Amikor 1614-ben Szekigaharánál a Tokugawa klán és szövetségesei legyőzték a Tojotomik vezette erőket, úgy tűnt, végérvényesen lezárult a Japánt polgárháborúk sokaságába döntő "hadurak korszaka." Ám ez csak a felszín volt. Még 14 évvel később is csak véres háborúban sikerült felszámolni a maradék Tojotomi erőket az oszakai várnál. Innentől kezdve egyértelmű volt, kié a fő hatalom. Vagy mégsem volt ennyire egyértelmű? Mi tagadás, magam is az első véleményen voltam, miután a mozikban régebben szinte kizárólag ez az álláspont érvényesült. Mostanság a  TV sorozatok, már csak terjedelmük folytán is, ennél árnyaltabb képet mutatnak. Lássunk hát némi történelmi kitekintést. A harmadik Tokugawa sógun, Iemicu, uralkodásának periódusa kifejezetten kedvelt a japán filmkészítők körében, éppen az összetettsége miatt. A nagyúr születésének pontos időpontja nem ismert. Gyermekkorában még a Takecsijo nevet viselte, az Iemicu nevet akkor kezdte használni, amikor övé lett a méltóság. Nem volt egyszerű eset a képletes trónig eljutnia. (Képletes, mert formailag azért a császár volt a nemzet ura.) Takecsijó legfőbb riválisa Tadanaga, más néven Dajnagon volt, a tulajdon öccse. A főurak egy része őt tartotta alkalmasabb vezetőnek, sőt, az édesanyjuk sem az elsőszülöttet támogatta. Viszont a nagyapa, Iejaszu, a Sógunátus megteremtője, egyértelműen Iemicu mellett tette le a voksát. Már pedig visszavonulás ide vagy oda, Iejaszu szava perdöntőnek számított. A rivalizálás vége az lett, hogy Tadanaga kényszerű öngyilkosságot követett el, a támogatóinak klánját többségében feloszlatták, szaporítva ezzel a Tokugawák ellenségeinek számát. Ráadásul a császári udvarral sem volt felhőtlen az új sógun viszonya, mert az uralkodó és az udvaroncai igyekeztek volna szabadulni a rájuk kényszerített kalitkából és igazi hatalomra vágytak. A régi Tojotomi birtokokon pedig még mindig voltak lazongásra bármikor kész roninok. 

Azt hiszem, ennyiből már látható, a korabeli belpolitikai helyzet több mint kényes volt. Ekkor indul a sorozat, a központba az egyik leghíresebb kardforgató életének eseményit helyzve. Ő Yagyu Jubei, akinek küldetéseiről vannak tényleges adatok, lévén hogy családjuk a Tokugawák belső biztonsági szolgálatának vezetői voltak hosszú időn át. Viszont pont ezért épp eleg homályos részlet is akad, mert a titkos küldetéseket már akkor sem verték nagydobra. Tehát az írói fantáziának kellő szabadsága van.
1634-ben, amikor Iemicu sógun már 11 éve uralkodik, még mindig forrnak az indulatok a testvére halála miatt. Veszedelmes összeesküvés van kibontakozóban, amit Toda Kageju, Dajnagon (Tadanaga) nagyúr egykori vívómestere szervez. Mivel a belső Tokugawa körön belül is akad titkos támogatója, a veszély nem lebecsülendő. A Jagju ház feje, Munenori uraság, haza rendeli a tíz éve harcosi  tanuló úton lévő legidősebb fiát, hogy legyen segítségére a lázadók elpusztításában. Bonyolítja a helyzetet, hogy Dzsúbi korántsem osztja azt a nézetet, hogy a családnak mindenben szolgálnia kell a Tokugawa klán érdekeit. Azért engedelmes gyermekként elindul a veszélyes küldetésre, néhány nindzsa kíséretében.
A mini-saga három, nem túl hosszú évadot ért meg. Az első mindössze hat, egyénként mintegy 45 perces részből áll. Számomra meglepően erős volt az önállóan ugyancsak helytálló epizódok tartalma. Szerencsére nem a legegyszerűbb "jó fiúk a gonoszak ellen" megoldásra redukálták le a történeteket.(Igazából minden egyes rész  önállóan is élvezhető, annál inkább, mert a narrátor a biztonság kedvéért összefoglalja a kiinduló helyzetet.) Olyan konfliktusok bukkannak fel, amik valódi drámai helyzeteket idéznek elő. Az élet összetettebb a fekete-fehér megközelítésnél. Akciódúsnak nem nevezném a látottakat, de a műfaj jellegéből adódóan remek kardpárbajok zárják le a konfliktusokat. Tényleg minőségiek.  A zene  - végre! -  a tradícionális japán hangszerekre épül, nem akar nyugatias lenni. Néha ugyan kissé szirupos vagy néha érthetetlen módon humorosra vált a fő ellenfél Kageju feltűnésekor, ami rontja a hangulatot. Azért többségében jól kitalált dallamokkal operálnak. A fényképezés minőségi. Legyenek bár esti fölvételek, minden látható. A táj végig gyönyörű,  a díszletre sem lehet panasz, erre nagyon ügyeltek. Mintha  valóban  a japán középkorban kalandoznánk. Hiroaki Murakami alakítja a főhőst. Kissé idős a szerephez, de nem ordítóan nagy a különbség. Viszont remekül forgatja a katanát és a drámai pillanatokat ugyancsak képes visszaadni. A fő ellensége az a Yutaka Matsushige, aki bizonyára az 1998-as "A kör" moziból lehet leginkább ismerős a közönségnek. Okos, veszélyes összeesküvő, erős erkölcsi háttérrel. Jól kitalált karakter, a többiekhez hasonlóan.

Nem főszereplő ugyan, de Sonny Chiba szintén feltűnik mint a hírneves Mijamoto Muszasi. A Jagju ház fejét pedig a veterán Iszao Nacujagi viszi képre. Ők pedig  mindig képesek magukra vonni a figyelmet. A rendezőket nem  adták meg az angol nyelvű stáblistában. Bizonyára a helyi szokások szerint több kézben volt a direktori pálca, de a sorozat azért egységes képet mutat.
Jubei harcainak első évada kifejezetten jónak bizonyult. Mindössze egyetlen változatban érhető el a világhálón, így aki rábukkan, annak nem lesz gondja a magyar felirat illesztésével. Sajnos, a további két évadról csak pár ismertető szót lehet találni, de semmilyen filmes elérhetőségük nincs ezen sorok írásakor. Ha valaki mégis tudna letölthetőségről, kérem, jelezze számomra.