Jakuza masszőr létére Zatoichi gyors karriert csinált. Három év sem telt el azóta, hogy feltűnt a vásznakon, de már a hetedik mozit forgatták róla. A tempó azonban változást hozott. Míg az első rész sikerét egyértelműen nagyon hétköznapi, alacsony társadalmi helyzetben lévő főhős rendkívülisége adta, aki minden hátránya ellenére felülkerekedik az élet nehézségein. addig ennek akalandnak az idejére nyilvánvalóvá vált, az a vonal tarthatatlan. Aki túlélt egy neves roninnal vívott párbajt, kivágta magát négy jakuza banda szorításából és vérdíjjal a fején még a körzeti szamuráj intendással sem habozott ujjat húzni, lehet minden, de átlagos fickó nem. Érezték ezt a forgatókönyv írói is, ezért elkezdték megfordítani a dolgot. Nem átlagember? Nem hát. Nyomorult vak masszőr, számkivetett, körözött, vérdíj a fején, körülötte meg hullanak a fejére pályázó fegyveresek, mint ősszel a legyek. Legyen hát szuperman! Hogy ebből mi sült ki? Mindjárt kiderül.

Zatoichit megsebesíti egy orvlövész, az életét egy jószívű hölgy menti meg, aki pénzt ad az ápolására. Amikor kissé összeszedi magát, sietve indul a jótevője nyomába, hogy háláját kifejezze. Sikeresen kideríti az illető kilétét, aki történetesen egy szelíd természetű bandafőnök lánya. Miközben igyekszik magát hasznossá tenni, a vak masszőr ideiglenes otthona körül gyülekeznek a viharfellegek. A közeli folyó gázlójának bérleti joga szép summát hoz, ezért egy ármánykodó rivális bandavezér magának szeretné megkaparintani a lágyszívű tulajdonos helyett. Akinek egyébként a családjában problémás örökös van és az apa nem veszi észre, egyre nagyobb a veszély. Zatoichi viszont annál inkább, de neki ott nincs szava. Közelít a leszámolás ideje...

Az alkotók nem cifrázzák a dolgot, rögtön bemutatják az "új" főhőst. A másnaposan, nem éppen illedelmes pózban heverésző Zatoichit bosszantják a legyek, ezért a villanó kardja móresre tanítja őket. Épp néhány, a néhány vérdíj begyűjtésére érkezett "családtag" szeme láttára, akik erre elnapolják az ügyet. Pár perccel később egy orvlövész kapja puskavégre a vándorunkat, aki egy farkasember gyorsaságával gyógyul fel, "elszáguld" hálálkodni, lazán a földre ver pár ronint, majd a tett színhelyre érve egykettőre megkedvelteti magát a helyiekkel. Ez bizony nem Misumi lassú történet építése és nem az ő vérontást kerülő főhőse. Félreértés ne essék, mindezt nagyon összeszedetten csinálják, semmi mulatságos nincs a látottakban, kivéve amikor a masszőrünk egy szál lenge japán alsóban mossa a padlót, vagy éhségében kétpofára falja a főtt rizst, netán gödörbe esik.

Szóval igyekeznek szórakoztatni a nézőt. Ismét Kazuo Ikehiro dirigált, akinek stílusérzékét már az előző ismertetőben dicsértem. Ezúttal sokkal több pénzből gazdálkodott és ez a tény átüt a képeken. A sorozaton belül a villanó kardos epizódnak sűrűn vetik a szemére, hogy sok eredetiség nem szorult bele. Én ezt részben vitatom. Igen, az alaphelyzet ordas nagy közhely Japánban, miszerint van egy jó bandafőnök, akit hidegre akar tenni a vetélytársa és érkezik egy kívülálló. (A negyedik részben ugyanez volt a felállás.) Nekünk pedig tiszta vadnyugati érzet. Ám Zatoichi új kalandja nem western mozi, másként alakul a végkifejlet, mint azt gondolnánk. Az alvilágban a jóság elnyeri büntetését, mert nem életképes. Ami újdonság, a főhősünk színe váltása, vagyis ő lesz a japán Superman. Ennek jegyében vág levegőben cikázó legyeket, harcol víz alatt, ami még a szamuráj mozikban is a vívástechnikai tökéletességet jelképezi. (Persze, azért néha felsül, mint a gyerekkel játszódó epizódban, mert kell az önmérséklet.) Ennél lényegesebb, hogy most először van a vásznon igazán élő társadalmi környezet. Sok-sok élvezetes apróság sorjázik a rövid jelenetekben. Nagyothalló tűzijáték mester, cserfes szolgálólányok, gázlón át a kliensüket nyakban cipelő hordárok, családi problémák a jakuza főnöknél, méltatlan örökös és így tovább. Gondosan megírt élő karakterek. Ráadásul mindez méltó díszletezésben. A jelzésszerű házak helyett itt valódi részletekben gazdag otthonokat láthatunk. Tessék megnézni a tűzijáték készítő kunyhóját.

Még Zatoichinak is jut egy ünneplő ruha, ami számára hatalmas öröm. Ikehiro mester bizonyítja, hogy ha van miből dolgoznia, tud ám átlag fölöttit produkálni. Kifejezetten magas szintűek a beállítások, gyönyörűek a képek, de a kalandos elemeknél sincs visszaesés. (Nem kell félni, a mozi szépen adagolja a harcokat, nem bölcselkedni akar.) A rendező film nagy részében szelíd humort alkalmaz, ezzel oldva a néző számára nyilvánvalót, hogy Bunkichi főnök nem csupán jótét lélek, de önveszélyesen naiv is. Itt lép be az, amiért morgolódni szoktak. Tény és való, a jakuzáknál vezetői pozícióba nem juthatott el olyan ember, aki ennyire nem volt képes érzékelni az ellenséges szándékot. Mi tagadás, Bunkicsi karaktere valószerűtlen, a kétszínű Jaszuguro hihetőbb, mint ő. De a film menetében nem okoznak törést a kétbalkezes döntések. Abból a szempontból jól is jönnek, hogy új lehetőséget adnak hősünk képességeinek csodálatára. Végül a főnök időlegesen kiiktatja azt a személyt, aki megvédhetné, viszont a halála felkelti a dühöt a vak masszőrben. Jön a legnagyobb újdonság - a bosszúszomjas Zatoichi megjelenése.

Ő, aki eddig mindig csak önvédelemből húzott kardot, ezúttal támad. De még hogyan! Nindzsákat megszégyenítő módon lopódzik és a rájuk jellemző praktikus kegyetlenséggel intézi el az ellenfeleit. "Semmi cicó" - akit lehet, megtéveszt, megfélemlít, sőt, hátba szúr. Azért Zatoichit nem csábította el "az Erő sötét oldala," de ilyen arcát még nem láttuk. Valódi félelmetes figura, aki ölni akar. A mozi vége teljesen más hangulatú, mint ami előtte mutatottak. Az ellenfeleivel halálosan cicázó, elképesztően vívó, könyörtelenül halált osztó Zatoichit mutató záró kép, amint az arcán csorog a vér és árad belőle a düh, felejthetetlen látvány. Már elhisszük neki, hogy valódi tagja az alvilágnak. Katsu remekül megoldja a feladatait. Van humoros, fennhéjazó, tüsténkedő és felbőszült arca, ahogy a történet alakul. Mint annyiszor, a hátán cipeli a filmet. Tulajdonképpen a többi szereplőt sem érheti panasz, hozzák a megbízható formát, de érdekes módon, ezúttal számomra maradandóbbak voltak a kis színesítő epizódokba bekerültek, mint a több szót kapó nagyobb karakterek. A film fényképezése átlagon felülinek mondható, de mint az írtam, a nagyobb pénzmag adott is módot a díszesebb kivitelre. A történetben egyesülnek a jó ötletek és a megszokott fordulatok. Sajnos, néhány közhely szintén becsúszott, ezért nem lett a mozi igazán nagy dobás. Személy szerint egy, az előző részben szerepelthez hasonló, igazán karizmatikus ellenfél feltűnését hiányolom. Viszont ezúttal elmarad, hogy valamelyik újonnan feltűnő csinos hölgy pár nap alatt belebolondul Zatoichiba. Egyáltalán nem baj, mert így is túl sokszor sütötték már el.

A bevadult Zatoichi megközelítést aztán sokáig nem veszik elő a sorozaton belül. Katsu egyik rendezése újítja majd fel, körülbelül tíz évvel később. De az sokára lesz, addig még kalandok sora vár a nagy túlélőre. A rendkívüli képességű Zatoichi viszont megmarad, amit a következő moziban fognak maximálisan kihasználni. De mindent a maga idejében.