Szamurájfilmek

Szamurájfilmek

Taira no Kiyomori (1992)

2012. február 23. - Oldfan

A japán hadurak élet történetét a JAPAN ACTION CLUB aktív közreműködésével már évek óta folyamatosan viszik filmre a TV társaságok. Néhány filmhez volt szerencsém hozzájutni, ezekből szeretnék egy párat megosztani a blogon. A legegyszerűbb, ha idősorrendben próbálok haladni. Így az első szereplő a Heinan kor nagy alakja, az államszervező tábornok lesz. Számos film foglakozik a tetteivel, de ez talán a legrészletesebb verzió, amit neki szenteltek.

Az ifjú Taira Kiyomori még a tízes éveit tapossa, amikor a Japán partvidékeken garázdálkodó kalózok elleni meglepetésszerű támadásával váratlanul győzelmet arat, és bekerül a nagypolitika világába. Megnyílik az út a klánja felemelkedésre, de egyúttal számos ellenfél is feltűnik a színen. Riválisai a Heike klán és a harcos szerzetesek, de a császári udvar nemességének egy része szintén veszélyesnek ítéli. Ám az ifjú nagy álmokat dédelget, korántsem ijedős, sőt kifejezetten elszánt a tervei megvalósításában. Ellenséges harcosok és veszélyes palotabeli intrikusok sem téríthetik el tőle. Útja küzdelmes és hosszú…

A Taira és a Heike klánok vetélkedése több nemzedéken át meghatározta a japán belpolitikát. Tudni kell, az 1100-as évek társadalma még messze nem az, amit a közismert szamuráj filmekben láthatunk. A harcosok serege még alig több, mint kényszerből eltűrt nyűg a nemesség nyakán. A sok rétegű, kasztok alkasztjaira osztott társadalomban a szamurájok nem tartoztak a magas rangúak közé. Pár évtizeddel azelőtt még lenézett pénzért harcoló közrendűek voltak. A valódi hatalom a császári udvar körül lebzselő nemesség kezében van, a hivatalnoki kaszt intézi az ügyeket. Illetve, dehogy intézi. Helyette a páváskodásban élik ki magukat, a szertartásos udvariaskodás minél bonyolultabb kikötéseinek kiagyalásában, meg a semmire sem jó, anyagi előnyökkel pláne nem járó címek osztogatásában. A köznép egyszerre törleszkedik hozzájuk, meg utálja őket, mert a tehetetlenkedő pojácákon át nyílik meg a felemelkedés útja. A hátuk mögött pedig ott van a harcos szerzetesek tömege, akik inkább a tömegük miatt veszélyesek, mint a valódi harci értékük folytán. Eközben a főváros utcáin fényes nappal rablók garázdálkodnak, hanyatlik a gazdaság, egyáltalán, nehéz megélni. Nem meglepő hát, hogy a határozottan fellépő ifjú Taira harcos még a császári udvar figyelmét is felkelti.

A fentiekből eléggé nyilvánvaló, hogy a zűrzavaros társadalmi viszonyok miatt indult meg a szamurájok kasztjának felemelkedése. Az életüket kockára tevők egyre nagyobb önbizalomra tettek szert, már nem érték be a filmen egyébként remekül bemutatott  formális címek, rangok adományozásával. Nem mai ”találmány” a sznobság, a régiek szintén kezüket-lábukat törték  a rangokért. A harcosok gyakorlatias szemlélete hamarosan felismerte az uralkodó császári udvar és a nemesség tényleges sebezhetőségét, és nagy erővel nekiláttak az akaratuk érvényesítésének. Mindössze néhány főnemes érzékelte mi indult el és hová fog vezetni, ők viszont veszélyes és tapasztalt „játékosok” voltak, akik megpróbálták egymásnak ugrasztani a két nagy szamuráj klánt. Ennek a bonyolult, változó kornak a filmre vitele bizony alaposan próbára tette a filmeseket, de  megfeleltek a rendkívüli kihívásnak.

A történet legnagyobb erénye a kiváló forgatókönyv. A film majdnem 5 óra hosszú, de egy pillanatig sem unalmas. Helyet kapnak benne az egyéni gondok, a császári örökösödési viták, a nemesség intrikái, a harcosok erkölcsi dilemmái, a szerelem és halál problémái bőséges és változatos lehetőséget adnak a korabeli társadalom  bemutatására. Nem részletező locsogás folyik, a helyszínek gyorsan változnak, és teli vannak érdekes jellemekkel, akiknek valós gondjaik vannak.  Ebben a moziban az időtartamhoz képest kevés a harci cselekmény, ennek ellenére nincs hiányérzete a nézőnek, mert annyi minden más érdekes dolog történik. (Például ebben a korban sűrűn cserélődnek a császárok, s mindegyik teljesen más jellem.) A főhős magánélete időről-időre alaposan megkavarodik, pedig nem mondható nőfalónak, de az élet nagy rendező.

A kivitelezés igen látványos. Elősegítette az, hogy akkoriban sokkal színesebben öltözködtek még a szegényebbek is, mint a „klasszikus” szamuráj világban, a nemesség és az uralkodó környezetének megjelenítése pedig kifejezetten szemet gyönyörködtető. A filmkészítés mára nemzetközivé lett, így aztán a Taira klán legnagyobb fiának történetét amerikai pénzen vitték képernyőre, és nem spóroltak a kosztümökön. A szereplő gárda elsőrangú. Még a kisebb karakterek eljátszására is vezető színészeket kértek fel, a főszereplőkre pedig a műfaj „nagyágyúit”. A címszereplő Kiyomorit Matsudaira Ken formálja meg. Nehéz dolga volt, mert a tizenéves suhanctól az érett harcoson át kellett eljutnia a testi nyavalyáktól gyötört, vasakaratú, félelmetes, ám országépítő hadúrig. Briliáns teljesítményt nyújt végig. A rendezés nagyvonalú, de Kudo Eiichi életművét ismerve ez nem meglepő. Az idős mester biztos kézzel vezette a forgatást, amibe beletartozik az is, hogy a gyengén teljesítő statisztákat nemes egyszerűséggel fenéken rugdosta egy-egy balul sikerült felvétel után, mint az a bónusz jelenetekből kiderül. Ahogy az is, hogy a japán történelem eme fontos epizódjának egyes részleteit az USA-ban vették fel, vagy az, hogy a „bakikirály”a legtapasztaltabbnak mondható Tanba Tetsuro volt. Aki persze, nem habozott ráfogni a hibát a hozzá legközelebb állóra, vagy a rendezőt győzködte, hogy: „Jó az úgy is.” Hát igen, az ő tekintélyével már ezt is szabad.

Az 1990-es évek egyik legjobb és legfontosabb japán mozija ez, mely pazar kivitelben, kiváló színészekkel, rendezővel lett leforgatva. A szigetország sorsfordító évtizedeinek krónikája egy kiemelkedő személyiség életén át bemutatva méltán tarthatna nagyobb érdeklődésre igényt, mint amennyien jelenleg hozzáférhetnek. Az igényes történelmi filmek iskolapéldája. Nagy kár, hogy nálunk nem készülnek ilyen filmek.  Pedig a történelmünknek bőven vannak hasonló meghatározó egyéniségei, uralkodói.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr74184326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása