Szamurájfilmek

Szamuráj és nindzsafilmek. A klasszikus drámáktól a történelmi mozikon át a véres exploitationökig. Csak ismertetők, sem film, sem felirat letölthetőség nincs.

Hirdetés

Friss topikok

  • Oldfan: @Attila Ifj Gazdag: Kissé megkeveredtek a részletek, de azért rá lehet ismerni. A keresett mozi cí... (2014.02.18. 20:21) Death Shadows (1986)
  • vittorio: Ezt megnézem. Üdvözlet. (2013.11.12. 21:49) Dojo Challengers 1964
  • Oldfan: Bizony, ez ínyenceknek való csemege. Épp ezért kevesen becsülik igazán mifelénk. "Túl bonyolult...... (2013.04.10. 20:22) Hitokiri (Tenchu) 1969
  • Oldfan: Minden bizonnyal Gosha drámáit láttad először, utána ezt. Úgy tényleg erős a kontraszt. Szórakozni... (2013.04.10. 20:20) Tange Sazen -Secret of The Urn (1966)
  • TheBerzerker: Nekem nagyon kimaradtam az életemből a jelenkori chambarák. Alig láttam közülük párat. Jobban magá... (2013.04.05. 21:44) Sword of Desperation (2010)

Linkblog

2014.07.11. 07:31 Oldfan

Zatoichi 05 - On The Road(1963)

Címkék: csambara mozgalmas Yasuda Kimiyoshi Shintaro Katsu Zatoichi

A fordulatos előző rész után a folytatásban sem akarta alább adni a DAIEI stúdió, így aztán Ichi nem sokat pihenhetett. Ezt az epizódot eleve kalandfilmnek tervezték, ami látszik is rajta. Az előző részben úgy búcsúztunk a főhőstől, hogy szívesen kiszállna az alvilágból és hétköznapi életet élne. Lássuk, mi lett a tervből. Az epizód címe, miszerint "On The Road - Országúton," valójában bármely történetre igaz lehetne a sorozaton belül. (Az eredeti japán tartalomban jobban érvényesül a harci jellegére történő utalás.)

Zatoichi 05-A.pngMiután az egyik játékbarlangban móresre tanított egy csaló jakuza klánt, Zatoichi ismét útnak ered. Nyugalmat remél, de csak bajt talál. Először egy felbukkanó bandatag jó falatok ígéretével csalogatja a háborúzni készülő főnökéhez, akinek az ellenfele viszont három ronint bérel fel a megölésükre. Zatoichi ugyan kivágja magát, de egy dühös szamuráj feleség ered a nyomába, bosszút keresve. Vérző öregember hever az egyik ösvényen és a végső szavaival rábízza egy Mitsu nevű lány istápolását, akit Edóba kéne eljuttatni. Igen ám, de holmi szamuráj uraság katonákat küldött a lány megölésére alány pedig nem teljesen bízik a vak kísérőjében. A Tobei és a Doyama alvilági klánok pedig minden eszközt bevetnek, hogy a neves masszőr őket erősítse a közelgő harcban. Zatoichi mindenfelől ellenségekkel kell számoljon és még ott a haldoklónak tett fogadalma is. Fürge ész és hasonló kard szükségeltetik a túléléshez...

Zatoichi 05-E.png

Az előző rész akció központúságát még fokozni akarták, így aztán összességében a négy világtáj felől sorjáznak a veszélyek Zatoichi ellen. Ehhez a szituációhoz kalandfilmekben tapasztalt egyén kell, így Kimiyoshi Yasuda először, de nem utoljára, telepedett be a rendezői székbe. Mint annyiszor, megbízhatóan tette a dolgát. Ezért a mozi mozgalmasságát semmi panasz nem érheti, a harci jelenetek beállításai kifejezetten látványosak. Yasuda nem művészkedő típus, a felvételek egyszerűek és célratörőek. Igyekezett alkalmazkodni az előző részek kamera stílusához, de korántsem vet be annyi gazdag képet, mint az elődei. A testközeli fényképezés megmaradt, a jakuza bandák összecsapásának felvezetéséhez láthatóan merített Kenji Misumi látványterveiből, a nagy leszámolás helyszíne és beállításai egyértelmű tisztelgésnek mondhatók Kurosawa Yojimbo filmje előtt.

Zatoichi 05-C.pngHa viszont az akciókról van szó, akkor Kimiyoshi már igazi mester. A fordulatok létrehozásában segítik a gyilkosságra parancsot kapott szamurájok, egy bosszúállásra vágyó feleség, három területszerzésre hajtó bandavezér, akiket sok ezer arany ígérete tovább lelkesít. Nem csoda, hogy az utolsó Zatoichi kalandban, - ami tulajdonképpen szemelgetés a saga legjobb ötleteiből, csak feljavított,keményebb kivitelben, - számos harci koreográfia köszön majd vissza ebből a részből. Kimiyoshi némi szemléletváltást szintén hozott a sorozatba. Nála Zatoichi nem hezitáló Hamlet, hanem, ha úgy alakul, habozás nélkül ölő harcos. Bár mai mértékkel nézve szolid a figurája, a sorozaton belül először látjuk a kemény oldalát. Akkoriban - és a folyamon belül pláne, - újdonságnak számított ez az arca. Az alantas származású masszőrünk fülel, szaglászik, számol, tervez, a nyomát viszont a szerteszét heverő hullákból könnyű követni. A végeredmény pedig az egyik legjobban időt álló, mozgalmasságával máig érdekes epizód lett, ami mondhatni hozzájárult annak a tévedésnek az elterjedéséhez, miszerint Zatoichi szamuráj. Pedig dehogy az, fényévekre, - akarom mondani, sok millió "ri"-re, - van attól.

Zatoichi 05-B.pngKevés olyan mozzanat akad, amit felrónék a történetnek. Azért kicsit utána gondolva nem lehetetlen találni benne, mert a "szokásos" logikátlanságok felbukkannak. Zatoichi ígéretet tesz, halálos veszélyt vállal érte, végül lazán átadja a végső beteljesítést egy alig ismert jakuza ifjoncnak. Miből gondolja, hogy tartja a szavát, vagy hogy képes megtartani? A szamuráj klán ura elvesztett néhány harcost, de az ügy nincs lezárva, csupán elnapolódott. A gazdag kereskedő lánya, aki a számára ugyancsak idegen közegben hol meggyilkolandó alany, hol manipulálásra használt túsz, percek alatt beleszerelmesedik koszos ruhájú hősünkbe. Mi tagadás, a hála kifejezésének valami más módját hihetőbbnek éreznénk. De ennyi elég is ezekből, mert szerencsére az erények száma jóval több, és a filmen belül igazából fel sem tűnnek az említett logikai ficamok, mert jó tálalással igyekeznek meggyőzni a nézőt arról, hogy akár így alakulhattak a dolgok.

Zatoichi 05-D.pngSumma summárum: Közönségbarát, fordulatokkal és látványos harcokkal bőven ellátott történetet kap, aki ezt a mozit választja. Egyre nyilvánvalóbb, Zatoichi nem képes elfogadni a belterjes banda érdekeket, így beilleszkedni nem tud közéjük. Ráadásul az erkölcsi fölénye nyilvánvaló, amit a főnökök nem tűrhetnek el.  Katsu élvezi a szerepet, mondhatni lubickol benne. Az élet örömeit értékelő, nemességre törekvő, de indulatoktól sem mentes karakter a valóságban is közel állt hozzá. Azért nem írom azt, hogy akciófilmet láthat a néző, mert 1963-ban, a forgatáskor, még nem létezett ilyen zsáner. Azt viszont meggyőződéssel állítom, az "avíttas" jelző senkinek nem fog eszébe jutni a VÉGE felirat láttán.

 

Szólj hozzá!

2014.07.04. 18:34 Oldfan

The Ceiling At Utsunomija 1956

Címkék: kalandfilm Nobuo Nagakawa jidaeki

Uconomija 02.pngTokugawa Iemicu sógun a japán történelemben nem került be a helyi dicsőség csarnokba. Viharos hatalomba jutásáról leginkább az 1978-as, Kinji Fukusaku rendezte Yagyu Conspiracy moziból tudhatunk. (Megjegyzem, ezen a címen több film is készült ám, csak nálunk nem ismertek. De erről majd valamikor máskor.) Meglehet, uralkodónak nem volt népszerű, ami a keménykezű intézkedései miatt érthető, de a japán filmeseknek kész kincsesbánya a kora. A méltóság elnyerésének körülményei, a tulajdon testvére elleni küzdelem, a simabarai lázadás véres elfojtása, a belső intézkedései a főurak ellen, mind-mind számos érdekes mozi leforgatására adtak és adnak lehetőséget. Ezúttal is az ő személye adott módot Nobuo Nagakawa rendezőnek egy jó kis kalandos történet összehozására. A történelem ezúttal szerényen háttérbe vonult.

Uconomija 5.pngA direktor úr neve ismerős lehet az olvasónak. Ő volt az, aki az 1950-es évektől új alapokra helyezte a kaidan történeteket, alaposan elmerülve a bosszúálló szellemek, kígyók, kísértő macskák és más furcsa lények világában. Ez a mozi volt az első fecske, amiben felvillantotta, igazából mi foglalkoztatja. Viszont gyorsan leszögezem, tényleg csak felvillantásról van szó, ez a film még a jól bevált jidaigeki mozik sorát gyarapítja.
Iemicu sógun az egyik nikkói szentélyt készül meglátogatni. A politikai ellenfelei ezt az eseményt szándékoznak felhasználni arra, hogy megszabaduljanak tőle. A Honda klánnál száll majd meg az útja során, melynek főtanácsosa egy gazdag kereskedő segítségével fondorlatos és könyörtelen összeesküvést készít elő a szamurájok urának megölésére. Ugyanakkor a másik oldal sem alszik, kiküldik a maguk ügynökeit, hogy derítsék fel az esetleges veszélyeket. A hatalmasok játszmája a köznépre sincs tekintettel...


Uconomija 04.pngKezdjem ott, hogy Nagakawa filmjeit könnyű nézni. Egyszerűek, világos felépítésűek. Ugyan nem annyira művésziek, mint például a kortárs Kurosawa munkái, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne megfelelő mesterségbeli tudással készültek volna. Azok különösen becsülhetik, akik átlagos szinten ismerik Japán világát, de a részletekkel azért már volna gondjuk. Itt nem lesz, érthető minden. A jó emberek már megjelenésükben azok, próbálják bár álcázni magukat konspirációs okokból. Hasonló a helyzet  a rosszakkal is. Alakoskodhatnak bármennyit, a néző rögtön tisztában van a valós természetükkel.  Népszerű lehetett  a maestro felfogása, mert ez a mozi már a 61-ik rendezése volt és az igazi sikerei még csak ezután következtek!
A jidaeki műfaj a valós történelem elemeit használja fel, hogy kalandos történeteken át népneveljen. Be kell vallani, a valós alappal már komoly gondok vannak. A történet szerint még él a sógun testvére, - erre épül az egész összeesküvés, - ami azért gond, mert a címet csak Tadanaga halála után nyerte el Iemicu.  A jelleme és a külseje erősen idealizált lett. Elhagyták a szinte védjegyének számító arccsúfító anyajegyét, a manipulálhatóságát.  Az ifjú sógun itt daliás, jó kiállású, megértő természetű valaki, akiből a személyes bátorság sem hiányzik. (A Simabarában lemészárolt tízezrek erősen vitatnák ezt a beállítást, ha tehetnék.) Viszont nagy szerepe nincs. Az utazása körül forognak az események, ő tulajdonképpen nem is hiányzik. Afféle görög drámai megoldással a végén megérkezik és helyreteszi a dolgokat. Addig a hűséges csatlósaira vár, hogy feláldozzák az életüket, vagy éppen a kardot remekül forgatva kivágják magukat a szorult helyzetekből, miközben némi szemérmes japán szerelmi románcra ugyancsak jut idejük.

