A sorozat szépen haladt előre az évek folyamán. A 7-12. epizódokat munkálta ki legjobban a DAIEI. Aprólékos forgatókönyvek, amelyekben a történet fő vonalán kívül a háttér- és mellékszereplők vonásai, tettei, gesztusai precízen ki lettek dolgozva. Több pénz jutott rájuk az átlagnál, így kosztümök és díszletek terén sem panaszkodhattak. Viszont egyre nehezebb volt új színt vinni az epizódokba. Az előző két filmben kísérletet tettek új közönségréteg becsalogatására. Nem volt hiába való próbálkozás, de a szolidabb felfogás és a kissé mássá lett főhős viszont a régebbi hívek egy részét késztette fanyalgásra. A stúdió ezért ITO DAISUKE-t húzta elő a kalapból, aki még a némafilmkorszakban lett naggyá. Az idős mester már ritkán vállalt rendezést az egészségi állapota miatt, de nagyszerű forgatókönyveket adott ki a kezéből.
Zatoicsi hajóra száll, ahol "régi jó szokása szerint" palira veszi azokat, akik ki akarnák használni a vakságát. Összeismerkedik egy vándorló szamurájjal, aki igazi sakkmester. Játékkal próbálják elütni az út unalmát, de a barátságosan induló vetélkedés igen furcsa fordulatot vesz a későbbiekben. Úgy tűnik, az új ismerős kiszámíthatatlan természetű és ezt egyre több gyanús részlet igazolja.
Valódi újdonság a sorozaton belül. Zatoicsi, a nyomozó. Ráadásul rögtön egy szokványosnak semmiképp nem mondható tettes ellenében. Sherlock Holmes logikája, Maigret türelme, Poirot kitartó agymunkája és Philip Marlowe keménysége szükséges számára az eset kibogozásához. Ito Daisuke teljesítette a stúdió kérését, kétségkívül eddig nem látott színt hozott a történetbe. Tette mindezt úgy, hogy megőrizte a már jól bevált részleteket, de szokatlan feladatot adott a főhősnek. Sőt, abban sem a hagyományokat követte, hogy nála jelenik meg először a saga epizódjaiban, hogy a vaksága kifejezetten hátrányba hozza Zatoicsit. Az előző mesékben úgy tűnt, masszőrünk szinte jól járt a szeme világa elvesztésével. Nem zavarja a kavargó por, a sötétség a szövetségese a harcban, a hallása és szaglása pedig annyira élessé lett, hogy képes ellensúlyozni a látás hiányát. Ezúttal viszont ellene fordul a vaksága, mert – közvetve bár – de miatta sebesül meg egy ártatlan kislány. Ez természetesen óriás felindulást vált ki Zatoicsi lelkében. Mindenáron segíteni akar, ami újabb veszélyek közé vezeti.
Irodalmi igényességű, több belső szálon fut a történet. A fő csapásirány a furcsa ronin titkainak felderítése. De nem hiányoznak az állandó veszélyt jelentő, pénzre hajtó jakuzák, hozzájön a kislány orvosságának beszerzése, majd beleszövődik egy fiatal pár vérbosszúja. A műfaj legjobb hagyományai szerint minden elem együtt van, csak össze kell rakni. A néző előnyben van a főhőshöz képest, elvégre amit Zatoicsi nem láthat, ő igen. Viszont élvezetes követni, hogy mikből tud a vak masszőr következtetni. Ha neki megy, nekünk miért ne menne? Például így lehet fontossá a történetet részleteiben egy hétköznapi pecabot úszója, vagy egy piros négyszög a szalmakalapban. Még egyetlen forgatókönyv sem igényelte ennyire a néző tudatos figyelmét a sorozaton belül. A hétköznapi életbe bújtatott krimi fölöttébb szórakoztató annak, aki hajlandó beszállni a játékba. Mert természetesen a végén jönnek azok a jelenetek, amik helyre világossá teszik a dolgokat azok számára is, akik nem törték a fejüket. De mégiscsak nagyobb élmény, ha magában megjegyezheti az ember, hogy: "Na, pont így gondoltam." Külön feszültséget biztosít a pszichológiai szál. Egy idő után nyilvánvalóvá lesz, a sakkjátszmák sora csak a felszín, valójában elmék harca folyik és csak idő kérdése, hogy tényleges küzdelemmé alakuljon át a szellemi vetélkedés. Már a nevében is hamis Jumonji Tadasu sakkmesterként Narita Mikio domborít. Jó színész volt, de valami okból sohasem lett igazi sztárrá. Mesteri vívójelenetei miatt szívesen alkalmazták a rendezők. Ez a film lett pályafutása egyik legnagyobb szakmai sikere. Megérdemelten, hiszen a pszichopata ronin jellemének kibontása remekül összeállt.
