Szamurájfilmek

Szamurájfilmek

Vendetta of Samurai (Araki Mataemon) 1952

2012. március 03. - Oldfan

Adauchi. Már a hangzásában is van valami vészjósló. Nemcsoda, vérbosszút jelent. Sehol, semmikor nem tartozik hozzá olyan jelentés, ami pozitív hatással volna az emberre. Nem volt ez másként a szamurájok korában sem. Ugyan elsőrangú téma a filmesek számára, de a valóság merőben más volt. "Hivatalos vérbosszú" - igazán kacifántos harcosi észjárásra utaló kifejezés. Volt ilyen a történelmi Japánban. A megölt személy apjának és a legidősebb fiúnak volt joga ilyen eljárást kérni az érintett klán vezetőitől, majd az engedély birtokában segítőket bérelhetett. Aztán indulhatott a korántsem veszélytelen hajsza. Ugyanis a másik félnek többnyire szintén akadtak támogatói, leginkább rokoni alapon. Ők aztán kivezényelték a saját katonáikat a védelemre.

Watanabe Kazuma, a fiatal szamuráj, gyilkosság miatt elveszíti a fivérét. Tapasztalatlanságánál csak az elszántsága nagyobb, így a gyilkos nyomába ered, aki egy gazdag földesúr birtokára igyekszik, ahol védelmet találhat. Araki Mataemon, a neves kardforgató, aki a sértettek rokona, az ifjú segítségére siet. Pár hűséges emberükkel vágnak neki az emberpróbáló feladatnak. Az ellenfelek között van Japán legjobb lándzsása és Mataemon vívótársa,  egyben a legjobb barátja.

A "Kulcskészítők sarka" neves utcanévvé vált Japánban, ugyanis ott zajlott le az egyik valóban történelmileg dokumentált vérbosszú összecsapás. A filmesek és a zsurnaliszták örökké hálásak lesznek az érintett feleknek, ugyan úgy tűnik, kifogyhatatlan témával látták el őket. A híres párbajnak rengeteg filmes, s még több irodalmi feldolgozása létezik. Többnyire közük nincs a valósághoz. Ez a mozi kivétel. Nem csoda, hiszen a forgatókönyvet Akira Kurosawa jegyzi.

A film elején egy mozgalmas, romantikus, láthatóan eltúlzottan viadalt látunk, amibe pár perc után beleszól a narrátor. Közli, hogy mit tálaltak elénk, majd, - mintegy mellékesen,- hozzáteszi, hogy ennek a fele sem volt így. Araki Mataemon nem itt harcolt, nem ennyi csatlóst ölt meg, és másokat, mint akiket megneveztek, minden képregény és ponyvakiadás ellenére. (Úgy tűnik, a bulvársajtó nem európai vagy amerikai sajátosság.) Ezután indul a valódi film. Nem rossz kezdet, fölkelti a figyelmet, az biztos. Innentől kezdve merőben mást kapunk, mint a bevezető pár percben. Földhözragadt, életszagú környezetet, a hétköznapi életbe belerondító valóság ábrázolását. Az események pedig úgy sorjáznak, ahogy a valóságban megeshettek. Sok ügyeskedés és még több talpalás és koplalás előzte meg az elhíresült viadalt. Előre bocsátom, aki kalandfilmet szeretne látni, ezt a mozit felejtse el. Halálra fogja unni magát. Viszont akik szeretik Kurosawa filmjeit, azok csettinteni fognak. Már rögtön az elején ott vagyunk a legendássá vált helyszínen, de a "flashback" technika miatt még böjtölhetünk a kardok kihúzásáig. Apránként derül ki minden részlet, hogyan és  miért kerültek ide a felek, miért van az idegőrlő várakozás, amiből azért egy kicsi a nézőnek is jut. Az építkezés olyan, mintha a Hét szamurájban járnánk. A szereplőkre koncentrál a mozi. Megismerjük a hátterüket, a jellemüket, egyre több részletről lebben föl a homály. Nem a szavak, hanem a képek mesélnek, teremtenek hangulatot. Rebbenő tekintetek az asszonyoktól, akik tudják, lehet, most látják utoljára a szeretett férfit. Ránduló arcvonások az elgyötört arcokon az újabb hiábavalóan megtett, keserves mérföldek miatt. Vért sosem látott csatlósok idegesen mozduló ujjai, fehérre váló arcok jelzik, nincs kitérés, meghátrálás. Avagy híreket kell gyűjteni egy olyan világban, ahol hiányoznak a rendezett utcák, szófukarok az emberek, aki pedig tudna valamit, az rendszerint hallgat, vagy hamis közléssel próbálja óvni az urát. Mindkét fél tisztában van vele, az első hiba végzetes lesz. Lassú építkezés ez, viszont bőven ad alkalmat a színészeknek a színjátszásra, a rendezőnek pedig a tudása bizonyítására.