Uconomija 01.pngA gazemberek is teszik a dolgukat, hogy megutálhassuk őket. Pökhendik, lányt rabolnak, mérget kevernek, vesztegetnek. Semmi gond, esélyük nincs megúszni, a büntetés mindenkit elér. Szóval, a régi iskola a teljes fényében ragyog. Fordulatos mese erkölcsi tanulságokkal, de semmi szájbarágás. A színészi felfogás még nem egységes. Itt-ott feltűnnek a színpadias gesztusok, de a színészek többsége már alkalmazkodott a visszafogottabb játékot igénylő mozivászon követelményeihez. Kevés az ismert arc. Tanba Tetsuro az egyetlen kivétel, akit itt még nagyon fiatalon és nagyon kezdőként láthatunk. Még hátra van neki az áttörést meghozó "Three Outlaw Samurai." Nem csoda, hogy egy igazi gazfickót bíztak rá, ahogy az egy vívójelenetekben jeleskedő ismeretlen arcnál gyakran megesett.  A fényképezés a történethez igazodóan egyszerű és tiszta.
Uconomija 03.pngA lazán gördülő sztori pont attól bicsaklik meg egy kicsit, ami később a rendező védjegye lett, vagyis a természetfölötti elem belépésénél. Most még rövidre van fogva az epizód és igazából nem  ad semmi pluszt, logikailag meg végképp nem illik a filmbe. Viszont nyilvánvalóan meglátszik, Nobuo mester ráérzett az ilyen jelenetek hangulatára. Pont ezért nem ordítóan zavaró a filmben belüli alkalmazása, de tulajdonképpen ha kihagyta volna, akkor is minden a helyére kerül. Nekem tetszett, annak ellenére, hogy a dramaturgiai fontosságát meg kell kérdőjelezzem.
Összességében egy megbízhatóan működő, máig jól fogyasztható régi stílusú kalandfilmet kap a fogyasztó, melyben a a főurak világától a köznépig mindenki hihetően lett ábrázolva.  A szamurájok, - Nem ám  a megbízhatatlan ronin népség! -  pedig daliás jótevők, ahogy azt a korszellem elvárta. Az ínyenceknek külön csemege a kaidan nagymesterének első kísérlete a kedvenc zsánerében. Nyugodtan merem ajánlani általános fogyasztásra. Aki Kurosawa munkáit szereti, itt is fog kedvére valót találni.

Szólj hozzá!

2014.06.29. 07:05 Oldfan

Zatoichi 04 - The Fugitive(1963)

Címkék: csambara mozgalmas shintaro katsu tokuzo tanaka Zatoichi

Mint azt már a sorozat elején írtam, az 1960-as években lassú változás indult el a japán filmstúdiók világában, még azok között is, amelyek a DAIEI-hez hasonlóan a tradicionális szerepjátszást és filmkészítést részesítették előnyben. A szamuráj hősök vonzóak, szerethetőek, jól eljátszhatóak, de bizony meglehetősen kiszámítható viselkedésűek voltak. Kevesen tudják, de Katsu Shintaro 1954-ben találkozott James Dean-nel, akinek viharos sikere nagy hatással volt rá. Akkor döntötte el, ő is rendhagyó karakterek eljátszásával fog karriert csinálni. 1960-ra már 18 filmben játszott a DAIEI-nél, de messze állt attól, hogy sztár legyen. Fő vetélytársa a jóképű, remek színész, Ichikawa Raizo volt, aki a hagyományos stílust képviselte, nagy sikerrel. Katsunak a nagy lehetőséget a KENGYO SHIRANUI (A TALE OF SUGI NO ICHI) hozta meg, ami tulajdonképpen a Zatoichi filmek előfutárának tekinthető. Főhőse egy vak masszőr, aki gyilkosságot követ el, mohó, élvhajhász, ellentmondásos valaki. Ebből a karakterből lett később Zatoichi, persze alapos átdolgozás után. A papirosízű szamurájokra ráunt közönség lelkesen fogadta az új főhőst, arcot és játékstílust. A sikeres kezdés után 1963-ban már a negyedik film készült vele. Viszont egyértelművé lett, hogy valami újdonsággal kell csalogatni a nézőket. Miután az első három epizódban a vak masszőrnek meglehetősen intenzív és nyomasztó magánéleti gondok jutottak, az a vonal nem volt tovább járható. A másik kézenfekvő változás némi stílusváltás lehetett. A bevezető részek jó mozik, de lassan építkező történetek. Ideje volt rátenni egy lapáttal.

Zatoichi 04-B.png

Ichi megérkezik Shimonita faluba és megtudja, hogy vérdíjat tűztek ki a fejére. A helyi bandafőnök beiktatási szertartására más főnökök is érkeznek a csatlósaikkal. Egy erőteljes ronin, aki most az első két moziban megismert kedves Kanéval él együtt, hamar vetélytársat lát a masszőrben, szerelemben és vívótudásban egyaránt. A háttérben valaki keveri a kártyákat, hogy átverjen egy zöldfülű, szerelmes ifjú főnököt. Zatoichi próbál békét teremteni, de túl sok érdek ütközik ahhoz, hogy el tudja kerülni a vérontást.

Zatoichi 04-C.png

Az első szembetűnő változás már a bevezetésnél megmutatkozik. Az addigi sötét, borongós világ helyett tűző napfény, hőséget sugalló képek, élénk, de természetes színek fogadják a nézőt. Ez a film egészére jellemző, szokatlan is a sorozatban. Alig van olyan Zatoichi kaland, amely szinte végig napvilágnál játszódik. Még kevesebb az olyan Zatoichi történet, ahol a vak masszőr szenvedélyből veti bele magát a küzdelembe, inkább bele szokták kényszeríteni. Itt megtörténik és fényes nappal, ami ugye nem jellemző a jakuza világra, mert ők inkább éjszakai életet éltek. (A sorozat nagy része sötétben vagy félhomályban játszódó eseményeket dolgoz fel és néha ez nem tesz jót a látványnak.) Katsu az egyik legjobb és leghosszabb leszámolási jelenetét forgatta le Tanaka Tokuzo rendezővel, aki már a harmadik részben is bizonyította, a harcok  filmezésénél elemében van. Szerencsére nem csak ezekben. Míg a harmadik mesében hiányoltam a tőle a leleményes képi világot, Tanaka úr ezúttal rendesen odatette magát ezen a téren. Szokatlan, fantáziadús beállításokkal operál, sok-sok finom jelzéssel. Külön ajánlom megfigyelésre, hogy Kane és Zatoichi találkozásainál a szereplőket miként mozgatja a téren belül, hogy jelezze az idő közbeni eltávolodásukat. Ellenpárként ott szerelmes jakuza ifjú és a párja, akiknél viszont pont a titkolt vonzódás kifejezésére ad remek megoldásokat a koreográfiában. Az a jelenet pedig, amikor Zatoichi és a ronin az első, hang nélküli találkozásnál felismerik a másikban vetélytársat és felmérik egymást, joggal nevezhető pazarnak. (Egyébként a kalandos vonulatra történő váltás tudatosságát jelzi, hogy Katsu lefogyva, kifejezetten "kigyúrt" alakkal tűnik fel. A következő moziban még rá is fejelnek az itt sem szűkre vett akció halmazra.)

Zatoichi 04-A.pngMiután az élete nagy részét a Japánon belüli vándorlás teszi ki, Zatoichi rengeteg mindenben kipróbálja magát, már csak az unaloműzés végett is. Horgászás, zenélés, ének, tánc egyaránt szerepel a repertoárján, de fog még bővülni a sor. Ebben az epizódban szumo viadalra nevez be, ami kifejezetten élvezetes. A fortélyos esze rögtön kitűnik az első összecsapásnál. A jellemének megmutatásában ezúttal a becsületessége és önzetlensége kerül előtérbe. Önként megy el egy jakuza anyához, akinek megölte a fiát, hogy a fájdalmát próbálja csökkenteni. Nem kockázatmentes az ügylet. Hasonlóan veszélyes feladatba fog a jólelkű, de az alvilági főnökségre reménytelenül alkalmatlan ifjú istápolásával. Ám ő nem olyan lélek, aki ne állna egy szerelmespár mellé.

Zatoichi 04-E.pngA drámai rész Kane alakja köré fonódik. Az egyetlen nő, aki három történetben is szerepet kapott. Az előzőekhez képest nagyot fordult az élete. Az újabb találkozáskor egy nehéz természetű, gátlástalan roninnal él együtt. Az illető pedig az első veszélyes gazfickó, aki szándékosan hívja ki a főhőst. Banry Masayo alakítása tényleg emlékezetes. Még az élete utolsó pillanataiban is ártani akar Kane befeketítésével. A filmből nem derül ki, vajon igazat mond-e, vagy hazudik. Ichi nem hisz neki és a néző sem igazán. A szavai azért képesek keserű ízt hagyni a masszőr szájában.

Zatoichi 04-D.pngA film a saga egyik igazán közönségbarát darabja, könnyen követhető történettel. Egyedül az nem világos benne, hogy a főhősünk minek megy a jakuza főnökök találkozójára, ahol nyilvánvalóan nem látják szeretettel. A továbbiakra vonatkozóan pedig azért fontos rész, mert végleg megalapozódik a kardforgatói legendája, kiderül, miért lesznek állandóan a nyomában a fejpénzre vadászók, és az is, hogy mi az oka a bandavezérek szüntelen gyanakvásának a neve hallatán. (Négy kalandban négy főnököt vág le, így a többi körzetben érthető módon rossz híre támad.) Az, hogy egyetlen "családba" sem hajlandó belépni állandó tagnak, a függetlenségre vágyó jelleméből adódik.  Az ojabunok ugyan szeretnék maguk mellett tudni a híres kardforgatót, de legalább annyira félnek is tőle, hogy ellenük fordul.  Ez a rész az, ahol már többször feltűnnek a "Zatoichi bölcsességek," amik a további epizódoknak mintegy védjegyévé válnak.  Ám a teljes kiforrottságot még most sem érte el a karaktere, így újabb meglepetések várják a folyamat követőit.