Katsu sem panaszkodhatott, az idős mester rá is gondolt. Új jellemvonásokkal gazdagíthatta Zatoicsi alakját. Egyrészt az ellene forduló vakság okozta baj leküzdésének bemutatása adja fel neki a leckét, másrészt megmentőként és mesteri taktikusként mutatkozik meg. Elvégre a lelkes, ám tapasztalatlan, jogos vérbosszúra készülő párost kell nyerő helyzetbe hozni egy hozzájuk képest sokkal képzettebb gyilkos ellenében. Az emberi tulajdonságok megmutatása sem hanyagolódik el. Megindító részlet, amikor a kislány hálás hangjától meghatódott Zatoicsi, titkolni akarván az elérzékenyülését, szándékosan beüti a fejét egy oszlopba, hogy legyen mire fogni a vissza nem tartható könnyeit. Ez így borzasztóan érzelgős is lehetne, de Ito Daisuke valóban értette a szakmáját. Csavar egyet a helyzeten, beavatja a nézőt, hogy Icsi mindezt hiába teszi, hiszen az édesanya látja és hallja a szituációt, meglehetősen zavarba jön, hogyan is kezelje a dolgot, viszont minderről a masszőr nem tud. Huszárvágásos feloldás a sziruposság elkerülésére.
A rendező Misumi Kenji az 1. és 8. epizódok után újra visszatért. Ezúttal nem a kalandfilmes vénáját mutatja be, hanem a hangulatteremtő képességét. Daisuke szenszej forgatókönyvének egyetlen kifogásolható része, hogy harci szempontból a mozi erősen átlagos. A legjobb összecsapást rögtön az elején elsütik. (Zatoicsi hamutartós trükkje a jakuzák ellen nagyon jó.) Bár a kardok azért még többször előkerülnek, - a nádasban vívott harc ismét megmutatja, mennyire fontos kedvenc masszőrünknek a kiváló hallása, – de az intenzitásuk visszafogott. Az első alkalommal bosszantott is kissé, miért hagyták parlagon heverni Narita kiváló vívótudását. Remek leszámolási jelenetet lehetett volna vele és Katsuval felvenni. Később beláttam, a forgatókönyv egységessége érdekében jobb a szerző által választott megoldás.
Rendhagyó film a sorozaton belül. A finoman összehangolt, sok szálat egymásba gombolyító történet erőssége, hogy igazából észre sem venni az összetettségét, annyira precízen adagoltak az apró adatok. Jönnek a színes és érdekes mozaik darabkák, végül az utolsó részletnél hirtelen teljes a kép. Zatoicsi karaktere kétségkívül színesebb lett a mozi által. Például kiderül, hogy ért az akupunktúrához. Ráadásul rendelkezik a harcosok által rendkívül magasra tartott ösztönnel, hogy megérzi az ellenséges szándékot, próbálják azt bármiképp rejteni. De hogy ne legyen minden fenékig tejföl, ezúttal sorozatosan ellen fordul a kocka a játékteremben, amely eddig mindig a kezére játszott. Ez az epizód tovább emelte a mércét, de érthető, hogy végül nem ez a művészileg kifinomultabb változat lett jellemző a továbbiakban. A korszellem a keményebb és akciódúsabb történeteket követelte, amik idővel meg is érkeztek. A tizenkettedik film viszont annyira egyedi, hogy mindenképp figyelemre érdemes azok számára is, akik egyébként kerülik a kardvillogásos mozikat. Igen, lehetséges igényesen szórakoztató közönségfilmet forgatni.