Az első 50 perc alatt mindvégig az volt az érzésem, Akira mester nem csupán az alapos forgatókönyvet írta, hanem a rendezői székben szintén ő dirigált. A beállítások, a jelenetek ritmusa, fényképezés, mind az ő hatását mutatja. Ráadásul ott vannak a kedvenc színészei, hogy csak Takashi Simurát és Daisuke Kato nevét említsem. Az utóbbi ezért a moziért többször is megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó díjat, mert hogy a főszerep csak Toshiro Mifunének jutott. Ezúttal kissé más ugyan, mint amit a közismert filmjeiben kapunk tőle, igazán nagyot nem alakít, de ő az, jellegzetes önmaga. Az egyetlen, aki valóban szamurájnak mondható. Tartja a lelket a többiekben, tervezi a harcot, és a legveszélyesebb feladatot önmagának tartja fent. Mert, szavamat ne felejtsem, több nemzedék óta béke van. A szamurájok ellátják a kényelmes, nem túl sok munkát adó feladatukat, de elszoktak már a vérre menő eseményektől. Ugyan naponta lelkiismeretesen előveszik a katanákat a gyakorlásra, de az már csak hagyománytisztelet, nem valódi célra kellenek. Sok apróság van a moziban, ami eleinte föl sem tűnik, csak a végére adódnak össze, hogy a harcosok világa mennyire anakronisztikussá lett. A "rettenthetetlen" harcosok többsége, hát....alaposan be van gazolva a visszavonhatatlan események előtt. Annyi a gyakorlótéren is kiderül, mit művel az emberi testtel egy harcra tervezett célszerszám, tudják, mi várhat rájuk. Most meg nincs mese, élesben kell használni őket. Önmagukat éppúgy le kell győzni, mint az ellenfelet. Akik sokan vannak, köztük néhány valóban képzett harcossal. Alapos tervezés kell, hogy sikerrel járjanak ellenük, no meg a túlélés sem utolsó szempont.  Ennek a feladatnak a bemutatása adja a mozi művészi részét. Aztán csak eljutunk a végkifejletig. Kazuo Mori itt bújik ki Kurosawa árnyékából. Ő számos kalandfilmet rendezett, például a Zatoichi sorozaton belül, értett hozzá. Most ugyan más szemszögből közelíti meg a témát, de igen élvezetesen. Annak a pár elszánt harcosnak a küzdelme merőben más, mint a szolganépé. A neves párbaj egyszerre halálos, könyörtelen és komikus. A bosszúálló éppoly ügyetlen, mint a menekülő gyilkos. A hírre összeszaladó köznép bámul, borzong, háztetőre mászik, hogy jobban élvezhesse a "mulatságot", és alapjában véve fütyülnek az egészre. Nekik ez csupán remek téma lesz az ivóban. Egyáltalán, végig jól érezhető, az egyszerű emberek mennyire tartanak a szamurájoktól, de tisztelet valójában nincs bennük. Végül a lezárás az, ami leginkább megmutatja a rendezői szándékot. A túlélő "hős" a környék földesurának bizonygatja már jó messziről, - aki "bölcsen" a szemlélő szerepét választotta, amíg kiszámíthatatlan események történtek, - hogy a birtokon lezajlott sajnálatos felfordulásról hivatalos papírokat fog kapni, minden a szabályok szerint lesz lezárva. Illúzió romboló, a szamurájok kora tényleg lejárt.

Úgy foglalnám össze, hogy ezt a filmet az érdekességek kedvelőinek ajánlom. Két évvel készült a közismert "Hét szamuráj" előtt, de a történet építkezése és eszköztára már sokban hasonlít rá. Kurosawa keze nyoma, közvetve bár, de erőteljesen érződik. Akik kedvelik az alkotásait, bizonyára élvezettel ismerik fel a mester más műveiben megtalálható kifejezés módok variációit. A hagyományosabb, mozgalmasabb, kevésbé keserű hangulatú mozikat részesítik előnyben, nem biztos, hogy szeretni fogják. De azért megpróbálkozhatnak a megtekintésével. Mert jó a mozi, nem kétséges. Bár meglehetősen régi az archívumból előbányászott kópia, a felújított változat néhány perctől eltekintve tisztes képpel rendelkezik. Szóval, ez sem lehet akadály annak, aki egy klasszikusnak szeretne tisztelegni a megtekintéssel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamurajfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr744285944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása