Jokicsi, az elszánt jakuza visszatért. Még ugyanabban az évben, amikor az első rész piacra került, elkészült a folytatás. Azonban úgy tűnik, a nézők emlékezetében nem bíztak túlságosan. Így aztán a bevezető képsorokban tömören összefoglalták az előző történéseket.
Sikerrel pokolra küldvén a felesége és gyermeke gyilkosai közül az egyiket, a bosszúra éhes férj és apa a második tettes nyomába indul. A gond az, hogy most már sokan tudnak a céljáról, no meg a kiszemelt áldozat vonakodik önként elhagyni a földi létet. A jakuzák világa érdeklődéssel figyeli az eseményeket. Vannak, akik számára a történések pénzkereset lehetőségét jelenti, mások már az esetleg megüresedő pozícióra gondolnak. Csak Jokicsi nem számolgat semmit. Így aztán magára is haragítja nyolc tartomány főnökségét. Konoksága kis híján a vesztét okozza, amikor váratlan segítséget kap. Egy készülő bandaháború pedig új esélyt villant fel, de a veszélyek egyre növekednek.
Egy sikeres mozinak a folytatását összehozni mindig embert próbáló feladat. Ikehiro Kazuónak, a rendezőnek, ezúttal sikerült, bár az első film magasra tett mércéje után helyenként rezeg a léc. A recept közönséges másolásával nyilván nem akart előállni, ezért a főhős jellemének másik oldalára igyekezett helyezni a hangsúlyt. A THE TRAIL OF BLOOD-ban Jokicsi szenvedéstűrése a megható, amivel tisztes életet próbál biztosítani a családjának. Miután a bosszú útjára lépett, ez nyilvánvalóan tovább nem működhetett, a szenvedés elviselésének helyébe a kitartás kellett lépjen. Így egy olyan szereplőt kapunk, aki őrzi még a tisztesség maradványait, de azért alvilági alak, meglehetősen számító, ha kell könyörtelen. Miként az első moziban, itt sem hibátlan jellem. Néhány komoly melléfogása van, mintegy bizonyítandó, hogy nem emberfeletti személy. Persze, jönnek azért azok az események, amellyel továbbra is ő mellé állítják a néző szimpátiáját. Tehát kellenek a csavarok a történetben. Viszont valahol itt lép be a gubanc. Sokan állítják, a folytatás legnagyobb gyengéje a történet visszaesése. Van benne némi igazság, mert sok a mellékszál, néhol túltengnek a részletek. A jakuzák viselkedése teljesen kiszámítható, kivéve a nagyfőnökét, de ő ki is lóg az egész alvilági miliőből. Ám nem lesz zavaros a cselekmény, végül csak eljutunk a várt végkifejletig. A magam részéről azt sajnálom, hogy az a kiváló, thrilleres hangulat tűnt el, ami az előző kalandot jellemezte. Feszültség van, némi borzongatás sem marad el, de a félelmet és helyenként józan észt nem ismerő bosszúállónk most inkább a megszokott fordulatok világában töri magát előre. Akció van hát, bár a harckoreográfia szintén lehetne jobb. Ami megmaradt, az Harada remek alakítása, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a néző végül nem fog elégedetlenül felállni a székéből. Ő ugyan ekkor még kezdőnek számított, mégis olyan meggyőző teljesítménnyel állt elő, hogy később Hideo Gosha hívta meg egy hasonló karakter megformálására a HUNTER IN THE DARK-ban.
Akik nem csambara rajongók, azokat ez a mozi úgysem fogja érdekelni, kár is volna kapacitálni őket. A történet ennek a filmzsánernek jó példája, a célközönség adott. Ők elégedettek lesznek, a kedvenc műfajuk minden elemét tálalják nekik. Rámenős, kissé véres, leszámolásokkal bőven ellátott filmben hullik a férgese, hogy valami erkölcsi tartalom se maradjon ki, a lélek nagyobb épülésére. De szögezzük le, a Mikogami trilógia nem véletlenül, pláne nem érdemtelenül lett a rajongó tábor csemegéje. Szerintem, aki teheti, a két mozit egyszerre nézze meg, úgy sokkal jobb lesz az összkép, mert kiegészítik egymást. Nem túl hosszú az időtartamuk, egy estébe gond nélkül beleférnek.
