Szamurájfilmek

Szamurájfilmek

Magistrate Mayuzumi (1995)

2012. május 19. - Oldfan

Számos olyan színész van a japán filmvilágban, akik a hazájukban rendkívül népszerűek, de a nagyvilágban csak kevesen tudnak róluk. Sok közöttük a sorozat sztár. A változó világban akad közöttük néhány állócsillag. A speciálisan japán csambara műfaj pedig továbbra is él és virágzik. A sztárjaik pedig időről-időre kapnak egy-egy "TV specialt", ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egész estét filmet forgatnak velük a megszokott epizódok helyett. Takahashi Hideki már az 1960-as évek óta jelen van a stúdiókban, rengeteg műfajban kipróbálta magát, de - hál' istennek - a kalandfilm műfajától sosem szakadt el. Magyarországon minden bizonnyal legjobban a Fighting Elegy ifjú diákjaként ismerik, a kevés számú szerencsések emlékezhetnek rá a legendássá lett Űzött szamurájból, de Kenji Misumi kiváló történelmi kaleidoszkópját, "Az utolsó szamuráj"-t semmiképp nem lehet kihagyni az életművéből.

A Tokugawa korszak végnapjaiban lázadások törnek ki az országban. Mayuzumi felügyelő bátran szól a problémákról és erős támogatót szerez magának. Előléptetik, majd rögtön egy kényes ügyet bíznak rá. Az edói várból eltűnt amerikai Gatling gépfegyvert, mely a géppuska őse, kell előkerítenie. A felügyelő még nem tudja, ezzel az üggyel nyakig belekeveredik az előző és a jelenlegi sógun emberei közötti politikai küzdelembe, ami életveszélyes dolog. De a felügyelő nem az a típus, aki meghátrál a nehézségek elől. Elsőként egy elit egységet szervez meg maga köré, bár ha kell, egy zsebtolvaj segítségétől sem zárkózik el. Utána indulhat a bűnösök levadászása.

Igazi japán kalandfilm, a jidaigeki műfajból. Felvonultatja annak jól bevált kliséit, de korántsem unalmas tálalásban. Vannak itt összeesküvők, nindzsák, politikai cselszövők, válogatott rendőrcsapat, no meg gondosan kidolgozott harci jelenetek. Tulajdonképpen a John Ford által a westernre kialakított felépítést követi: "Erőteljes felvezetés, a közepén bontsd ki a történetet, a végén mindent bele." Szerencsére csak a forgatókönyv felépítése van onnan, a téma tipikusan japán, a zene sem westernes, amit én cseppet sem bántam. Azért valljuk be, nem az eredetiségéről fog elhíresülni a történet. Más filmekből ismerősek lehetnek a főbb elemek. Azért minden a helyén van, szépen lekerekítve. Mit tagadjam, én századszor is megnézem a szamuráj-nindzsa összecsapást, vagy ahogyan egy válogatott csapat átvágja magát a palota útvesztőjén a fő bajkeverőhöz, és még el is szórakoztat. Kalandokban pedig nem szűkölködik a néző, elvégre az egész filmzsáner ebből él. Miután egy megtisztelő külön kiadással van dolgunk, a díszlet-körítés szintén átlagon felüli. Van vendégszereplő, ahogy illik. Szóval, megadják a módját a kitüntetett ünneplésének.

Bár a háttér- és mellékszereplők sem ismeretlen arcok,  ezt a filmet nyilvánvalóan Takahashira írták. Az ő karizmatikus figurája viszi a prímet. Színésznek sem utolsó, ezt már tudják azok, akik látták a fentebb emlegetett Misumi féle "THE LAST SAMURAI"-t. Kissé megöregedve, de még mindig laza izomzattal és káprázatos sebességgel forgatja a kardot, amire bőven kap lehetőséget. Az alkotók több hangszeren játszanak, számos nézőréteget akarnak megnyerni. Így van humor a felnőtteknek, (zsémbes feleség), a tinédzsereknek, (laza zsebtolvajnő), megható pillanatok...mindenkinek. Mindez persze csak körítés addig, míg elő nem kerülnek a kardok, mert akkor vége a mókának, érzelgősségnek. A végén a narrátor "megbiztat" minket, hogy újabb kalandok is várhatóak. A magam részéről szívesen megbizonyosodnék róla, hogy komolyan gondolták a folytatást, de sajnos, mindeddig nem sikerült a nyomára lelnem. Viszont a MOMOTARO ZAMURAI - nem elírás! - amely egy ifjonti, fölöttébb népszerű sorozat volt az ő főszereplésével, mostanság már hozzáférhető. Humor és rendkívüli vívójelenetek adják a savát-borsát. Angolul tudás előnyben, mert csupán ráégetett felirattal található meg a sorozatfüggők honlapján.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr984526161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása