Már az első résznél erősen gyanús volt, hogy a filmkészítők korántsem akarják a hagyományos nindzsa filmek útját járni. A folytatásban ez aztán teljesen nyilvánvalóvá vált. Az egyszerre mókás és félelmetes kinézetű új "rossz bácsi" már rögtön a kezdet kezdetén "belsőségessé teszi" néhány harcos számára az erdőt, a nézőnek meg azt, nem lányregény került megfilmesítésre.

Szarutobi és ifjú shinobijai éppen csak kimásztak az előző szorult helyzetből, ám egy pillanatra sem lélegezhetnek föl. Máris kezdhetik törni a fejüket, hogyan éljék túl egy 180 éves, halhatatlan (!) és fekete mágiát használó ősellenség fölöttébb rosszindulatú szándékait. Ráadásul a vén gonosztevő segítséget kap a Tokugawa klántól, amely folytatja a hajtóvadászatát a Tojotomik legendás vezére után. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ellenfélnek családon belül támad igazi gondja. Ez persze csak késlelteti a leszámolást, de végleg el nem odázhatja...

Azt hiszem, a fenti pár sorból már nyilvánvaló, hogy egy szamuráj korba helyezett horror/fantasy egyvelegbe szaladtunk bele. Az biztos, nem egy túltengésben szenvedő témakör, hanem inkább valódi unikum a maga nemében. Aki hajlandó túltenni magát a hihetetlen alaphelyzeten - ami egyébként a filmnézés közben nem túl nehéz - máris nyakig van egy fordulatos, látványos, erőszaktól korántsem mentes történetben. Furcsa módon, ez a dilis második rész filmes szempontokat figyelembe véve lényegesen jobb, mint az első volt. Megvan egy sajátos törvényeket követő belső logikája, ami fontos része a fogyaszthatóságnak a fantázia filmeknél.

Visszatekintéses (flashback) technikával áll össze a kép. Hol az egyik, hol a másik fél szemszögéből látjuk az események megvilágítását, ami kellően fenntartja a figyelmet. Trükkökkel és pompázatos kosztümökkel továbbra is jól el vagyunk látva, a táj változatlanul gyönyörű, a színészi munka szintén javult az első részhez képest. A legkedvezőbb változás kétségkívül a harci jelenetekben végbement minőségi ugrás. Hosszabbak, jobban fényképezettebbek, vívástechnikailag helyenként elsőrangúak. Ebben nagy szerepe van a főszereplő Matsukata Hiroki személyének, aki végre megmutathatja, mért számított egykoron nagy akciósztárnak. Megöregedett már, persze, de a felhalmozott tudása még mindig imponáló. Még a zene is jobb lett kissé. (Egyedül a részemről helyenként pokolba kívánt metálos gitár riffeket hagyhatták volna el. Az összes poént lelövik vele. Meg azt, hogy minden harc előtt rohangálni kell az erdőben. )

Itt aztán mindent bevetnek a nindzsa misztikum lexikonából. Vérmágia, családirtás és varázslatok remekül megférnek a dobócsillagok, robbanószerek, kardok és más életre veszélyes eszközök vérbő társaságában. (Azért ahogy az első részben kisült, tökéletes álca nem létezik, úgy a másodikban is van némi hiba a kréta körül a halhatatlanságot illetően.) Fangória lelkes barangolóinak ez a mozi üde kirándulás lesz a tartomány egy ritkán látott szegletébe, másokat azonban óvatosságra intek. A vérfürdő helyenként itt bizony szó szerint veendő. S miután már két filmen át még mindig nem sikerült a főfeladatnak, Tokugawa Iejaszu megölésének ténylegesen nekilátni, bízvást számíthatunk újabb kalandokra és rejtélyekre. Sok részletet ugyanis (ügyesen!) úgy variálnak, hogy mondhatni mindent a feje tetejére lehessen állítani.

Ajánlás: Gore, akció, látvány fanok mindent bele! Szabályos filmre vágyók, hagyománytisztelők maradjanak távol. Viszont a jó vívójeleneteket kedvelők nyugodtan telepedjenek le a készülék elé. Legfeljebb időnként igénybe veszik a gyorstekerő gombot...