvelőit se hagyjam kétségek között. A művészi vonal és az akciók egyensúlya tulajdonképp rendben van, egy szűk negyedórát leszámítva. Előre szólok, a mozi indítása inkább vígjátékot sejtet, de szó nincs róla, gyorsan megtörténik a váltás.

A filmet megkeríteni nem ördöngösség. Ugyan „jó japán szokás szerint” egy véka címmel rendelkezik, hogy legyen választék a kutatásnál. Egy kis segítség a vállalkozó kedvűeknek. (Dojo Yaburi, ami tükörfordításban „Martial Arts School Breaking”, továbbá „Samurai From Nowhere”.) Ennyiből már biztosan összejön. Állítom, hogy nem elvesztegetett idő amit rászán az ember. Nem csupán az akciók kedvelőinek javaslom, hanem úgy általában a felkelő nap országának filmművészetét kedvelőknek érdemes rámozdulniuk. Trashman lefordította és a "B" és noir filmek elkötelezett istápolójánál lehet érdeklődni a felirat ügyében. Az új blogjának linkje oldalt megtalálható.