Alul, a mellékelt részletben láthatjuk, mit jelent egy formában lévő Zatoichival ujjat húzni.

 

Szólj hozzá!

2014.06.22. 12:09 Oldfan

Zatoichi 03 - A New Tale of Zatoichi (1963)

Címkék: csambara tokuzo tanaka Shintaro Katsu Zatoichi

Az első két mozi kiváló fogadtatása után nyilvánvalóvá lett, hogy a DAIEI kincsre bukkant. Ennek megfelelően változott a sorozat megítélése. Főhelyre került a tervezésnél, ami számos változást hozott. Az első jele természetesen a bővebb anyagiak lettek, hiszen a látványosabb kiállítás várhatóan még több nézőt vonz, ezzel a stúdió döntéshozói tisztában voltak. A több pénznek köszönhetően a harmadik mese már színesben lett leforgatva. Ezzel persze nem ért véget a sor. Annál is inkább nem, mert a stúdió innentől kezdve hosszú távon számolt Katsu hősével. Ennek finom jelzése volt az új főcím zene. Továbbá Zatochi karaktere még félkésznek volt mondható. Az előző mozik számos kérdést vetettek fel vele kapcsolatban. Közülük a két leggyakoribb volt, hogyan tanult meg vívni és miért nem lép ki a jakuza világból, amely láthatóan a terhére van. A harmadik film ezekre volt hivatott választ adni. Nézzük, mire jutottak.

Zatoichi 03-A.png

Zatoichi elhatározza, visszamegy az egykori mesteréhez. Útközben találkozik egy gyermekkori barátjával, akinek az élete például szolgál neki arra, hogy lépjen ki az amúgy sem kedvelt jakuza világból. A nagy fogadalom viszont rögtön akadályba ütközik. Ugyanis az előző részben megölt bandafőnök testvére van a nyomában. Bár az első összecsapást megússza, nyilvánvaló, hogy az ügy nincs lezárva. A mesterével történő ismételt találkozás visszás érzelmeket kelt Zatoichiban. Az emlékek szépek, de érzi valami megváltozott a vívóterem körül. Ám a szenszej ifjú húga nagy vonzerő a maradásra. Kérdés, mennyit kockáztat érte…

Zatoichi 03-D.png

Az alkotók nem sokat tétováztak, vak főhősünket rögtön bedobták a mélyvízbe, vagyis egy bosszúállás közepébe. Ráfejeltek még a hírhedt Tengu lázadás bujkáló túlélőivel, néhány alvilági gazemberrel és egy jókora magánéleti konfliktussal. Sajnos, mint annyiszor a sorozat folyamán, a logika ezúttal sem bizonyult erős oldaluknak. Így Zatoichi alighogy megfogadja, hogy elég volt az utált életmódból, máris újra gyilkol. Igaz, önvédelemből. De hogy miért veszi útját oda, ahol állandóan katana csattogás van, az már rejtély. Miként az is, hogy egy vívómester miért tanította meg az önvédelemre. Az még beleférne, hogy kihívásként fogta fel egy vak oktatását, de hogy egy szamuráj, legyen bár ronin, az alvilághoz tartozó valakit fogadna be a tanítványai közé, nem hihető. Míg az előző két moziban vajmi csekély magánélet jutott szerény masszőrünknek, most aztán igyekeztek bepótolni a dolgot. Leginkább a jakuza világból történő kiugrás körül forognak az események, de egy-két mondat erejéig felbukkannak a szülei, pontosabban, hogy a sírjukhoz kéne eljutni. Amit persze nem tesz meg, és ez nem illik Zatoichi jelleméhez. A volt dajkája szintén előbukkan, de ugyancsak epizód szinten. (Sok angol szövegben nagymamaként van fordítva, de az már végképp kilóg a sorból. Képtelenség, hogy Zatoichi védtelenül hagyná, ha az volna. Miként az is, hogy az ellenségei ne próbálnák felhasználni ellene. A rokonságot számon tartották, de a dajkaságról annyi idő után valószínűleg csak az érintettek tudtak már.) A szerelmi affér hitelessége sem az igazi, ha logikázni kezdünk. Egy szamuráj család lányát nem abban a szellemben nevelték, hogy a társadalom aljához tartozót képes legyen párként elfogadni. A szereplőválasztást mondhatni elszúrták. Ugyanis a „húg és báty” között ránézésre is van legalább harminc esztendő. Az apa-lánya kapcsolat hihetőbb lett volna. Viszont az, hogy a lánykérést megfordították és igazából „fiúkérés” lett, bármilyen furcsa, kifejezetten jól működik.

Zatoichi 03-E.png

A fenti hibának mondható dolgok tulajdonképpen csak akkor jönnek elő, ha az ember elkezdi kivesézni a dolgokat, a filmen belül simán gördül a történet. Bár kevés akció van benne és a története lassú folyású, a korszak egyik legsikeresebb csambarájának bizonyult. Az oka nyilvánvalóan Zatoichi új karaktere volt, de az is hozzájárult, hogy a moziban számos kiváló kisebb drámai helyzet van elhelyezve, amik képesek megragadni a figyelmet. A szerelmi szál furcsaságát említettem, de a testvérbosszulás sem a sémákat követi. A mester-tanítvány kapcsolat fokozatos felborulása szintén leköti a figyelmet. Zatoichi ebben a moziban először kerül szembe egészséges, harcra kész szamurájokkal. A filmvégi nagy leszámolásos jelenet a saga egyik legjobban sikerült koreográfiája. A képzett harcosok elleni küzdelem képes visszaadni azt a halálos veszélyt, amit a létszámban nagy, ám a kardhoz nem értő jakuzákkal történő összecsapásokból sokszor hiányzik. Ez a rész jópár alapvető tulajdonságát mutatja meg a hősünknek. Megtudjuk, mennyire fontos számára az elesettek védelme, nem idegen tőle a hála, képes szeretni, megalkudni, sőt, megalázkodni is. Ugyanakkor bebizonyosodik, túl sok szállal kötődik a megvetett életformájához. Miután három részen belül két hatalmas szerelmi válságot él át, valamennyire indokolttá lesz, hogy a további epizódokban erősen vonakodik bármilyen érzelmi kapcsolatot felvállalni az egyébként szép számmal sorjázó hölgyekkel.

Zatoichi 03-G.png

 

A rendező ezúttal Tanaka Tokuzo volt, aki ekkor még a nagyfilmek világában munkálkodott, majd az 1970-es évektől kezdett átnyergelni a TV stúdiók világába. A képi világa nincs annyira finoman kimunkált, mint Misumié volt, de a színekhez nagyon ért. Van stílusa. A Zatoichi és Jajoi szokatlan megkérési jelenetéhez kifejezetten illenek a beállításai. Egyszerre intimek és távolságtartóak. Úgy, ahogy félénk szerelmesekhez illik, akik tudják, mekkora köztük a társadalmi szakadék. A harcok filmezéséről pedig csak felsőfokú jelzőket szabad használni. A zene felfrissült, de az első rész gyönyörű mélabús dallamát szerencsére azért nem dobták teljesen sutba. A pompás színvilágú képek sora nyilvánvalóan újabb közönségréteg bevonását szolgálta. A DAIEI a megbízható színészei sorát vetette be a kisebb szerepekre. Csak a mester megformálója némi meglepetés. Seizaburo Kawazu viszonylag keveset kapott főszerepet, de itt bizonyítja, hogy bízhattak volna benne többször is.

Zatoichi 03-B.png

A harmadik mozi egyértelművé tette, újabb Zatoichi történetekkel számol a stúdió, a nézők egyöntetű helyeslése mellett. Az első színes film tovább bővítette a sikersorozatot. Egyszerre drámai, érzelmes, meglepő elemeket felvonultató, de az izgalom sem hiányzik belőle. A gyengeségei pedig nem ordító hibák, az erényei mellett eltörpülnek. Merem ajánlani olyanoknak is, akik egyébként nem kedvelik a kardcsörgést. Van abból a moziban, de jóval több, értékesebb szórakozással képes szolgálni. Lentebb például Zatoichi a barátja családjának és a fogadóban pihenőknek zenél egy kicsit.

 

Szólj hozzá!

2014.05.26. 07:51 Oldfan

Zatoichi 02 - The Tale of Zatoichi Continues (1962)

Címkék: csambara tomisaburo wakayama Shintaro Katsu Kazuo Mori

Zatoichi 02-D.pngMiként egykor a híres római, Zatoichi jött, látott és győzött. Kenji Misumi vizuálisan kiválóan felépített, Kurosawa legjobb filmes megoldásait alkalmazó, de mégis egyedi mozija pazarul teljesített. A kritikusok lelkendeztek,  de ami még fontosabb volt, a közönség tódult megnézni a hétköznapi ember hőssé emelését. Már pedig, - mint később annyiszor, - a minőségre a fennállása alatt mindig adó DAIEI stúdiónak akkoriban égető szüksége volt a pénzre. Nem hagyták hát parlagon heverni a sikert. Hat hónap sem telt el, máris piacra került a második kaland. A rendező az a veteránnak számító Kazuo Mori lett, aki tökéletesen alkalmazkodott a japán filmipar feszített tempójához. (Akadt olyan éve, amikor öt mozit rendezett!) Az persze sejthető, hogy nem Misumi kimunkált aprólékos képi világát alkalmazta, arra egyszerűen nem volt elég a forgatási idő. Ám szó nincsen összecsapott filmről, stílusváltásról már inkább. Zatoichi új története egyértelműen a csanbara irányába mozdult el, bár - szerencsére - sok mindent megőrzött a drámai eszköztárból is.  Azért minden nem klappolt. Nem véletlen, hogy a második darab a saga legrövidebb filmje lett a maga mindössze 72 percével. Másrészt viszont olyasmit tett, amit aztán a későbbiekben hamar elfelejtettek a készítők. Kapcsolódott az előző részhez.

Zatoichi, az ígéretéhez híven, egy évvel később visszaindul Sasagawába, hogy az ő keze által elesett Miki Hirate sírjánál imádkozzon. Útközben masszírozással keresi a kenyerét. Eközben olyan vendége akad, aki nem teljesen épeszű. Semmi gond nem volna ebből, ha az illető nem az egyik főúr. A klán feloszlatásától rettegő csatlósok el akarják némítani a fölöslegesnek ítélt tanút. Miután úton vannak és nem maradhatnak sokáig, az első kudarc után a helyi jakuzákat bérelik fel a feladat befejezésére. Ichi további bajára feltűnik a testvére, akivel gyűlölik egymást egy régi sérelemből kifolyólag.

