Szamurájfilmek

Szamurájfilmek

Zatoichi 06 - Zatoichi and The Chest of Gold 1964

2014. július 30. - Oldfan

Miután a sorozat az előző évben alaposan meglódult, a stúdió törhette a fejét, milyen újdonsággal próbálják megtartani a szaporodó nézők seregét. Valami minőségi lépés kellett a főhős karakterében. Sikerült megtalálni. Felbukkant Zatoichi, a közösség védelmezője. Hogy nem akárki ő, azt már az elején világossá teszik. Még futnak a film elején szokásos feliratok, amikor három gyors, jakuzákkal vívott összecsapásban csodálhatjuk meg a rendkívüli technikáját.
A vak masszőr egy véletlenül elkövetett emberölésén keseregve visszamegy az áldozat falujába, hogy imádkozzon az elhunyt sírjánál. A tiszteletadás nemes gesztusát több minden zavarja meg. Elsőnek az áldozat húga bukkan fel, majd a falusiak adóját rabolja el néhány bérenc. A környéken bujkál Kunisada Chuji főnök, akit a parasztok segítése miatt köröznek a hatóságok. A véletlen folytán az ő emberei közül is elhull néhány Zatoichi keze által. A pénzes ládika elvesztése miatt szinte őrjöngő falusiak őt teszik meg első számú gyanúsítottnak. Ichinek nehéz helyzetben kell bizonyítania az ártatlanságát.Zatoichi 06-A.pngA hatodik film több mindenben  elsőnek számít a folyamaton belül. Itt kezdték "nagykorúsítani" a sorozatot.  Az előző részekben a saját védelmére vagy egy-két ártatlan ember kedvéért húzott kardot. Ezúttal viszont egy egész falu megmentése a célja. Ráadásul fölöttébb nehéz helyzetben, hiszen a parasztok meglehetősen ostobák, egyáltalán nem bánnak vele tisztességesen. Megverik, pocskondiázzák, nem bíznak benne. Ichi erkölcsi tartása pont ilyenkor mutatkozik meg. Tisztában van vele, hogy nem gonoszság mozgatja őket, hanem  a félelem. Az évi adó elvesztése borzalmas eseménynek számított. A szamurájok könyörtelenül újra követelték a pénzt, ami azt jelentette a gyakorlatban, hogy a lakosságra éhínség várt.  A rettegés megvadította a lakosságot. Ezért lesz abból közösségi hős, aki kiáll értük. Ezen a téren vetélytársa is akad. Kunisada főnök össznépi legendának számított a Sógunátus uralma idején. Egy jakuza főnök, aki nem a saját érdekére használta a harci tudását, hanem a fellázadt földművesek mellé állt.  A bukás után persze menekülni kényszerült, vérdíjjal a fején. Már a negyedik részben is találkozott a főhősünkkel, de akkor egyedül volt. Most a hegyekben rejtőzik a bandája maradékával. A forgatókönyvírók nem kímélik Zatoichit, egy újabb véletlen miatt nem éppen barátságos a viszonyuk. Kunisada igazi tragikus hősként jelenik meg. Csak mellékszereplő, de a történeten belül mégis igen  emlékezetesek a jelenetei. Kissé több időt szántam rá az ismertetőben, mert amúgy a közismertsége miatt a film nagyvonalakban adagolja róla az információt. Nincsenek előzmények, nem tudjuk meg a sorsát, csak mint hatalmas kő a patakba, becsapódik az elrabolt aranyak történetébe.Zatoichi 06-C.pngEgy másik elsőség, a valós társadalom nagyobb feltűnése. Az előző mozikban Japán  meglehetősen periferiális részei és a népének számkivetettjei tűntek fel. Itt már hús-vér alakok nyüzsögnek a korabeli valós világból, beleértve az aljas körzetfelügyelőt, a saját hasznukat kereső gátlástalan roninokat, no meg a kihagyhatatlan jakuzákat. Továbbá van falusi elöljáró, prostituált és sok hétköznapi ember. Sokkal realistább országképet láthatunk, mint eddig. A legfeltűnőbb újdonság, az első fröccsenő vér a filmvásznon. A halál eddig sem kerülte el Zatoichi történeteit, sőt, bőven aratott. De csupán jelzésszerűen jelent meg.  Akiket elért a katana, összecsuklottak, földre estek és kész. Bár röviden és szolidra van fogva, de a képi megjelenítés nem hagy kétséget felőle, hogy egy kardcsata bizony durva esemény volt. Miként a hatékony japán vallatási módszerek sem számítottak tréfa dolognak.Zatoichi 06-E.pngMasszőrünknek sok baj szakad a nyakába, közöttük a legnagyobb egy igazi gazember szamuráj, aki a fejére pályázik. Az illető képzett harcos, számító jellem, jól forog az esze, teljességgel gátlástalan és a sértett hiúsága miatt mindenképp el akar bánni Zatoichival. Jushiro veszélyes és undok karakter, de a szereplése jót tesz a filmnek. A második részben egyszer már szerepelt féltestvér, Tomisaburo Wakayama alakítja, aki utoljára tűnik fel a sagában és emlékezetesen távozik belőle. Ezt a kalandot pusztán őérte is érdemes megtekinteni. Katsu természetesen megbízhatóan teljesíti a feladatát, a harci jelenetei intenzívebbek mint az előzőek voltak. A falusi mulatságon látható tánca és dobolási tudománya pedig remek színesítése a karakterének.Zatoichi 06-B.pngÚj rendező kezébe adták a direktori pálcát. A filmfolyamon belül Kazuo Ikehiro debütálása kiválónak mondható. Ő egyaránt otthonos a harci forgatag világában és művészi megoldásokban. Nála teljes erőben tér vissza az első történet képi felfogása. A beállítások rövidek, hatásosak, szavak nélkül is sokat mondanak el a szereplők lelki állapotáról, arról hogy milyen helyzetben vannak vagy éppen mi vár rájuk. Európai szemnek néha zavaróak az ordítóan műtermi "külső felvételek," de a mesterséges viszonyok fénybeállításai ezúttal képesek az érzelmi hatást fokozni. Remek munkát végzett. Nem csoda, hogy később szintén újabb epizódokat rendezhetett.

Zatoichi 06-F.pngAzért maradt pár apróság, ami kissé bosszantó volt. A részletekre ügyelés nem erőssége  a sorozatnak. Chuji szereplését már említettem. Vajon ha a negyedik filmben egyedül menekült, most honnan lettek emberei? A sorsa szintén nyitott kérdés marad, egyszerűen kilép a történetből. A  mozi elején még úgy tűnik, hogy a véletlenül megölt jakuza húgának és Zatoichi női ellenfelének jelentős szerep jut majd, de nem így történik. Mindketten visszasüllyednek a sémákba. A korrupt intendáns és helyi kiskirálykodó jakuza főnök  szintén megmaradnak a közhelyek szintjén. A mozi rövid. Az embernek olyan érzése van, hogy túlságosan megvágták a filmet, ezért nem teljesednek ki bizonyos részletek.
Számomra a hatodik epizód egyfajta kisebb lezárás a sorozaton belül. Zatoichi történetei innentől kapják meg azt a teljes figyelmet és komoly anyagi ráfordítást, amivel az összes részletben igényes mozikká lépnek majd elő mindaddig, amíg a DAIEI rendelkezett a jogokkal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr716556975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása