Perry admirális hajóinak megérkezése alaposan felborzolta a kedélyeket Japán akkoriban langyosan csordogáló életében, amikor az amerikaiak engedély nélkül behatoltak a kikötőikbe, kikényszerítve a nyitás politikáját és egyúttal világossá téve a köznép előtt az ország elmaradottságát, meg a központi kormányzat gyengeségét. Mindez mélyreható társadalmi változásokat indított el, amelyek korántsem mindenkinek nyerték el a tetszését.  Reformok vagy az elzárkózás politikájának folytatása? Mindkét oldal jelentős erőkkel rendelkezett, de a frontvonalak nem voltak világosak. Eljött a vérrel és kavarodással együtt járó Bakumatsu korszak, a Sógunátus utolsó szakasza, melynek végeztével maguk a szamurájok is követhetetlen logikájú periódusként értékelték. Nézzük meg, miért.

A központi kormányzat, a Tokugawák, észlelték a hatalmas társadalmi elvárást a köznép részéről, hogy adják fel az elzárkózást, s tisztában voltak a saját gyengeségükkel. Miként azzal is, hogy a nyitás egyben a bukásukkal jár. Nyilvánvalóan a hatalmi pozícióban akartak maradni, de nyíltan nem mertek szembeszállni a közakarattal, mert az lázadáshoz vezetett volna. Viszont a leveréséhez nem voltak meg az erőik. Tehát a felszínen elkötelezték magukat a reform folyamat beindítása mellett, amiket kiadványokban bejelentettek az országban. Ugyanakkor szervezni kezdték azokat az erőket, amelyekkel leállítani szerették volna a változásokat. Mindezt persze álcázva. A császári udvar, amely már régen csak formálisan volt a legfőbb hatalom a gyakorlatban, elérkezettnek látta az időt a tényleges politikai irányítás megszerzésére. Viszont nyíltan még nem mertek fellépni. Az isteni Tenno tehát Japán szent földjének megvédésére tett elkötelezettségi nyilatkozatot, ami az idegenek további távol tartását jelentette. Miközben nekiláttak a változást akarók megsegítésének. A harcosok osztálya fellélegzett. A hosszú békeidő után eljött az ő idejük. Végre valós értékén fizetik majd meg a harci tudást! Úgy, mint a „régi szép” polgárháborús időkben, amikor „megcsinálhatta a szerencséjét” az elkötelezett harcos! Áradtak is fel vidékről a nagyvárosokba, keresték a hatalmasokat, felajánlva a kardjukat. Voltak köztük elkötelezett reformhívők, a hagyományok őrzői és pénzért mindenre kapható alakok. Ám a titkolózások, hazugságok szövevényében csak kevesen tudtak eligazodni. Könnyen az ellenkező oldalon találhatta magát a harcos, mint ahová eredetileg igyekezett volna. Visszakozni? A kémek-ellenkémek világában szinte lehetetlen volt. A volt bajtársak halálra keresték utána, a másik oldal nem bízott benne. Ekkoriban a gyilkos merényletek a politikai eszköztár napi gyakorlatába tartoztak, de csak ritkán lehetett tudni, ki mozgatja a szálakat. Nagy szerepe volt hát a vezető iránti bizalomnak. Az egyén szerepe felértékelődött, amivel mindkét fél tisztában volt.

A változó erők új személyiségeket állítottak központba. Egyik korai képviselőjük az a Kiyokawa Hachiro, aki szegény vidéki szamurájból önképzés által emelkedett ki. Sok a követője, ezért a hatalom megkörnyékezi. Ám kiszámíthatatlan ember hírében áll, amit a politikusok nem kedvelnek. Feladja nekik a leckét. Ki tudja, meddig lehet manipulálni?  Mennyire őszinte és meddig lehet rá számítani? Ráadásul a magánélete sem igazán rendezett, ami nem segíti az eligazodást a jellemén. Hosszú kivárás után kiadják a parancsot a megölésére. Olyasvalaki vállalja a feladatot, aki egyszer már csúfosan alulmaradt ellene. Ám a bosszú nagy motivációs erő...

A fentebb taglalt bonyolult korszak máig élénken foglalkoztatja a japán filmeseket.  Nem csoda hát, hogy a kiváló rendezőként ismert Masahiro Shinoda innen merített az első drámai rendezéséhez. Olyannyira sikerrel járt, hogy a film bevonult a filmtörténelembe. A témaválasztás fölöttébb szerencsés. Számos mozi szól a Bakumatsu időszakról, de többnyire a későbbi periódusait taglalják. A kezdetek bemutatására ritkán vállalkoznak. Shinoda viszont forgatag beindulását dolgozza fel, az első jelentős politikai merényletet, valós történelmi alapokon. A visszapillantás technikáját alkalmazó mozi hatásosan tárja fel Kiyokawa felemelkedésének és bukásának történetét. A néző a merénylet utáni nyomozóval halad együtt, megismeri a valódi történetet. A technika roppant hatásos, mert a közönség jóval többet tud, mint a szereplők, így könnyebben nyomon követheti a belső indítékokat. Kiyokawa számos megnyerő vonása ellenére sem mindenben szimpatikus személyiség. Tetsuro Tanba ideális a megjelenítésére. Karizmája átüt a vászonról, de ugyanakkor sugárzik róla a halálos veszély. Ismerői tudják, a személye egyben garancia néhány pazar vívójelenet színrevitelére. Egy ilyen különös főhős, meg a kényes politikai helyzet, tulajdonképp képes lenne kielégíteni egy jó film igényeit, de további erős támogatásban részesül a történet. Az egyik Kiyokawa szerelmi viszonya, a másik a fő ellenlábasának beépülő epizódjai. A szerelemről csak annyit, hogy az sem a megszokott módon nyilvánul meg. Az egykor porig alázott ellenfél talpra állása, akinek mégis fogást kell találnia a legyőzőjén, ugyancsak érdekes pszichológiai dráma. Mindezeket elsőrangú színészi kivitelben kapjuk meg.

A rendező szigorú, zárt világot teremt, illőt a feszült helyzetek sorához. Akik ismerik tőle a Harakirit, tudják, hogy mire számíthatnak. Az epizódépítkezést már említettem. Minden egyes mini történetet lassítások, sőt kimerevítések zárnak. Szokatlan filmes technika, de ide nagyon illik. Shinoda mestere a fény alkalmazásának. Bevilágításai jelzik a kor veszélyességét, titkolózási hajlamát, sőt, kétszínűségét. A főszereplőről alig kapunk közelképet, az arca legtöbbször árnyékban vagy takarásban látható, többnyire tisztes távolból, erősítve a titokzatosságát, azt a talányosságot, amit a filmbeli utána nyomozó szamuráj érezhetett. A történelem megtörtént eseményeinek és az emberi oldal lelki világának rendkívül alaposan kidolgozott színrevitele mellett a drámai összkép jellemzi a filmet. Ezenkívül, bár csak rövidebb ideig, a kalandfilmek kedvelői szintén találnak majd fogukra valót az alkotásban. A film a „Masters of Cinema” sorozaton belül jelent meg. Kétség nem fér hozzá, ott a helye.