Zatoichi 02-B.png
Zatoichi karaktere még nem állt készen az első filmben. Igazából csak a fő jellemzőit vázolták fel, a részletek kidolgozása a folytatásokra várt.  A folyamat elkezdődött, de korántsem  lett teljes. A nézőket leginkább izgató kérés, miszerint hogyan vakult meg és miként  vált ilyen kiváló vívóvá, ezúttal sincs megválaszolva. Másrészről viszont teljes eszköztárával megjelenik a vak masszőr különös vívótechnikája. A kuporodott testtartás, az úttapogatásra használt botból káprázatos gyorsasággal elővillanó egyenes kard, a táncszerű elhajlások és az ellenfelet megtévesztő mozdulatok itt már jól kidolgozottak. Mori mégiscsak kalandfilmes rendező volt, értette a dolgát, hogy miként kell a nézőt kiszolgálni. Katsuban igazi társra lelt, ő valóban gyors kézzel rendelkezett.. Ám ha vívásról van szó, a pálma mégsem az övé. Tomisaburo Wakayama, aki az életben is féltestvére volt Katsunak, nem csak itt a filmvásznon, játssza a legveszélyesebb ellenfelet. (1962-ben még az öccse árnyékában él, majd tíz évvel később a "Lone Wolf and Cub" mozik által robban be a nyugati világba, ahol nagyobb sztárrá lesz, mint Katsu.) Miután a testvéri kapcsolatuk Japánban közismert volt, a filmbéli szembenállásuk külön pikantériát adott a látványnak. Wakayama színészként akkoriban kezdőnek számított, de a kardforgatásban korántsem. A bal karját leszíjazták a testéhez, mert egy megnyomorodott banditát alakít. A pokolian kényelmetlen testtartás ellenére olyan harci jeleneteket vettek fel vele, amik a mozi erősségét jelentik. Mert összecsapásból van bőven. Zatoichi szamurájokkal és két jakuza bandával is szembekerül a fenekedő testvéren kívül. Ezúttal nincs mit kifogásolnia az akciókra vágyó nézőnek. A mozgalmas jelenetek sorába ügyesen építik be az előző mozira történő utalásokat. Zatoichi elkeseredettségét az egykori horgászatok színhelyén, hogy egy értelmetlen bandaharc fosztotta meg egy mindig hőn remélt baráttól, igen eltalálta Kazuo Mori, aki szerencsére ugyanolyan hangsúlyt helyezett a természetet mutató felvételekre, mint Kenji Misumi. A kedves lány, Tane, szintén visszatér, és úgy néz ki, férjhez megy egy becsületes ácshoz.

Zatoichi 02-A.pngVak masszőrünk pedig Casanova könnyedségével bűvöli el a nőket, ám korántsem az olasz amorózó céljának okából. A múltkor győzelemhez segített, de arra érdemtelen jakuza főnök ezúttal beáll a pénzre hajtók sorába. Lehetne több esze is, de nincs, és a közönség örömére eléri a neki kijáró sors. Az új elemek a szamurájok, akik lebecsülik a vak masszőrt. A kifejlet sejthető.

Zatoichi 02-c.pngA testvérharc oka igazi balladai homályként van jelen. Pár elejtett szóból, az érintettekből kibukó  rövid mondatokból kell összerakni a történteket. Nem lehetetlen feladat, de figyelni sem árt hozzá. Zatoichi családi háttere igazából itt van csak jelen a mozifolyamban. A későbbi történetekben már csupán utalásokat hallunk róla, ellentmondásokat tartalmazó részletekkel. (A megvakulásáról Zatoichi eltérő dolgokat mond a későbbi mozikban, mind az életkorát, mint a történtek mikéntjét illetően. Sosem derül ki, hogy szándékosan teszi-e, vagy csupán az volt a gond, hogy más és más írta a  soron következő forgatókönyvet.) Itt hasonlóan homályos, hogy miként lett körözött gyilkos és rabló a fivéréből, aki a film szempontjából egy teljesen fölösleges karakterrel tűnik fel időről időre. Azt hiszem, a mozi pedig amiatt ér olyan kurta-furcsa véget, mert elfogyhatott a forgatásra szánt pénz. A lezárás egyértelműen a leggyengébb pont a kétharmad részéig ügyesen operáló, utána viszont már kapkodó történetben. A második film még egy dologban lezárónak számít. Több fekete-fehér mozi már nem készült Katsuval. A vak masszőr a továbbiakban színesben fogja aprítani a gazfickókat. Kisebb  hibái ellenére sem mondanám gyenge opusnak. Inkább azt sajnálja az ember, hogy mennyivel jobb lehetett volna. Lentebb egy rövid tisztelgés látható a sorozat díszkiadása kapcsán.

 

Szólj hozzá!

2014.05.14. 07:15 Oldfan

Zatoichi 01 - The Tale of Zatoichi (1962)

Címkék: Kenji Misumi Shintaro Katsu Zatoichi

A japán film egyik közismert karaktere meglehetősen régen kezdte el végtelennek tűnő vándorútját.  Szép karriert futott be, alig van olyan része a világnak, ahol ne hallottak volna róla. Huszonhat nagy mozifilmben és száz televíziós epizódban alakította a legnevesebb megszemélyesítóje, Shintaro Katsu. Ma az első kalandja kerül terítékre, de mielőtt nekilátnánk, menjünk vissza egy kicsit az időben.
A 2. Világháború után a megszálló amerikai hatóságok egy darabig nem engedélyezték szamurájos filmek forgatását, attól tartva, a nemzeti büszkeség ápolása felkorbácsolná ellenük az indulatokat. Ahogy múltak az évek, a dolog okafogyottá vált és a daliás harcosok újra megjelenhettek a nagyvásznakon. A stúdiók kezdetben jobbnál jobb mozikkal álltak elő, beköszöntött az 1950-es évek "aranykorszaka." Természetesen ez az állapot nem tarthatott a végtelenségig. Fogytak a témák, egyre nehezebb volt eredeti történettel előállni.  Ezenkívül új nemzedék nőtt fel Japánban, akik ráuntak  a kaszt viselt dolgainak taglalására. Az sem volt elhanyagolható tényező, hogy a szamurájok - minden nemzeti büszkeség ellenére, - a japán társadalomnak csak egy szeletét képviselték. Az emberek új hősökre vágytak. Így az 1960-as évek elejére az érdeklődés egyre csökkent a szamurájfilmek iránt. Ami ezzel fájó módon együtt járt, a bevétel szintén esett. A stúdiók vezetése igyekezett kiutat találni a válságból, tehát nagy keletjük támadt az új ötleteknek.  Ekkor állt elő Katsu egy eddig nem látott karakterrel, és sikerült elérnie, hogy a döntéshozók rábólintottak az javasoltakra. Ahogy mondani szokás, a többi már történelem. Egyike lett a stúdió ifjú reménységeinek, későbba vezető színészei közé küzdötte fel magát, Zatoichi neve pedig összeforrott a személyével.
Zatoichi 01-A.pngAkkor jöjjön a történelem, úgy stílusos, ugye? Bármilyen meglepő, létezett Zatoichihoz hasonló történelmi alak. Abe Tsunazaemonnak hívták és szinte bizonyos, hogy a "Sadoichi" nevet is használta. Fukushimában temették el a Jokoji szentély közelében. Az ő személye ihlette meg Kan Shimozavát 1948-ban, hogy az 1800-as évek közepén Japánt bebarangoló vak csavargó kalandjairól írjon. Katsu így nem csupán fejest ugrott a vakvilágba, hogy némi képzavarral éljek. Egyébként már 1960-ban eljátszott egy nagyon hasonló szerepet, amit mostanság már egyértelműen a legendás sorozat előfilmjének tekintenek. Shiranui Kengyo, vagyis "Secrets of a Court Masseur" címen futott. (Már felújították, elérhető.) Az a Kazuo Mori rendezte, aki aztán később jónéhány epizódot letett az asztalra Zatoichi kalandjaiból. Az alapötlet tehát adva volt, de a karaktert viszont alaposan átgyúrták. Ráfért, az udvari masszőr korántsem pozitív figura. Zatoichi viszont hiába nyomorult és kitaszított, emberségből minden alkalommal jelesre vizsgázik. Azért nem makulátlan jellem. Iszik, kockázik, és ha az kell, csal a játékban. Gyűlöli azt amiben él, de szabadulni nem képes belőle, pont a hibái miatt. Mert míg az '50-es évek szamurájai a társadalom krémjét jelentették, az új tipusú hős már jakuza, vagyis  az alvilág tagja. Ráadásul vak és masszőr. A munkaközpontú Sógunátus idején egy ilyen egyén a társadalmi ranglétra legvégén állt. (A 2003-as Kitano mozi magyar címe a "A szamuráj( Zatoichi)" világosan jelzi, a kiadónak lövése nem volt a témáról. "Japán és karddal járkál, csak szamuráj lehet." Olyan hiba ez, mint Európában egy kalap alá venni a cigányprímást a hercegprímással. De ez már egy másik történet, hagyom hát most.) Zatoichi számos olyan hibával bír, amelyek láttán a néző magára ismerhet. Mégis képes elnyerni a szimpátiánkat az által, hogy a valóban fontos döntéseknél mindig a tisztesség útját választja, gyakorta önmaga hátrányára.
A rendezést Kenji Misumire bízták. A DAIEI stúdió gondosan járt el. Tudták, sok múlik a film sikerén vagy bukásán. Kevéssé ismert tény, de Misumi alaposan tanulmányozta Akira Kurosawa két moziját. Ekkor már a piacon volt a Jojimbo (A testőr) és a Sanjuro.  Mindkettő új hangot ütött meg az 1950-es filmekhez képest. Mifune nagyszájú, tekintélyt semmibe vevő testőrét nem szándékozták utánozni, viszont azt annál részletesebben elemezték, hogyan lehet humort úgy elhelyezni egy kalandos történetben, hogy azért a végeredmény mégse legyen komolytalan.Zatoichi 01-F.png Az első kalandban aztán végül kevés érvényesült belőle, de nem felejtődött el.(A lenti csatolt videóban azért megismerhetjük a főhős egyik gyakorta visszatérő furfangját.) Misumi ugyancsak alaposan megfigyelte Kurosawa képi világát, ez világosan tetten érhető a moziban. Chishi Makiura brilliáns fekete-fehér felvételei pazar összhangban vannak a rendezői elképzelésekkel. Annyira erős párosnak bizonyultak, hogy igazából végérvényesen megalapozták a saga további képi világát, amitől csak ritkán és részletekben tértek el. Akira Ifukube kellő pillanatokban megszólaló, sötét tónusú zenéje tovább fokozza a már önmagukban is megragadó, jelképekkel teli fényképezés hatását. Az első kaland, melynek középpontjában a Sukegoro és Shigezo főnökök közötti bandaharc áll, a Sógunátus korának egyik legjobban dokumentált, országos hírré lett összecsapása volt.  Nyilván nem véletlen a választás. A japán néző ezúttal nem érzett mesterkéltséget a történetben, ami az "aranykorszak" lezáró szakaszában bizony sokszor megesett a belterjes, vagy fikciókra alapozó szamuráj moziknál. Mégsem a gengszterek egymás gyilkolása adja film központi magját. Ebbe bizonyára belejátszott az, hogy a DAIEI eleve közepes költségvetésűnek szánta a kísérletet, továbbá az, hogy Katsu sem ebbe az irányba óhajtotta terelni a dolgokat. Nem vérontást akart, hanem karakterközpontú történetet. Így alakult, ami a siker egyik fontos összetevője lett. Az elhíresült bandavezéreken kívül feltűnik a hírhedt Miki Hirate, aki szintén nem kitalált személyiség. Ő a tüdőbeteg ronin, aki a filmeben egyszerre ellenfele és barátja a vak masszőrnek. De a haszonleső Tate, vagy a jószívű, nehéz életre kárhoztatott húga sem könnyen feledhető szereplők. Ráadásul színészileg csupa dicsérendő alakítás láthatunk. A társadalom peremén élőkkel könnyű volt azonosulni a moziba járók döntő többségének, de azért egy pillanatig sem igyekeztek romantikus figuraként ábrázolni őket.

Zatoichi 01-E.pngA jakuzák kegyetlenek, kicsinyesek, mohók, haszonlesők, kizárólag önmagukért élnek. Zatoichi persze kivétel, az erkölcsi fölénye vitathatatlan. Kenji Misumi végig különleges beállításokkal dolgozott. A kamera állandóan karnyújtásnyira van a szereplőktől, mondhatni testközelben. Ez Zatochi világához igazodik, hiszen a hangok, szagok, önkéntelen reakciók neki mind fontos információkat adnak. A felvevőgép az arcokra koncentrál, így a néző tökéletesen tisztában van egy-egy karakter jellemével, miközben a rendező jól kitalált epizódokon át mutatja be, miként küzdi le  Zatoichi azt a hátrányát, hogy kénytelen csupán a szavakra hagyatkozni. Vagyis, az ellenfelei így hiszik, ám hősünk kifinomult érzékeiről csak a néző tud, ők nem. Túl ostobák hozzá, hogy felismerjék, vagy a gőgjük nem hagyja, hogy komolyan vegyenek egy vak embert. Amikor megadják az árát, senki nem sajnálja őket.

Zatoichi 01-C.png
Zatoichi és Miki Hirate alakjai érdekes ellenpontok. Túl azon, hogy a társadalmi helyzetük mily nagy mértékben különböző, más az életútjuk is. A ronin saját szavaiból derül ki, hogy az életvitele miatt csúszott le a sikátorok világába, míg a masszőr hatalmas hátrányból indulva harcol ki magának megbecsülést, legalább annyit, amennyire módja van. A szamuráj halni készül, a masszőr nagyon is élni akar. A harcuk nem abból a puszta véletlenből fakad, hogy szemben álló bandák tagjai, hanem két életszemlelet megütközése. Az európai néző időnként elcsodálkozhat a japán  történetekben elég gyakran felbukkanó kérdésen: "Meghalni jöttél ide?" Az első reakciója önkéntelenül az, észnél van-e kérdező. Pedig a szamurájok erkölcsiségébe bőven benne volt ez a filozófiai megközelítés. Gondoljunk csak a Harakiri kiinduló helyzetére. Az akinek elege van a méltatlannak ítélt körülményeiből, kiválasztja a halála helyszínét és módját. Legyen az a gyomor felnyitása a harcostársai előtt, vagy egy nemes ügy képviselete a biztos halált jelentő túlerő ellenében, mint a "Szamurájok és banditák" Kumokiri Nizaemonja esetében, aki másodmagával indul a teljes régi klánja ellenében. Hirate  a végét járja, otthona nincs, kimondatlanul is csak azért etetik a jakuzák, hogy a vágja majd az ellenfeleiket, ha eljön az összecsapás ideje. Hiába a tudása, a tömeg várhatóan le fogja gyűrni, felkoncolja a vívni sem tudó alja nép. Számára üdvözítő egy képzett harcos kezétől elesni. A méltó halál kultusza erős volt abban a társadalomban. A csaták után a szamurájok megvizsgálták az elesett bajtársaikat és egy-egy "szép vágás" okozta halál növelte az elhunyt tiszteletét, meg a családjáét. Tehát bennük eleven élt ez a szemlélet.

Zatoichi 01-B.pngZatoichi a másik véglet. A Sógunátus semmit, de tényleg semmit nem törődött az "érinthetetlenek" kasztjával. Még a statisztikákban sem szerepeltek. Például jakuzák, prostituáltak, szabadult bűnözők tartoztak oda, de a masszőrök és a cirkuszi mutatványosok is, meg még sokan mások. Az Edó korszak végére az ország lakosságának kb. 25 százalékát adták már. Nem csupán az uralkodó kaszt, de a köznép sem becsülte ezeket az embereket. Később, az 1960-as évek második felében jelennek majd hangsúlyosabban Hideo Gosha filmjeiben. Nekik egyetlen büszkeségük maradt. Az, hogy élnek. Megalázhatják őket, megcsonkíthatják, mindent elvehetnek tőlük, a becsületüket, életcéljukat, akkor sem dobják el az életüket. Zatoichi közéjük tartozik, bár a fentieknél azért sokkal több van benne. Kedveli a tüdőbajos ronint, de a végsőkig küzd az életéért. Ez a saga minden filmjében így van. Számára az a tragédia, hogy a lassan, mondhatni szemérmesen bontakozó barátságuk, eleve halálra van ítélve. A párbajt mégsem árulásként fogja fel, ez világosan kitűnik a film végén, amikor a temetésről rendelkezik. Tisztában van vele, a barátja megtisztelte őt, és a döntése a kasztjának szokásaiból ered.

Zatoichi 01-D.png

Az első történet még néhány más jellemző dolgot is adott a folytatásokhoz. Az egyik fontos jellemvonás, hogy a vak vándor mindig a hölgyek kedvence, bármerre jár. Lehet piszkos, nincstelen, elnyűtt ruházatú, de a másik nem tisztelete, a nők emberszámba vétele mindig képes ellensúlyozni a külsejének hiányosságait és a testi fogyatékosságát.  A  sorozatban számos alkalommal nyilatkozik a világ dolgairól, szinte közmondásokká lett megfogalmazásokkal. A sort itt a jakuzák summás."helyre tevésével" nyitja meg. (Nem spoilerezem el, mi az.)
A "Zatoichi története" lassú folyású, de igen hangulatos mozi, melyen vajmi kevés nyomot hagytak az elmúlt évtizedek. Művészi eszköztára nem kopott meg. Ugyan jellegzetesen japán történet, de az üzenete a világ bármely táján képes érvényesülni. Mindössze figyelmes néző igényeltetik hozzá. Aki még nem látta, nem fogja megbánni, ha rászánja az idejét, hogy megismerje  az ikonná lett főhős bevezető kalandját. Magyar felirat egyébként készült mind a 26 mozifilmhez.

 

 

Szólj hozzá!

2014.04.20. 14:14 Oldfan

Legendary Swordfights of Yagyu Jubei (2005)

Címkék: csambara tv sorozat Hiroaki Murakami

Legendary 01.pngAmikor 1614-ben Szekigaharánál a Tokugawa klán és szövetségesei legyőzték a Tojotomik vezette erőket, úgy tűnt, végérvényesen lezárult a Japánt polgárháborúk sokaságába döntő "hadurak korszaka." Ám ez csak a felszín volt. Még 14 évvel később is csak véres háborúban sikerült felszámolni a maradék Tojotomi erőket az oszakai várnál. Innentől kezdve egyértelmű volt, kié a fő hatalom. Vagy mégsem volt ennyire egyértelmű? Mi tagadás, magam is az első véleményen voltam, miután a mozikban régebben szinte kizárólag ez az álláspont érvényesült. Mostanság a  TV sorozatok, már csak terjedelmük folytán is, ennél árnyaltabb képet mutatnak. Lássunk hát némi történelmi kitekintést. A harmadik Tokugawa sógun, Iemicu, uralkodásának periódusa kifejezetten kedvelt a japán filmkészítők körében, éppen az összetettsége miatt. A nagyúr születésének pontos időpontja nem ismert. Gyermekkorában még a Takecsijo nevet viselte, az Iemicu nevet akkor kezdte használni, amikor övé lett a méltóság. Nem volt egyszerű eset a képletes trónig eljutnia. (Képletes, mert formailag azért a császár volt a nemzet ura.) Takecsijó legfőbb riválisa Tadanaga, más néven Dajnagon volt, a tulajdon öccse. A főurak egy része őt tartotta alkalmasabb vezetőnek, sőt, az édesanyjuk sem az elsőszülöttet támogatta. Viszont a nagyapa, Iejaszu, a Sógunátus megteremtője, egyértelműen Iemicu mellett tette le a voksát. Már pedig visszavonulás ide vagy oda, Iejaszu szava perdöntőnek számított. A rivalizálás vége az lett, hogy Tadanaga kényszerű öngyilkosságot követett el, a támogatóinak klánját többségében feloszlatták, szaporítva ezzel a Tokugawák ellenségeinek számát. Ráadásul a császári udvarral sem volt felhőtlen az új sógun viszonya, mert az uralkodó és az udvaroncai igyekeztek volna szabadulni a rájuk kényszerített kalitkából és igazi hatalomra vágytak. A régi Tojotomi birtokokon pedig még mindig voltak lazongásra bármikor kész roninok. 

Legendary 02.pngAzt hiszem, ennyiből már látható, a korabeli belpolitikai helyzet több mint kényes volt. Ekkor indul a sorozat, a központba az egyik leghíresebb kardforgató életének eseményit helyzve. Ő Yagyu Jubei, akinek küldetéseiről vannak tényleges adatok, lévén hogy családjuk a Tokugawák belső biztonsági szolgálatának vezetői voltak hosszú időn át. Viszont pont ezért épp eleg homályos részlet is akad, mert a titkos küldetéseket már akkor sem verték nagydobra. Tehát az írói fantáziának kellő szabadsága van.
1634-ben, amikor Iemicu sógun már 11 éve uralkodik, még mindig forrnak az indulatok a testvére halála miatt. Veszedelmes összeesküvés van kibontakozóban, amit Toda Kageju, Dajnagon (Tadanaga) nagyúr egykori vívómestere szervez. Mivel a belső Tokugawa körön belül is akad titkos támogatója, a veszély nem lebecsülendő. A Jagju ház feje, Munenori uraság, haza rendeli a tíz éve harcosi  tanuló úton lévő legidősebb fiát, hogy legyen segítségére a lázadók elpusztításában. Bonyolítja a helyzetet, hogy Dzsúbi korántsem osztja azt a nézetet, hogy a családnak mindenben szolgálnia kell a Tokugawa klán érdekeit. Azért engedelmes gyermekként elindul a veszélyes küldetésre, néhány nindzsa kíséretében.
Legendary 05.pngA mini-saga három, nem túl hosszú évadot ért meg. Az első mindössze hat, egyénként mintegy 45 perces részből áll. Számomra meglepően erős volt az önállóan ugyancsak helytálló epizódok tartalma. Szerencsére nem a legegyszerűbb "jó fiúk a gonoszak ellen" megoldásra redukálták le a történeteket.(Igazából minden egyes rész  önállóan is élvezhető, annál inkább, mert a narrátor a biztonság kedvéért összefoglalja a kiinduló helyzetet.) Olyan konfliktusok bukkannak fel, amik valódi drámai helyzeteket idéznek elő. Az élet összetettebb a fekete-fehér megközelítésnél. Akciódúsnak nem nevezném a látottakat, de a műfaj jellegéből adódóan remek kardpárbajok zárják le a konfliktusokat. Tényleg minőségiek.  A zene  - végre! -  a tradícionális japán hangszerekre épül, nem akar nyugatias lenni. Néha ugyan kissé szirupos vagy néha érthetetlen módon humorosra vált a fő ellenfél Kageju feltűnésekor, ami rontja a hangulatot. Azért többségében jól kitalált dallamokkal operálnak. A fényképezés minőségi. Legyenek bár esti fölvételek, minden látható. A táj végig gyönyörű,  a díszletre sem lehet panasz, erre nagyon ügyeltek. Mintha  valóban  a japán középkorban kalandoznánk. Hiroaki Murakami alakítja a főhőst. Kissé idős a szerephez, de nem ordítóan nagy a különbség. Viszont remekül forgatja a katanát és a drámai pillanatokat ugyancsak képes visszaadni. A fő ellensége az a Yutaka Matsushige, aki bizonyára az 1998-as "A kör" moziból lehet leginkább ismerős a közönségnek. Okos, veszélyes összeesküvő, erős erkölcsi háttérrel. Jól kitalált karakter, a többiekhez hasonlóan.

Legendary 03.pngNem főszereplő ugyan, de Sonny Chiba szintén feltűnik mint a hírneves Mijamoto Muszasi. A Jagju ház fejét pedig a veterán Iszao Nacujagi viszi képre. Ők pedig  mindig képesek magukra vonni a figyelmet. A rendezőket nem  adták meg az angol nyelvű stáblistában. Bizonyára a helyi szokások szerint több kézben volt a direktori pálca, de a sorozat azért egységes képet mutat.
Jubei harcainak első évada kifejezetten jónak bizonyult. Mindössze egyetlen változatban érhető el a világhálón, így aki rábukkan, annak nem lesz gondja a magyar felirat illesztésével. Sajnos, a további két évadról csak pár ismertető szót lehet találni, de semmilyen filmes elérhetőségük nincs ezen sorok írásakor. Ha valaki mégis tudna letölthetőségről, kérem, jelezze számomra.

 

Szólj hozzá!

2014.04.10. 16:06 Oldfan

Souls In The Moonlight 02 (1958)

Címkék: trilógia dráma; Tomu Uchida

Bár nem szokásom, de ezúttal muszáj leírnom ide, hogy a második rész elolvasása előtt javallom megismerni az előzményeket, különben valószínűleg lesznek érthetetlen dolgok az olvasó számára ebben az ismertetőben. Miután a tartalom döntő többségében megegyezik a „Satan’s Sword” trilógia eseményeivel, aki arra is kíváncsi, olvassa el ott.

Souls In The Moonlight 2-C.pngRyonosuke további kalandjainak folytatását elemezgetni elég nehézkes ügy, mert a valóság keveredik a jelképekkel. Miként az első filmről szóló kritikában benne volt, Tomu Uchida rendezői felfogása áll legközelebb az eredeti regényfolyam szellemiségéhez. Mondhatni, hogy a fő karakter a buddhistáknak az emberi szenvedésről szóló felfogásának allegorikus megközelítése. A fényképezésben és a kameramozgatásban időről időre tetten érhető ez az álláspont. Tsukue mögött időnként absztrakt ábrák alakulnak ki, vagy a felvevőgép észrevehetően halad a felsőbb Nirvána állapot felől az alvilág irányába. Azért vannak egyszerűbb, közérthetőbb jelzések is., elsősorban a főhős életének eseményeiben. Ryonosuke természetesen megmarad anti-hősnek, amit már az első feltűnésekor elkövetett szándékos és embertelen gyilkosság egyértelműsít. De míg Okamotónál a zavart elme válik egyértelművé a végére, a Satan’s Sword moziknál pedig az esendő ember dominál, aki sorozatosan rossz döntéseket hoz, itt már sokban más a helyzet. Uchida úgy mutatja be a főhőst, mint akinek egész életét áthatja a karma, gyakorta szinte kifordítja önmagából, a saját érdekei, sőt, józansága ellenében cselekszik, valami végzetes nyomás hatására. Pedig ezúttal többszörösen kap lehetőséget a menekülésre. Mint azt tudhatja az olvasó, Misumi és Okamto rendezéseinél a fő bajforrás Hama megerőszakolása volt. Uchida malomjelenetének csöndessége világosan jelzi, ha képileg nem is mutatja, hogy nem történik semmi ilyesmi. (A malomjelenet minden filmben kulcsfontosságú.) Ez igazolhatja, hogy Hama reinkarnációja a második részben nagyon megértően viszonyul Ryonosuke problémáihoz. Úgy, mint aki hibásnak érzi magát. Hiszen ő nem volt képes ellenállni a kemény, ám elfogadott próbának, a férje, Bunnujo, pedig még nagyobb mértékben okolható a felesége eltaszításáért, hiszen felül a látszatnak, nincs bizalom benne. A házastárs iránti bizalmatlanság pedig arrafelé nagyobb bűnnek számít, mint a világnak ezen a fertályán. A történetben további események erősítik még a karma hatásának fontosságát.

Souls In The Moonlight 2-D.pngRyonosuke többször is segítőkészséget, önzetlenséget mutat. Gyermekes nőn, prostituálton és megalázott szamurájon segít, a saját kisfiának sorsa foglalkoztatja. Mondhatni teljesen emberi módon viselkedik, - egy darabig, - hogy aztán egy perccel később már az ölést dicsőítse, vagy éppen szolgálja. Olyan, mintha valami vezérelné, a saját akarata ellenére. Ebben a moziban végig húzódik a jó és rossz küzdelme, ami a lelkében zajlik le. Van amikor a sors furcsa fintoraként láthatjuk. A megvakult főhős a hosszú japán furulyával zenél, ami gyakorta a lelki béke szimbóluma, mint például a Musashi történetekben. Így egyfajta kisebb jellemzéssel ér fel, hogy mesteri módon játszik rajta. Majd hasonló mesterségbeli tudással halálos fegyver lesz a kezében, amikor rátámadnak. A helyi néző minden bizonnyal erősebb szimbólumként éli meg, mint az európai.

Souls In The Moonlight 2-A.pngSzerencsére azért a lelki viharokon túl valódi eseményekben sem szűkölködünk. Tomu Uchida rendezőként és Kataoka Chiezo színészként vitathatatlan befolyással rendelkeztek a stúdió berkeiben. Ráadásul a gondolkozásmódjuk ugyancsak megegyezett erről a történetről. Következésképp a pénzforrás a szokottnál bővebben csörgedezett, ami a képi kiállításon túl a mozi hosszúságában is megmutatkozik. Volt rá idő, hogy az egyes karakterek emberi vonásait tettben és beszédben részletezzék. Johachi, a szolga, ugyan egyszerű lélek, de olyan igaz jellem, aki képes a jótevője családját szolgálni. Shichibei, a besurranó tolvaj, ellentétes utat jár, mint a főhős. Bár feddhetetlen ő sem lehet, de egyre több pozitív vonást mutat fel. Hyoma és Ohatsu lassan, szemérmesen bontakozó szerelmét, amit beárnyékol a közelgő, talán halált hozó párbaj, szintén élvezettel figyelheti a néző. Souls In The Moonlight 2-B.pngUchida valóban nagymestere volt a szakmájának. Pont annyira realista, hogy hihető legyen a tálalt kép, de nem naturalista. A kor árnyékos oldala jelen van, de nem kéjeleg a piszkos részletekben. Más részről képes romantikát adni, ám nem a lányregények stílusában. Épp csak annyit adagol belőle, hogy kellemes érzettel töltse el a ráhangolódni képes illetőt. Mindenkit biztosíthatok, akit kevésbé vonzanak a rejtett filozófiai részletek éppúgy elszórakozhat a cselekményességen, mit azok, akik szeretnek csemegézni az utalásokon. Bízom benne, ilyenek is akadnak az olvasóim között.

Ryonosuke utazása folytatódik hát a végső lezárás felé. (A regény egyik alcíme az, hogy „A gyilkos útja”, ami fizikailag és szellemileg egyformán értendő.) Akinek van kedve, csatlakozzon be a folyamatba.

Szólj hozzá!

2014.03.09. 11:22 Oldfan

Souls In The Moonlight 01 (1957)

Címkék: trilógia Kataoka Chiezo Tomu Uchida

Az első filmes trilógiába öntött feldolgozása „ A nagy Buddha hágó” monumentális regény sorozatnak 1957-ben indult Tomu Uchida rendezésében és Kataoka Chiezo főszereplésével. Ezt a hármast követték később Raizo Ichikawával és két rendező bábáskodásával a „Satan’s Sword” mozik, végül a legközismertebb „The Sword of Doom” Tatsuya Nakadai vívó és színészi parádéjával., amelynek folytatásai sosem készültek el. A véletlen és a filmforgalmazás szeszélye úgy intézte, hogy az ismertetők az idősorrendhez képest fordítva készültek, így a tartalomról szóló sorokat szűkre fogom fogni. Aki többet szeretne tudni róla, keresse meg a „The Sword of Doom” ismertetőjét, ott jobban megismerheti a regényfolyam születésének körülményeit és Ryonosuke viselt dolgainak kezdetét.

Souls In The Moonlight 02.pngA Sógunátus a végnapjait éli. A szamurájok világa felbomlóban, az erkölcsiségük már csak kevesek által van képviselve. Ryonosuke, az idősödő „ifjú mester” arra vár, hogy mikor veheti az apja örökét a vívóiskolájukban. Csakhogy az idős mester fölöttébb elégedetlen a fiával, nem óhajtja rábízni a vezetést. A frusztrált örökös a dühét másokon vezeti le, ami több tragédiához vezet. Végül menekülni kényszerül a forrongó fővárosba, ahol egy jó vívóra mindig szükség van, de az elvégzendő munka viszont piszkos. Ölni kell. Ami viszont egyértelműen azzal jár, hogy megszaporodnak ez ember ellenségei és kikerül a társadalom szélére. Továbbá, a lelket is megviseli, hiába próbálja tagadni a gazdája.

