Szamurájfilmek

Szamurájfilmek

New Shadow Warriors 2 (2003)

2011. december 03. - Oldfan

Az első történet lezáratlanul  hagyta a fő problémát, a fogadtatása sem volt rossz, jöhetett hát a folytatás. Zárjuk rövidre, jobban sikerült, mint az előzménye.

Az Iga nindzsák a vártnál nagyobb sikerrel jártak az elrabolt Fuji hercegnő visszaszerzésére indított támadáskor. Mindjárt hármat is kiszabadítottak. Nem tudván, melyik az igazi, és kik a dublőrök, mindhármat megpróbálják visszajuttatni a megbízókhoz. A határidő szorításában, csoportokra oszolva próbálják átvágni magukat a hegyeken, nyomukban a bosszúra éhes Fuma klánnal. Azt sem felejthetik el, hogy az eddig kivárásra játszó Koga nindzsák sem fognak örökké tétlenek maradni. Egy banditacsapat pénzt szimatol a nagy nyüzsgésben. Mindezeknek a tetejére Hattori Hanzo szerint az ellenségnek beépített embere van közöttük. Mozgalmasnak ígérkezik az utazás...

Míg az első mozi alapjában véve egyszerű vonalú történet volt, a folytatásban már jobban odafigyeltek a forgatókönyvre. A történet még pörgősebb lett, igazi kalandfilmes elemeket használtak benne. Persze, hagyjuk a hihetőséget, nem a realizmus lesz a film erénye, de csakugyan olyan fordulatokkal találkozhatunk, amelyek időről-időre alaposan átírják a már-már tisztulni látszó rejtélyeket. Színesedik az eszköztár, a kikerülhetetlen fizikai összecsapások mellett van humor, dráma, csipetnyi romantika, misztikum, sőt, tanulság is. A fordulatok meglepőek, a történetbe illőek, néha izgalmasak, néha durvák. Már az első rész sem a gyerekmesék világa volt, de itt még jobban ráfejelnek. Egy-egy jelenet horror kategóriás, a piros folyadék meg literszámra adagolt. Jobban kibontják az eddig nem igazán használt jellemábrázolási vonalat, többet tudunk meg a főhősökről. A három hercegnő erősen eltérő személyiség, így az utaztatásuk nem várt problémákat vet fel. A két „nagyágyú”, Shinichi Chiba és Hiroki Matsukata végre tényleg aktívak a történetben. A ravasz, elszánt vezetők viadala szellemi szinte is érdekes, de amikor kiröppennek a kardok, bizonyítják, hogy pár évtizedet nyugodtan letagadhatnának. A háttérszereplők között néhány olyan alakot véltem felfedezni, akik majd az AZUMI-ban kerülnek részletesebb kibontásra, ami szintén 2003-ban készült. A képi világ még erőteljesebb, mint az első részé, szépség és brutalitás jól elférnek egymás mellett. Igazi modern kalandfilm, annak előnyeivel és hátrányaival. (Egy-egy poénos jelenetnek igazából semmi köze a történethez, de jól mutatnak. Ilyenek a banditák dolgai.) Akik szeretik a rámenősen szórakoztató történeteket, azok meg lesznek elégedve. Érzékenyebb gyomrúaknak azért változatlanul nem javallott.  Magasabb igényekkel föllépők szintén megnézhetik, legalább gyakorolják a türelem erényét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr483434285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása