Szamurájfilmek

Szamuráj és nindzsafilmek. A klasszikus drámáktól a történelmi mozikon át a véres exploitationökig. Csak ismertetők, sem film, sem felirat letölthetőség nincs. De személyes megkeresés esetén (email) segítek, ha módomban áll.)

Friss topikok

  • Oldfan: @vittorio: Szívesen. Hihetetlen, valaki megnézte, pedig nem színes és nem akciófilm. Hamarosan jön... (2018.11.29. 16:33) Inn of Evil (Az ördög fogadója) 1971
  • Oldfan: @Máté Balogh 91: Helló! A hadurak sorozatot innen szereztem be: samuraidvd.com/ (2018.03.06. 16:30) Date Masamune - The One-Eyed Dragon (1993)
  • Oldfan: @NinkyoTsukamoto: Ismerem a "céget." Semmi esetre nem vásárálok többé az illetőtől, és jó okom van... (2018.02.01. 16:35) Broken Swords 1969
  • Oldfan: @NinkyoTsukamoto: Először is, köszönöm a szavaidat! Eddig nem igazán tudtam, hogy ennek a blogocs... (2017.12.23. 16:21) Miyamoto Musashi - Sword of Fury (1973)
  • TroA: @Oldfan: Igen, oda kell figyelni a filmre. Ráadásul nekem kicsit nehezen megy a távol-keleti arc m... (2017.06.11. 11:52) Bushido (Shundo) 2013

Linkblog

2015.12.31. 23:11 Oldfan

Zatoichi 20 - Zatoichi Meets Yojimbo (1970)

Címkék: toshio mifune okamoto Shintaro Katsu Zatoichi

A DAIEI jogok letudva az előző mozival, így Shintaro Katsu ismét a saját feje után mehetett a filmfolyam tovább vitelében. A kérdés adódott: Mivel lehet egy bejáratott, de az ötletekből már fogyatkozóban lévő sorozatot feldobni? Elvégre a huszadik történethez kellett forgatókönyvet írni. A válasz kézenfekvő: „Alkalmazz egy másik népszerű sztárt.” Nem volt nehéz. Toshiro Mifune akkortájt éppen elszakadni igyekezett a nagy stúdiók megkötéseitől, és javában igyekezett létrehozni a saját produkciós vállalatát. Megértve Katsu gondjait, hajlandó volt arcát és nevét adni, hogy új lökést kapjon a saga. Kissé vissza kell nyúlni az időben, mielőtt belevághatnánk az új mozi elemzésébe. 1961-ben Akira Kurosawa rendezőként nagyot húzott a "Yojimbo" karakterrel, ami máig töretlenül népszerű. A második történet a morózus kedvű, de briliáns eszű roninnal, a "Sanjuro," ugyancsak szép karriert futott be. Jodzsimbo, ami eredetileg csak testőrt jelent, nem tulajdonnév, a mozikban ekkorra már fölöttébb jól csengett személynévként is. Vessünk egy pillantást, mi lett a két közkedvelt hős összeboronálásából.zatoichi_meets_yojimbo_01.pngZatoicsi, épp csak megúszván egy újabb összecsapást a vérdíj miatt a fejére pályázókkal, torkig lesz a világgal. Visszavágyik egy faluba, amely az emlékeiben a nyugalom szigeteként él. A helyszínre érve még a nosztalgia vezérli, de hamar vége szakad a romantikus érzésnek. A település ugyanis megváltozott. A lakói megfogyatkoztak, a megmaradt kevesek félve húzódnak el tőle, gyanús és veszélyes alakok kóborolnak az utcákon. Az pedig hamar kiderül, errefelé olcsó az emberélet. Bandaháború folyik, mégpedig a legrosszabb fajtából. Apa és fia fordultak egymás ellen, bár az okát senki sem tudja. Míg az öreg türelmesen, pók módjára szövögeti a hálóját és a terveit, az egykori magzata szorosan fogadja fel a bérenceket. Köztük van Jojimbo, akinek persze szintén vannak titkai. Zatoicsi érkeztének igazából egyik fél sem örül. Annál inkább, mert a masszőrünk szívós aprólékossággal lát neki kibogozni a valaki által szándékosan összegombolyított szálakat.zatoichi_meets_yojimbo_06.pngNos, a mozi népszerűsége töretlen, de valahogy mégsem az igazi, amit látunk. Menet közben nem akar kiszállni az ember a nézéséből, de végére mégis a fanyalgás marad. Mi az oka? Kezdjük ott, hogy a cím ellenére, isten igazából nem az igazi Yojimbo karaktert látjuk viszont a vásznon. Szasza, - igen, a testőrt ezúttal nevesítették, - hamar lebukik a forgatókönyv által, hogy a kormány ügynöke. (Így ezt leírnom sem igazán élményrontás.) A jó öreg 1961-es hős ettől gutaütést kapott volna. Bár hivatalosan ez a harmadik „Yojimbo” történetnek számít, ha valaki összeveti az „Incidens At Blood Pass (Machibuse)” mozival, - ami minő „véletlen,” - szintén 1970-ben forgatódott, akkor könnyen kiviláglik, a két forgatókönyv sokban hasonlít. Abban is, hogy mindkettő elnyújtott, túlrészletező. A huszadik film a Zatoicsi sorozat leghosszabb mozija lett. Nem tett jót neki.zatoichi_meets_yojimbo_02.pngPedig a kezdet ígéretes. Tempós indítás, feszült helyzet a faluban, érdekes szereplők sora bukkan fel a településen, sorjázó rejtélyek. A mozi eleje kis híján komédia. Zatoicsi és Jodzsimbo, a két fineszes harcos élvezetesen igyekszik megvezetni a vetélytársat. Szimatolnak egymás körül, mire használható fel a másik, vagy éppen nem árt-e a körmére nézni az illetőnek. Vagy 45 percig semmi gond. Aztán lassan leül minden. Jönnek a jól bevált, vagy talán megkopott „fordulatok.” Mifune nyilvánvalóan rátelepszik a történetre. Nincs még egy ilyen Zatoicsi történet, ahol tulajdonképpen a masszőr gyakorta kifejezetten a háttérbe szorul. A kisebb, kiegészítő karakterek szaporítják a filmidőt. Tulajdonképpen a látott a részmozzanatokba nézés közben nehéz belekötni, de a végére marad az érzet, hogy a kevesebb több lett volna. Bár rejtélyt rejtély követ, az alaphelyzet bizony közhelyes. Arról, hogy a pénz a legrosszabbat hozza ki az emberekből, már a saga legmélyebb tisztelete mellett sem állítható, hogy a sokk erejével hatna. Más dolgok szintén félrecsúsztak. A mozi gyakran meglehetősen szabad szájú, néha meglepően közönséges. Bár elég közismert, de számítva pár új olvasóra, csak leírom, a Yojimbo karakter Japánban messze nem volt olyan népszerű, mint Európában vagy Amerikában. Az önfejűsége, a tekintélytisztelet teljes hiánya, a beszólásai vagy pálfordulásai zavaróan hatott a helyiekre. Még egy roninná lett szamuráj esetében is magasabbak az elvárások. Most még hozzájött a közönséges beszéde, az állandó részegeskedése, továbbá egy prostiba szerelmes. Nipponban nem lépett előre népszerűségi listán. Katsu Zatoicsijánál szintén ezt tapasztaltam. Egyszer a megszokott talpraesett figura, máskor viszont balek. Az, hogy nem gáncsnélküli hős, már Kendzsi Miszumi mozijai megmutatták, azzal nincs gond. De hogy tévelygő volna, vagy ne tudná eldönteni, hogy ki az ellensége, nem jellemző.zatoichi_meets_yojimbo_04.pngMifune akkoriban szabadulni akart a „minta-szamuráj” szerepköréből, drámaiabb szerepekre vágyott. Ez a törekvése jól tetten érhető a moziban, de akár a már emlegetett Machibuse esetében, a szándék félresiklott. A beszéd és akció egyensúlya felborult. Márpedig, a Zatoicsi történetekből ugyan nem hiányzik a társadalomkritika, de sosem valódi drámának szánták őket. Itt sem lesz azzá, mert nagyon vegyes a kép. Van komédia, kaland, megrendítő helyzet, sőt, mi több, némi rendhagyó szerelmi szál sem marad el, de az arány és a stílus túl vegyes. Az utóbbi nem meglepő. A rendező az a Kihachi Okamoto, aki nem kedvelte a hagyományos formájú csambarákat. Túl erőszakosnak tartotta őket. (Megjegyzem, a „The Sword of Doom” megrendezésével éppenséggel egy ilyen alapművet hozott létre. Na, azt érdemes megnézni.) Itt erről szó nincs. A saga mozijaiban a harci jelenetek mindig nagy fontossággal bírtak. Kellettek a nézőknek. Toshiro uraságnak még csak-csak jutott pár jó harc, de a végső „hajránál” Zatocsi ennyire gyengén fényképezett és koreografált lezárást még nem kapott, legalábbis szerintem.zatoichi_meets_yojimbo_05.pngRészemről hibának sorolom, hogy bár a történet és a rendezés igyekszik feszültséget teremteni, nyilvánvaló, hogy a moziból hiányzik a főhősnek egy igazi ellenfél. Mert csavarhatják bármennyire a szálakat, senki nem hiszi, hogy a két főhős végül valódi élet-halál párbajt fog vívni. Így viszont nem lehet teljes a drámaiság. Amit véleményem szerint nem jó helyen keresgéltek. A formailag úr, de valójában koldusnak való fizetéssel rendelkező szamuráj drámája hihetőbb lett volna. Itt apát és fiút szembeállít a haszon, a szülő nagyot csalódik az ivadékában. Máshol talán működhetne. De azoknál a jakuzáknál, akik a pénz, erőszak és árulások világában élnek, valahogy nem hiteles ai ilyen lezárás. Ami ráadásul borzalmasan túljátszott és idegborzolóan rendezett. Részemről nagyra tartom Kihachi Okamoto műveit, de le kell írjam, hogy a végét elrontotta. Hiába kavarog látványosan az aranypor a levegőben, igazolódik, hogy nem mind arany, ami fénylik a mozikban.zatoichi_meets_yojimbo_03.pngEnnyi ledorongolás után azt hihetné az olvasó, hogy összefoglalásként közlöm, nagy mellélövés lett a huszadik történet. Ez így nem igaz, szerencsére. Képileg és zeneileg kifejezetten jó, de ez mindkettő a rendező védjegyének mondható. A kuszának, vegyes felvágottnak és felboruló arányúnak joggal nevezhető történet viszont más munkáinál korántsem tipikus. A komoly kiállítás szintén javítja fogyaszthatóságot. Mifunéval pedig a telefonkönyv felolvasása sem bizonyulna reménytelenül eladhatatlannak. Ő hozza magát, ahogy kell. Katsu úgyszintén, de igazán emlékezeteset ezúttal nem produkál. Igaz, nem is olyan a szerepe. Mégis, az ő párosuk teszi egyedivé a mozit, ezért keresik még mindig. De nem véletlen, hogy ilyen stílusban több Zatoicsi történet nem született és a rendezőnek szintén ez maradt az egyetlen kirándulása a filmfolyamba. Többet ígért az alaphelyzet, a maguk jogán kiváló színészek és az egyedi munkáiról híres rendező összeboronálása. Ám kiugró siker helyett csak a tisztes középszer jött létre. Az egyedi darabok kedvelőnek ajánlom, akik az unikum kedvéért hajlandók elnézni a hibákat.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr288219348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trashmann 2016.01.18. 09:40:27

Huszadik, akkor már nem sok van. ;)

Oldfan 2016.01.18. 14:51:20

@Trashmann: Majd félévet kitart még...:) Azt hittem, azt se tudod már, hogy a világon vagyok. Igaz, alig.