Souls In The Moonlight 06.pngAkkor ennyit a tartalomról. A továbbiakban a három feldolgozás eltéréseit próbálom számba venni. Az első nagy különbség az időtartam. A Tomu Uchida rendezte feldolgozás a leghosszabb, ebből következően volt idő a karakterek és az események részletes kibontására. Az ő trilógiája adja vissza leginkább, mitől volt annyira népszerű a regények sora. Bőven van bennük fordulat, összetett jellemek sorát láthatjuk. Hiába no, Tomu mester a TOEI stúdióban teljhatalommal bírt, vagyis az anyagiak mondhatni korlátlanul álltak a rendelkezésére. Nem érdemtelenül, a filmezés minden területén otthon volt. Minőséget tudott adni minden területen. Kalandokban, drámákban, színészvezetésben és bevilágításban egyaránt erős volt. A rendezése egyszerre sugároz realizmus és emelkedettséget. A kameramozgatása olyan, hogy a néző úgy érzi, jelen van a szamuráj kori Japánban.

Souls In The Moonlight 03.pngMiután a készültekor még az 1950-es évek „aranykorszakában” járunk, ennek megfelelő az ízlés. A főszereplő a kabuki hagyományokon felnőtt Kataoka Chiezo, - aki akkoriban a vezető színészek egyikének számított, - az ő erkölcsisége nem engedte a Nakadai alakította gonosz anti-hőst egy trilógia főszereplőjévé tenni. Így a „Souls In The Moonlight” mozik alapvetően eltérnek az utódoktól, viszont az eredeti írói szándékhoz talán a legközelebb állnak. Az alapötlet közel áll a keleti emberek életszemléletéhez. Az egyén harca a végzet, a „karma” ellenében. Ryonosuke egy a végtelennek tűnő várakozásba belefáradt középkorú szamuráj, aki úgy érzi, sosem állhat a saját lábára az apja miatt. A könyörtelenség jelen van benne, ez az első feltűnésekor rögtön kiderül, de aztán a tépelődő hajlama is. Fontos eltérés, hogy a Bunnojo halálának oka erősen más, mint amit azok láttak, akik már megismerték a későbbi mozikat. Egyrészt benne van két harci iskola rivalizálása, másrészt Ryonosuke csak próbára teszi Bunnujo asszonyát, nem erőszakolja meg. Vagyis a harci tornán lezajló halálos összecsapásnak nem ő az oka, hanem az, hogy a férj nem bízik meg a feleségében. Innentől ugye teljesen más az erkölcsi alapja az ellene irányuló bosszúnak, mint amit megszoktunk.

Souls In The Moonlight 01.pngKikerülhetetlen a vívóstílus elemzése. Azt rögtön tisztázni kell, hogy a valódi harci iskolákban tanultak és a mozikban mutatott látványos megjelenítéseknek nem sok közük van egymáshoz. Más a film, más az élet. Kataoka maga is többször elismerte, a harci tudása erősen hiányos volt, mert a színházi hagyományokban nem arra volt szüksége. Ha minden igaz, a híressé lett „néma technika” beállást mégis ő találta ki. Tudta, valami olyasmi kell, ami ellensúlyozza a képzettsége hiányait. A valódi vívásnál a harcos lazán fogja a kardmarkolatot, egyenesen a teste előtt tartja a pengét, amivel az ágyéktól a torkáig fedezi magát. Kis terpeszben áll, gondosan ügyelve az egyensúlyára, feszülten figyeli az ellenfelét, hogy gyorsan tudjon védekezni vagy támadni. A néma stílus ennek a tanításnak a megcsúfolása. A képviselője oldalt dűlve áll, a kardját kifordítja, oda sem pillant az ellenfelére. Úgy néz ki, mint egy öngyilkos jelölt, vagy egy teljesen képzetlen amatőr. A beállás mégis halálosan veszélyes, mert óvatlan támadásra csábítja az ellenfelet, holott az alkalmazója már készen áll rá, hogy végezzen vele. A japán felfogás szerint ez tisztességtelen harcmodor, hiszen az ellenfél megtévesztésén alapul, nem a becsületes küzdelmet részesíti előnyben. Kataokánál ez a technika alkalmas volt arra, hogy ellensúlyozza a hiányosságait, de a néző számára azért hihető legyen a veszélyessége. Raizo Ichikawa, aki viszont kiválóan vívott, kiegészítette egy kígyó simaságú gyors mozgással, Nakadai pedig igazi mészáros stílusra fejlesztette tovább. A kiindulási technika ugyanaz, mégis mindhárom vívás más.

A lelki alapokat már említettem. A Souls trilógiában a jó utáni vágy harcol a karma által előre elrendezett tragédiával, és persze az emberi gyengeségekkel. Ezért Ryonosuke ebben a felfogásban esendő ember. Raizo olyan hőst vitt képre, aki néhány rossz döntése után többé nem tud visszakapaszkodni a helyes ösvényre, amelyen pedig egyébként járni szeretne, így a végén dühödten hirdeti az egész világ ellenében, neki úgy is jó. Nakadai elborult agyú ifjú harcosa pedig már egy egész társadalmi rendszer életképtelenségét bizonyítja.

Souls In The Moonlight 04.pngShimada vívó mester katalizátor szerepet tölt be a történet mozgatásában. Esélyt az ifjú Hyomának a bosszú lehetőségére és ő az, aki olyan tudást mutat a legyőzhetetlenségében addig sosem kételkedő Ryonosukének, ami elbizonytalanítja a továbbiakra. Kiváló felkészültsége erkölcsi erővel párosul, amivel a főhős nem rendelkezik. A három különböző rendezésben egyértelműen a Toshiro Mifune megformálta mester a legfajsúlyosabb. Neki elhisszük, mennyire fontos a lelki hozzáállás, és ő az aki olyan félelmetes kardforgatói tudást mutat, ami még egy Ryonosuke féle elvetemült alakot is képes kibillenteni az önbizalmából. A többiek sem rosszak, de vele nem mérkőzhetnek sem alakításban, sem a harci jelenete intenzitásában.

Érdekesnek mondható Ryonosuke és Shinsengumi kapcsolata. Sosem lép be hozzájuk, mindig kívülálló marad. A kardját bérbe bocsátja nekik, de a céljaik nem érdeklik. Egyes folytatásokban aztán minden szívfájdalom nélkül lemészárolja őket, a második részben pedig átáll az ellenfeleik oldalára, de oda sem a meggyőződése miatt. Ez is a jellemének az árnyoldalát mutatja, nem képes, vagy nem akar állást foglalni a társadalom válsága idején.

Souls In The Moonlight 05.pngKülön fejezet a Hyoma, Ohama, Shichibei hármas, amely szívósan lohol főhősünk nyomában, a bosszúállás reményében. Ohama a film elején elszenvedi a tragédiát, a nagyapja megölését. Shichibei patronáltja lesz, de mit sem tud arról, hogy a befogadója nem kereskedő, hanem besurranó tolvaj. A kölyökképű Hyomával lassan alakuló szerelme áthúzódik a trilógián, mert számos kellemetlenség vár még rá. Vonzalmuk kialakulásának története éppolyan fontos a mozi során, mint Ryonosuke stációi. Nekem külön tetszett, hogy az Uchida verzióban folyamatosan jelen van a főhős gyermekének a sorsa, a rá vigyázó szolgáéval egyetemben. A későbbi feldolgozásokban ez a szál egyre inkább eltűnt, pedig talán az egyik legvonzóbb emberi tulajdonságot, a hálát mutatja be. Az árvaként befogadott, kissé együgyű, de jólelkű Johachi, az unoka felnevelése révén tudja viszonozni az öreg mester egykori emberségét.

A fentiekből remélhetőleg kiderült, érdemes időt szánni erre a változatra azoknak is, akik egyébként már látták a többi feldolgozást. Tomu Uchida Pazar kiállítású, minden mozzanatában nagy mesterségbeli tudást felmutató rendezése önmagában is vonzó lehet, de a részlet gazdag történetmesélés mindenképp mellette szól.

 

 

Szólj hozzá!

2014.02.12. 11:49 Oldfan

Musashi (mini Tv sorozat) 2003

Címkék: Tv Musashi

Musashi TV 08.jpgMijamoto Musashi. Van-e, aki nem hallott róla? Kevéssé valószínű. Még az amúgy a szamurájos mozikért nem rajongók előtt sem ismeretlen a neve. Hiszen egyszerre megtestesítője a legyőzhetetlen szamuráj harcosnak, az önképzéssel előre haladó embernek, a függetlenségét anyagi jólétért fel nem adó roninnak, az ecsetet vagy faragókést a karddal egy szinten használó biztos kezű művésznek, vagy a katona filozófusnak. Csoda-e hát, hogy egy ilyen színes egyéniség újra meg újra megjelenik a japán mozgókép világában? Már hogy volna az. Viszont kész szerencse, hogy nem rókának született.  Ugyanis annyiszor lenyúzták a bőrt róla, - vagyis az élettörténetéről, - hogy azt semmilyen szívós négylábú nem élhette volna túl. Musashi viszont él és virul – a képernyőn. Volt ő már szamuráj ikon Toshiro Mifune alakításában, egy Oscarral jutalmazva. Nakamura Kinnosuke hat filmen át mutattat be az önfejlődésének folyamatát, - kiválóan. Tatsuya Nakadai nagydarab, rongyos roninjáról szinte áradt a verejték szaga, az ellenfeleiről meg félelemé. És hol van még az őt megszemélyesítő színészek listájának a vége? Nyugalom, nem sorolom tovább a neveket. Rögtön felmerül a kérdés, több száz film, sorozat, TV játék után van még filmes stáb, amely nekirugaszkodik a már említett vörös bundás állat további kopasztásának? A kérdés költői volt, még egy kereskedelmi televízió betelefonálós műsorában is szégyellnék feltenni beugrónak, pedig ott nem túl igényesek ilyen téren. A TV emlegetése nem véletlen. 2003-ban az NHK társaság 49 részben mesélte el a maga verzióját a szamurájok gyöngyéről. Mégpedig igen jól. A történetről csak igen röviden, leírták már sokszor. Minek szaporítsam a szót egy ilyen közismert karakterről.

Musashi TV 06.pngA két tízes éveiben járó jóbarát, Musashi és Matahachi, a vesztes Toyotomi klán oldalán vesznek részt a döntő fontosságú sekigaharai csatában. Így dicsőség és zsákmány helyett üldöztetésben és éhezésben lesz részük. Nagy nehezen túlélik a veszedelmes időszakot, némi női segédlettel és a banditák elleni véres harccal. Új életet szeretnének teremteni maguknak, ami a hadurak korszakát felváltó, meggyötört országban korántsem egyszerű feladat. Musashi a tanuló harcosok rögös útjára lép, míg a barátja - a dolgok könnyebb végét fogva meg, - a családi otthon melege helyett a női karok ölelését választja.  Egyikük sem sejti, az életútjuk sokszor fog még találkozni, gyakorta veszedelmes körülmények között.

