Szamurájfilmek

Szamurájfilmek

Samurai Wolf (1966)

2012. július 18. - Oldfan

Gosha igyekezett kihasználni a három gazdátlan szamuráj hozta sikert. Most már nem kellett éveket várnia egy-egy megbízatásra, nem mások keze alá kellett dolgoznia, a maga ura lett. Persze, csak behatároltan, mert a végső szó továbbra is stúdió mindenható uraitól származott. Egy pörgős kalandfilm viszont mindig képes volt megcsilingeltetni a pénztárgépeket. Csak ügyesen választott téma szükségeltetett. Miután Hideo mester ebben szintén tekintélyt szerzett már magának, sikerült meggyőzni a felelősöket, hogy egy szokatlan megvalósítási forma még lehet sikeres.

Samurai Wolf 1-B.pngEldugott falucska a japán hegyek között. A vak postamesternő váratlanul nagy megbízatást kap. Egy aranyszállítmányt kell eljuttatni a szomszéd tartományba. Persze, számosan fenik a fogukat az értékes küldeményre, sőt magára a falura is, mert a közlekedési útvonal kulcspontján található. Ebbe a helyzetbe csöppen bele egy vándorló ronin, Kiba, a "Farkas". A pimasz modorú, csavaros eszű fickó, aki kardrántásos technikájával alaposan befűt a rosszfiúknak, átrendezi az erőviszonyokat. Nem csoda hát, ha profi bérgyilkost hívnak meg az ellenfeléül, aki viszont új problémákat hoz magával, a "munkájából" adódóakon túl is.

Samurai Wolf 1-A.pngA film bevezető képsorainál azt hihetnénk, hogy valahol az amerikai-mexikói határnál vagyunk, nem Japánban. Lepusztult deszkaházak, pár lézengő alak, tehetetlen falubíró, banditák, no meg hozzá a tipikus western zene. Még a por is "megfelelően" kavarog. Gosha nyilvánvalóan rájátszik a vadnyugati hangulatra, a kameramozgatás sem kivétel. Mintha a Leone/Eastwood páros valamelyik korai filmjében lennénk. Kiba karaktere szintén sokban hasonlít Eastwood cinikus, veszélyes, előrelátó cowboyára. Csak mint kísérleti filmet tudom kezelni ezt az alkotást, ahol a rendező felhalmozta az amerikai westernek tipikus figuráit, helyszíneit és átültette japán környezetbe. Lehet, hogy az ottani piacon ez az újdonság erejével hatott, de annak aki a szamurájvilág hangulatát keresi, inkább zavaró. Nyugi, jön az is persze, csak később. Bőven vannak csak a japán mozira jellemző alakok a háttérben. Azonban alapjában véve Gosha elhanyagolja a rá jellemző társadalom bemutatást, ezúttal csak képregényszinten mesél, vagy éppen tréfálkozik. Helyenként groteszk pillantok vannak. Az akcióvezetés viszont profi. Tömör helyzetvázlat, aztán hajrá, gyerünk. Ilyen téren nincs hiányérzetünk. Itt kezdte el kikísérletezni azokat  beállításokat, kameramozgatási trükköket, amelyek a későbbi filmjeiben híressé lett harci jeleneteket véresen valószerűvé tették. Ritkaság nála, de helyenként jól látható a beállításokon, hogy "merített" Kurosawa Yojimbo mozijából.

Samurai Wolf 1-C.pngMiután egyértelműen a szórakoztatás a film fő célja, ezért kevés szöveg, sok a cselekmény. Nemcsoda hát, hogy a felújított változat reneszánszát éli a tinédzser korosztály körében, akik a csambara műfajjal most kezdhetnek el ismerkedni, mert a forgalmazók kezdik előszedni ezeket a filmeket az archívumok mélyéről. Ha valakinek még nem volt szerencséje szamuráj akciófilmet látni, ez jó kezdet. Kissé szokatlan, az európai ízlésnek néha túl harsány, de az "unalmas" jelző nem fogható rá. Egy esti lazulásra fölöttébb alkalmas. Felirat van hozzá, mint az látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr374648643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása