Szamurájfilmek

Szamuráj és nindzsafilmek. A klasszikus drámáktól a történelmi mozikon át a véres exploitationökig. Csak ismertetők, sem film, sem felirat letölthetőség nincs. De személyes megkeresés esetén (email) segítek, ha módomban áll.)

Friss topikok

  • Oldfan: @vittorio: Szívesen. Hihetetlen, valaki megnézte, pedig nem színes és nem akciófilm. Hamarosan jön... (2018.11.29. 16:33) Inn of Evil (Az ördög fogadója) 1971
  • Oldfan: @Máté Balogh 91: Helló! A hadurak sorozatot innen szereztem be: samuraidvd.com/ (2018.03.06. 16:30) Date Masamune - The One-Eyed Dragon (1993)
  • Oldfan: @NinkyoTsukamoto: Ismerem a "céget." Semmi esetre nem vásárálok többé az illetőtől, és jó okom van... (2018.02.01. 16:35) Broken Swords 1969
  • Oldfan: @NinkyoTsukamoto: Először is, köszönöm a szavaidat! Eddig nem igazán tudtam, hogy ennek a blogocs... (2017.12.23. 16:21) Miyamoto Musashi - Sword of Fury (1973)
  • TroA: @Oldfan: Igen, oda kell figyelni a filmre. Ráadásul nekem kicsit nehezen megy a távol-keleti arc m... (2017.06.11. 11:52) Bushido (Shundo) 2013

Linkblog

2013.06.28. 06:14 Oldfan

Goyokin (1969)

Címkék: gosha dráma klasszikus tatsuya nakadai

 

Vannak, amikor összejönnek a dolgok az ember számára. Hideo Gosha életében ez a pillanat egyszer már bekövetkezett a Three Outlaw Samurai sikerével, de utána valahogy vegyesen alakultak a további rendezései. Ám 1979-ben ismét rámosolygott a múzsa. Két nagyszerű mozival állt elő abban az évben. A Hitokiri (Tenchu) már kitárgyalásra került ezen a blogon, most jöhet a párja.

Goyokin 04.pngMár a film megszületésének a körülményei sem voltak éppen hétköznapiak. Eredetileg ugyanis a Yojimbo sorozat negyedik darabját akarták leforgatni, természetesen Toshiro Mifune főszereplésével. Ám a „Császár” elképzelése a tartalomról és a kifejezésmódról erősen különbözött attól, amit Gosha képre vinni szándékozott. Az akkor már nagy sztárnak számító Mifunének a legészakibb japán szigeten, télvíz idején, spártai körülmények közötti forgatás sem volt az ínyére. A viták egyre nyersebbé lettek, majd a főhős nemes egyszerűséggel faképnél hagyta a makacs rendezőt, mondván, csináljon amit akar, ám őnélküle. A direktor úr nem esett kétségbe. A forgatókönyvet és a meglévő felvételeket sutba vágta, a történetet végképp a saját szája íze szerint alakította át, és gyorsan megszerezte az akkorra már szintén nem akárkinek számító Tatsuya Nakadai-t a zsémbes Toshiro uraság helyére. Szerencsére, a stúdióvezetésnél sikerült kiharcolnia a folytatás lehetőségét, így a farkasordító hidegben ment tovább a munka. Bizony, kár lett volna, ha meghiúsul a terve, mert egy új klasszikust vesztettünk volna, az mára már nyilvánvaló.

Goyokin 01.pngMagobej, az önmagával meghasonlott ronin, már a harcosok kasztjából való kilépését fontolgatja, amikor az egykori klánja bérgyilkosokat küld rá.  Elkeseredve döbben rá, hogy újra megismétlődni készül az a vérfürdő, ami miatt megundorodva hagyta ott az övéit. Úgy határoz, visszamegy a birtokra, hogy megakadályozza a szörnyűséget és visszanyerje a hitét önmagában. Tisztában van vele, hogy egyedül van, semmit nem nyerhet, ám annál többet veszíthet. Ennek ellenére nem hajlandó meghátrálni.

Goyokin 03.pngNem csupán a forgatási helyszín és az ott történtek számítanak rendhagyónak ennél a mozinál. Gosha az 1960-as évtizedben a léleknemesítő, gyönyörű kivitelezésű, ám a közönség érdeklődést már nem bíró szamuráj mozik 1950-es évekbeli „aranykora” után egyike volt azoknak, akik új típusú történetek segítségével tartották életben a gyermekként általuk megkedvelt műfajt. Sötét hangulatú, kiábrándult, ám veszélyes és kiszámíthatatlan hőseire vevő volt a belső harcait vívó szigetországi közönség. Az akkoriban született THREE OUTLAW SAMURAI vagy a THE SWORD OF THE BEAST máig sikeres, el nem feledett moziknak számítanak. Életének egyik legmegbecsültebb darabja mégis a leghagyományosabb Bushido eszméknek állít gyönyörű emléket. Mert mi lehetne „szamurájosabb” egy moziban egy olyan főhősnél, aki úgy veti kockára az életét, hogy akiket menteni akar, semmit nem tudnak az egészről? Arról, hogy képes feláldozni a szerelmét, a barátját, szembefordulni a saját klánjával, sőt, ellenük kardot húzni, mindezt „pár koszos halászért”. A teljes előző életét odadobja értük, és még egy jó szóra sem számíthat cserében.

Goyokin 02.pngA film kápráztatóan gazdag színvilággal készült. Hokkaido szigete önmagában sem utolsó látvány, amihez hozzátársulnak a gazdagok pompás kimonói, szembe állítva a létükért küszködő szegények és jakuzák sivár világának szürkeségével. A fenséges tájat, a félelmetes démonmaszkokat, a hómező fölött köröző baljós hollókat nehéz feledni. (Bizonyára számos rajongónak idézi fel a mozi hangulata Sergio Corbuccinak "A halál csöndje" című nihilista western utópiáját.)A zuhogó hóesésben, a morajló tengerrel a háttérben, hatalmasan lángoló máglya közelében vívott véres összecsapás pedig egyszerre elragadó és hátborzongató, a film egyik legsúlyosabb része.   Ezek a látványelemek önmagukban is eladnák a történetet, pláne, olyan technikai szinten, amivel a fényképezés történt. Egyszerűen mesés a tálalás, éles kontrasztban azzal a vad és kegyetlen világgal, amiben a korabeliek élnek. Tegyük hozzá a számtalan jó színészt, hiszen még a kisebb szerepre is válogatott szereplőgárda jutott.  Tatsuya Nakadai nagyot alakít a megszállott Magobejként, de az egykori barát, majd ellenséggé lett Tanba Tetsuro ugyancsak emlékezeteset produkál. Ruriko Asaoka és Yoko Tsukasa, a két női főkarakter, a szépségükön túl színészileg szintén állják a versenyt a nagynevű férfiakkal.  A zene fülbemászó, szomorkás fődallama akár sláger is lehetne, de a lüktető dobok szokatlan ritmusai sem hiányoznak.

Goyokin 05.pngMégis, mindezen nagyszerű dolgok sem tudnák igazán egyedivé emelni a Goyokint, ha Gosha egy zseniális húzással nem lépett volna túl az 1950-es évek erkölcsnemesítő meséin.  Ő egyáltalán nem lelki fröccsöt szánt a nézőinek. A mesterien összerakott forgatókönyv visszapillantásokkal és a cserépdarabkák fokozatos egymásba illesztésével juttatja el a nagyérdeműt a klimaxig. Az érzelmei kifejezésére szinte képtelen, neurotikus főhős thriller hangulatú világban mozog, ahol sok és gyors a kiszámíthatatlan halál, egyik percről a másikra borulnak fel a dolgok, az életveszély mindig karnyújtásnyira van.  Ez a hideglelős miliő alapjában tér el a régi felfogástól, ez teszi hús-vér emberekké a karaktereket, nem pedig piedesztálra emelt bálványokká. Mint az életművében annyiszor, most ugyancsak színész-harcművészek sorát alkalmazta. Így az összecsapások félelmetes hangulatúak, valószerűek, visszaadják a szamurájok harcának kegyetlen precizitását, de nem lépnek át a hihetetlen küzdelmek sorába, és elkerülik az erőszak túlzott grafikus megjelenítést. A rendező nem kéjeleg a vérben. A tényleges harcon túl gondolkodásmódok is szembeszállnak egymással.

Goyokin 06.pngFőhősünk ellenfele nem közönséges gazember, csak egy elkeseredett klán vezető, aki elszánta magát arra, hogy vérrel szennyezi be a kezét azért, hogy menthesse a beosztottait. Feláldozza a kisebbséget, hogy a többség élhessen. Ugyanúgy meg van győződve az igazáról, mint az ellenfele, aki vissza akar érni ahhoz az egyszerű erkölcsiséghez, ami egykor a harcosokat feljogosította a halálosztásra. (Védd meg a kiszolgáltatottakat, és maradj ember.) A „főgonosz”, a Sógunátus,  egy sötét árny valahol a háttérben, csupán szavak szintjén tudhatunk róla, ám egy percig sem kétséges, nagyon is valóságos a fenyegetése. Mindent tönkretesz maga körül. Gosha csupán egyetlen kis gesztust tesz a nézők felé, hogy kielégítse az igazságtalanságok láttán felgyülemlett rossz érzés levezetését. Azt is a záró képekre hagyja. A győzelme után éppoly kilátástalan helyzetben maradt jótevő félig megfagyva a semmibe gyalogol a hómezőn, nyomában egy olyan feleséggel, aki a testvére gyilkosát kénytelen követni, maguk mögött a legjobb harcosait vesztett, megsemmisülésre váró klánnal. Szánalmas vonulásukat a túlélő halászok démonűző dobolása kíséri. A démonok – a szamurájok, kiknek a pusztulása közeleg, amint azt Magobej maga mondja ki. A szegények a túlélők, az igazság győzött. Az igazságosztó viszont „elnyerte méltó büntetését”.  Keserű, talán cinikus kép, de valahogy mégis képes fölemelő érzést adni. Ezt hívják mesterségbeli tudásnak.

A végére egy kis érdekesség. Mint annyiszor, a szamurájfilm műfaj és a western történetei gyakran merítettek egymástól. A Goyokin amerikanizált, pisztolyhősre és indiánok védelmére írt változata 1975-ben készült el, a „The Master Gunfighter” című moziban. Méltán merült a feledés homályába, igazából csak Gosha műve kapcsán tartják számon filmesek. Meg persze a westernek és a szamuráj drámák megszállottjai, akik nem lehetnek hűtlenek a kedvelt zsánerükhöz.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr95380975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.