Kezdem ott, mi tetszett ebben a sorozatban, miért más, mint a többi, amiket előtte láttam. Az első szembetűnő dolog a részletgazdagság volt. Nem Musashi életútjára értve, hanem a megelevenített országra, a benne élő emberek hétköznapi gondjainak bemutatása. Semmi pánik, nem viszik félre a sztorit, de annyi sok apró, érdekes epizódot és jól kitalált karaktert vetnek be, hogy az tényleg unikumnak mondható. A legfontosabbakat veszem sorra, akiket nem lehet kihagyni a mesén belüli fontosságuk miatt, de higgye el a kedves olvasó, sokkal, de sokkal többen vannak és szórakoztatóak.

Musashi TV 07.pngMusashi. A legfeltűnőbb, hogy korántsem legyőzhetetlen és rettenthetetlen, pláne nem mindent azonnal tudó, precízen döntő szamuráj. Sőt, abszolút nem szamuráj, hanem ronin. Hatalmas különbség abban a korban. Kapunk hát egy erős, de iskolázatlan, viszont pokolian elszánt kamaszt, aki elszegényedett családból származik. Szomjazik az apai elismerésre, de helyette csupán gúnyolódásban részesül.  A megfelelési és bizonyítási kényszer emiatt olyan erőssé válik benne, hogy szinte tönkre teszi az életét. Az apjához fűződő gyűlöllek-szeretlek kapcsolat hosszú időre határozza meg az életét. Ezért lesz belőle kardforgató, önképzés által, és jókora pofonokkal. Igen, Musashi veszít, legyőzik. Rögtön a Yoshioka iskolában, ahol nevetségessé válik. Viszont nem adja fel, visszatér, hogy győzedelmesen átgázoljon rajtuk. Az őt országos hírnévre röpítő párbaj sorozat és a következményei kifejezetten érdekesen és szokatlan megvilágításban van számos epizódon át taglalva. Sokkal életszagúbb, mint az előző megoldások. Ahogy pedig az évek során eljut a nyers erő eszményétől a gondolkodó harcosig, - jó pár kudarc vagy véres küzdelem után, - az nagyon meggyőző volt. A magánember kálváriája, vagyis a szerelem kísértése, majd elfogadása, végképp emberi közelségbe hozza a neves kardforgatót. Ennek a folyamatnak az ábrázolása a sorozat egyik nagy erőssége. Egy nem mifelénk igazán ismert, de egyre népszerűbb színész, Ichikawa Ebizo(felvett név) kapta a meg a kiugrási lehetőséget. Szerintem a kamasz Musashi megformálásában volt igazán erős. A húszas éveit taposó harcos alakja sem rossz, de azért Nakamura mellé nem állítanám. Egy tízes skálán hét pontot begyűjtene nálam, szóval elmarasztalásról szó nincs.

Musashi TV 01.pngTakuan. A szerzetes, Musashi jó szelleme, tanítója, sokszor az ösztönzője, az egyik legjobb szerep, amit japán színész kaphat. Most sincs másképp. Az új annyi a karakternél, hogy kiderül, korántsem mindig az uraságok nagyra becsült barátja. Eddig még csak olyan Takuant láttam, aki sok életbölcselettel és műveltséggel rendelkezik, és ezeket a tulajdonságait nagyra tartják azok a földesurak, akiket megismert. A kisebb rangú szamurájok pedig a felsőbbségtől  óvakodva nem húznak ujjat vele. Az közismert Musashi elfogásig és a nevelése elkezdésééig itt is hasonlót látunk, de a sorozat végén megtudjuk, hogy éppúgy megszenvedi a háború kiújulását, mint bárki más. Az új kormányzat szemében fölöttébb gyanús egy hozzá hasonló független gondolkodó. Következésképp igyekeznek megregulázni, az életét megnehezíteni.  Watase Tsunehiko méltó a megformálására. Ezúttal azonban olyan tanítót látunk, aki nem restell maga is tanulni a tanítványtól, emberileg pedig sűrűn tépelődik, melyik utat válassza a kompromisszumok világában.

Musashi TV 05.pngMatahachi. Karakterként talán a legjobban megírt szerep. Gyenge, esendő, néha megalkuvó, szereti a földi örömöket. Általában a mihasznaságát szokták kidomborítani a feldolgozásokban. Itt sincs másképp hosszú epizódokon át. Ennyivel viszont nincs lezárva az ügy, így kiderül, jószívű, eszes és elszánt is tud lenni. A gyengeségek és erények sokasága mutatkozik benne a sorozat során, hogy pont attól lesz szerethető. Egy hétköznapi ember, annyi hős között. Egy idő után óhatatlanul szurkol neki a néző. Musashihoz hasonlóan végig fejlődő jellem.Viszont kevés a jó tulajdonsága, így nagy utat kell végig küzdenie saját rosszabbik énje ellen. Az átlagnéző szemében ettől lesz rokonszenves, kicsit magára ismer az ember. És vajon hányan mondhatják el magukról, hogy gáncs nélküli lovagok?  Ne feszegessük a témát....

Musashi TV 10.pngKojiro Sasaki. Egy újabb érdekes személyiség. A testileg felnőtt, ám érzelmi fejlődésében megrekedt harcosként a megszállott kardforgatók egyik gyengeségére mutat rá a karaktere.  A főhős vetélytársa, legnagyobb ellenfele. A történelmi valóságtól eltérően megfiatalították, de cserében sokkal izgalmasabb jellem lett. Musashihoz hasonlóan küszködik a belső démonaival, harcosként sem rosszabb, mint ő. Daliás és jóképű, a hölgyek kedvence amerre jár, elsőrangú kardforgató, mégis valahogy szerencsétlen. Méltó vetélytárs, aki barát is lehetne, ha nem a „kard útját” járná maga is. Tudjuk, hogy eléri majd a végzet, de egy pillanatig sem ellenszenves. Hiszen ember marad végig, hibáival egyetemben. Matsuoka Masahiro olyan szereplő, aki a külsejével rögtön magára vonzza a tekintetet. Szerencsére a színészi játéka sem marad el tőle. A vívása szintén meggyőző, ami itt bizony fontos tényező. Számomra az összes látott változatból a legszerencsésebb kézzel megírt Kojiro karaktert jelenítette meg.

Musashi TV 02.pngOtsu. Musashi szerelme. Szegény lány! A fél sorozaton át loholhat Japánon át a saját érzelmeit elnyomó  Musashi nyomában, ezernyi szenvedést vállalva magára. A mozikban állandóan ejtik egy idő után, mintha ott sem lett volna. Negyvenkilenc epizódban azért neki is jut elég játékidő és – ennyi poéngyilkosság belefér, - végre egy kis nyugalom, meg szerelem. Részemről az első eset, amikor olyan Otsut láttam, akit végül megjutalmaz a kitartása. Yonekura Ryoko olyan szép hölgy, aki után Musashinak kéne nyelv lógatva szaladni., de mint tudjuk, korántsem így van. Sajnos, az ő karakterében igazán újat nem hozott a forgatókönyv író fantáziája, így a szereplése kielégítő, de nem kiemelkedő, minden bája dacára.

Musashi TV 04.pngYagyu Munenori. Egy olyan szereplő, aki más filmekben örülhet, ha 2-3 percet kap, vagy éppen teljesen elfeledkeznek róla.  Itt viszont ikonikus alak lett belőle. Mint az elég közismert, Musashi megpróbálta kihívni a már akkor is igen neves Yagyu iskolát, de végül belátta, nincs értelme zavarni az idős senseit. Viszont ő az apát, a  nagymestert, Sekishusait szerette volna küzdésre bírni! Munenori, a fiú, a változó Japánt, az eljövendő Tokugawa kor szemléletét testesíti meg. Kiváló kardforgató, de lemond róla és a politikai pályát választja. A béke érdekében könyörtelen gyakorlatiassággal áll neki felszámolni a független harcosok büszke világát, hogy ne legyenek példák azok előtt, akik elég erősek lennének újra vérbe borítani az országot. Az egyik negatív figura, de emlékezetes marad Nakai Kiichi megformálásában.

Fájó szívvel lezárom a főhősök sorát, mert ugyan számos jobbnál jobb példát sorolhatnék a korszak jellemző alakjainak bemutatására, de akkor tényleg a végtelenségig nyújtózna ez az amúgy sem rövid iromány.  Pedig Akemi, aki Matahachi szerelme, a Yoshioka iskola vezetői, Aya, a nindzsa lány, a nemes és tragikus sorsú Sanada Yokimura, mind-mind külön elemzésre méltóak. Nem győzök gondolatban elnézést kérni az őket alakító színészektől a méltatásuk elmaradása miatt, mert ritka jó epizód szereplőknek bizonyultak.

Musashi TV 03.pngA sorozat főcselekménye a közismert Eiji Yoshikawa köteteket követi az epizódok mintegy 70 százalékáig. Részletekkel alaposan kibővítették, kevésbé romantikus, de jól felismerhetően az. Az utolsó harmadban már erősebb a fikció. Bár kevéssé hiteles a Toyotomik végzetét elhozó 1614-es esztendő eseményeinek taglalása, viszont kifejezetten érdekes! Valahogy így kell ügyesen vegyíteni a történelmet a képzelettel. Ez egyben rávilágít a sorozat legfőbb erényére: Végig közönségbarát. Vagyis fordulatos, kellően mozgalmas, hitelesnek hat akkor is, amikor a történelmet és Musashi életét jobban ismerő tudja, hogy már nem az. A karakterek a földön járnak, erényeik és gyengeségeik egyaránt hihetőek. A vívójelenetek, amik hitelessége egy több mint 60 párbajt győztesen megvívó harcos esetében nem elhanyagolható fontosságúak, tökéletesen mutatnak a képernyőn. Semmi fölösleges ugrálás, pörgés, hanem igazi katana forgatás. A kiállítás, vagyis a díszletek és a kosztümök autentikusak, kerülik a modern feldúsítást a látvány kedvéért. Igényes szórakoztatás volt a cél, elérték. A zeneszerző Ennio Morricone volt, ami elég egyértelmű jelzés arra, hogy a mini-sagát nem csak belföldi forgalmazásra szánták. Érzelmes dallamokkal teli, de szenvelgős. Bő teret kapnak a hagyományos japán hangszerek, a furulya különösen. A szigetországi változata, amely azért nagyban eltér attól méretben és hangzásban attól, ami mifelénk erre a szóra asszociálódik. Ennio mesterben nem most sem csalódunk. Egyáltalán, a sorozatban sem. Remélem, előbb-utóbb valamelyik televíziós műsorszerkesztőnek feltűnnek a kedvező nézettségi mutatói és megvásároltatja hazai forgalmazásra. Fix, hogy kedvező nézettségi mutatói lennének egy igényes szinkron esetén. 

Utóirat: A netvilágban jelenleg a hawai és a japán változat kering, sajnos, mindkettő ráégetett felirattal. Az elsőn borzalmas angol szöveg van, de nagyméretű a kép. A japán Tv változat feliratozása lényegesen jobb, viszont a képméret furcsa mód keskeny, bár tisztább, mint a másik. Ha valaki tud egy olyan hozzáférhetőségről, ami minőségi a képi világ és van hozzá külön angol szöveg, legyen olyan kedves és értesítsen.

Szólj hozzá!